4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Kreml a Hitler-Sztálin paktum 80. évfordulója kapcsán dezinformációs kampányt indított be. Nem véletlen, hogy Észtország, Litvánia, Lengyelország és Románia augusztus 23-án közös közleményben hangsúlyozta a dezinformációs kampányok és a manipulatív történelmi tények elutasításának szükségességét. Káncz Csaba jegyzete.

A 2008-as globális pénzügyi válság alapjaiban rázta meg azt a nemzetközi gazdasági- és politikai szuperstruktúrát, amelyet az USA és szövetségesei a második világháború végén felépítettek. Az elveszettnek hitt történelem brutális erővel tér vissza misztikumaival és démonaival együtt. 2019-ben több, sorsfordító évfordulóra emlékezünk, az egyik ilyen, hogy 80 éve augusztus 23-án született meg a Molotov-Ribbentrop-paktum, melyben a Szovjetunió és a náci Németország megegyezett a katonai semlegességről, ezenfelül – a szerződés titkos záradékában – a nagyhatalmak felosztották maguk között Közép- és Kelet-Európát.

A közös pont

A motiváció egyszerű volt: annak dacára, hogy a szocialista és nemzetiszocialista eszmék esküdt ellenségek voltak, a két birodalomnak egyelőre nem állt érdekében egymás ellen harcolni. Németország fő kontinentális ellenfele Franciaország volt, míg a szovjetek a cordon sanitaire-t, azaz a balti államok és Lengyelország védőfalát akarta áttörni. A titkos záradékban a nagyhatalmak kijelölték érdekszféráik határát, és kölcsönösen elismerték egymás igényeit. Lengyel területen ez a vonal a Visztula, Narew és San folyók mentén húzódott, ezen kívül a német fél abba is beleegyezett, hogy a Szovjetunió befolyása alá vonja a balti államokat, Finnországot és a román fennhatóság alatt álló Besszarábiát.

Ahogyan Karl Schnurre német tárgyaló annak idején kifejtette, Moszkva és Berlin világnézetének különbözősége ellenére volt egy közös elem az ideológiájukban: ez pedig a tőkés demokráciák elutasítása. Noha mind Hitler, mind Sztálin abból indult ki, hogy egy napon komoly összecsapás lesz köztük (és mindkettő ki is dolgozta a haditervet erre a Barbarossa- és a Groza-tervekben), első lépésként a Nyugat kizárása volt a fontos számukra. A szovjetek segítettek nyersanyagszállításokkal működtetni a német háborús gépezetet, Moszkva indexre tette az antifasiszta irodalmat és Sztálin leváltotta zsidó külügyminiszterét, Makszim Litvinovot.

Dezinformációs kampány

Káncz Csaba

A paktum csak megerősítette a baltiak és a lengyelek mélyen kódolt történelmi félelmeit, hogy Berlin és Moszkva bármikor átnyúl a fejük felett és önkényesen dönt sorsukról. Ezek az aggodalmak a mai napig léteznek ezeknék a népeknél, hiszen a mai, KGB-sektől uralt orosz politikai vezetésnek köszönhetően a sztálini terrort jórészt teljesen kivették az orosz iskolák tananyagából. A Kreml újra élteti a nagy vezért és a propaganda hatására mára az oroszok 70 százaléka nyilatkozik elismerően arról a véreskezű diktátorról, aki igazoltan felelős több millió ártatlan orosz haláláért.

Ráadásul a Kreml a paktum 80. évfordulója kapcsán dezinformációs kampányt indított be.  A paktumot a kisebbik rossznak állítja be, amelyet a Szovjetuniónak végül el kellett fogadnia. Ráadásul Moszkva friss propagandája szerint Varsó Berlinnel karöltve meg akarta támadni Sztálint, mi több, a paktum megelőzte a brit expanziót Európában.

Nem véletlen, hogy Észtország, Litvánia, Lengyelország és Románia augusztus 23-án közös közleményben hangsúlyozta a dezinformációs kampányok és a manipulatív történelmi tények elutasításának szükségességét. A fenti országok ezért sem adták meg a maximális pontszámot Heiko Maas német külügyminiszter azon gyakorlatára, amelynek keretében két nappal a paktum évfordulója előtt Moszkvába látogatott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb százmilliárdos csontváz esett Lázár János szekrényéből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 13:57
Százmilliárd forintos állami spórolásról számolt be a pénzügyminiszter vasárnap az M6-os autópálya koncessziós jogainak felülvizsgálatával kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Kapitány István bejelentkezett a gátról: így megy az építkezés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 13:36
Helyszíni szemlét tartott Kapitány István Pakson, hogy első kézből tájékozódjon a dunai fenékküszöb építésének aktuális állásáról. A politikus közösségi médiás bejegyzésében kiemelte: Magyarországon korábban még nem volt példa arra, hogy katonai helikopterekkel segítsék egy, az energiaellátás biztonságát szolgáló vízügyi műtárgy építését.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:55
Magyar Péter miniszterelnök a Duna közepén, a honvédség által helikopterrel beemelt egyik 2 tonnás betonkockán fotózkodott.
Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG