3p
Elvileg 2015 elejétől egy tűzszüneti megállapodás ellenére továbbra is rendszeresek az összecsapások Ukrajnában. A lakosság ellátása katasztrofális, már 800 ezer ember menekült el.
Emlékmű (123rf.com)

Március 19-én a Der Spiegel online változata, augusztusban a Tagesschau és a Die Presse, júniusban és novemberben megint más német újságok nevezték „Európa elfelejtett háborújának” az ukrajnai konfliktust. A kifejezést azonban már 2014 júniusában is használták a még csak az év tavaszától fokozatosan kibontakozó háborúra, amely tehát még sincs teljesen elfelejtve, sokszor előveszik a témát.

Mi is történik most valójában? A Frankfurter Rundschau helyszíni tudósítása szerint állóháború van, egyfajta egyensúly alakult ki, amely azonban folyton áldozatokat követel. Tűzszünet, amely közben folyamatosan dörögnek a fegyverek. A cikk címe szerint ha a politika nem szól közbe, akkor ez még nagyon sokáig eltarthat. A Handelsblatt is azt állítja, hogy rendszeresen lövik egymást a felek kézifegyverekkel, mozsarakkal, sőt nehéztüzérséggel is.

Nehézfegyverekkel, mégis takaréklángon

Nehézfegyverekkel annak ellenére, hogy a 2015 február óta érvényes tűzszüneti megállapodás értelmében a tankokat és a nehézfegyverzetet (tüzérséget) vissza kellett vonnia a területről a feleknek. A tudósítások leírják, hogy az orosz fél csapatai kisebb támadásokat színlelnek, hogy a védők tüzelni kezdjenek, és így a tüzérség be tudja rejtekhelyeiket mérni.

A katonák ugyanis földsáncok mögül, bunkerekből, árkokból figyelik egymást. A másik tudósítás szerint volt olyan nap, hogy az egyik településre 1000 lövedék hullott. Ennek ellenére „takaréklángra kapcsolt” konfliktusnak nevezi a tudósító, ami történik.

Majdnem tízezer halott

Az újságírók szerint sok helyütt nincs gáz, távfűtés, és áram is csak időnként, amivel fűteni tudnak. A fűtés hiánya miatt a kijevi kormány a lakosság evakuálását fontolgatja egyes településekről. Sokan elmenekültek, egyes vidékeken már csak az maradt, akinek végképp nem volt hová mennie, például az idősek.

Az ukrán katonák a tudósítóknak aknamezőkről és orosz felderítő drónokról is beszéltek. Valamint arról, hogy az orosz felkelőknél az összes magasabb rangú tiszt az orosz hadsereg professzionális katonája. Friss ENSZ-adatok szerint 9758 halottat és 22 779 sebesültet követelt eddig a Donyeck-medencében vívott háború, a halottak közül több mint 2000 civil. Márciusban még 9160 halottról és 21 ezer sebesültről írtak szintén az ENSZ adataira hivatkozva. Az elmenekültek száma 800 ezerre tehető.

Ki sérti meg a tűzszünetet?

A front mintegy 600 kilométer hosszú, és közelében kétmillió ember lakik, köztük félmillió gyermek. Élelmiszer- és gyógyszerhiány van, mostanra a segélyszállítmányok is erősen elapadtak a tudósítások szerint.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 600 megfigyelőt tart a térségben, akik a tűzszünet megsértését több mint ezer alkalommal regisztrálták. Jóval nagyobb számban találtak ilyen eseteket az ukránoknál, mint az orosz felkelőknél. Ám az orosz felkelők szemére meg azt vetik, hogy akadályozzák a szervezet munkáját és kevéssé vannak tekintettel a civil lakosságra – írja egy friss jelentés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG