|
| MTI Fotó: Vajda János |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Másfél éve elég meglepő, szűk rétegeket célzó marketingakciónak tűnt, hogy az Agrárminisztérium bivalyhús-népszerűsítő programot indított, hiszen ahogy akkor közölték, az országban összesen csak 2800 tenyészállat volt. A múlt évben azonban alaposan ráfeküdtek a húsfogyasztás ösztönzésére a tárcánál. A szokásos sertéskampány után jött a nyúl, a hal, majd a birka és a kecske is.
Csak kapkodta az ember a fejét, amikor november végén még a halat promózták nagy erőkkel (egy 2023-ig tartó átfogó kampány részeként), ám december elején már inkább azt szerették volna – vagy inkább azt is -, ha juhot és kecskét vásárolunk.
A népszerűsítő kampányokat szervező Agrármarketing Centrum anyagaiból kiderül, hogy mi a probléma, amit orvosolni szeretnének. A tájékoztatók visszatérő eleme, hogy az adott fajta húsból keveset eszünk. Halból átlagosan csak 6,5 kilogrammot fogyaszt el egy magyar évente, amivel Európában sereghajtónak számítunk. Juhhúsból (azaz birkapörköltből) siralmasan kevés, egy főre vetítve 30-35 dekagramm fogy évente, miközben az uniós átlag majdnem 2 kilogramm.
Vágónyúlból jelenleg 3,8 millió van az országban, de ennek csak az 1-2 százalékát esszük meg itthon, vagyis szinte csak exportra tenyésztik az állatot. A kormány viszont azt szeretné, ha 2022-re 7 millió nyulunk lenne, és ebből 5-10 százalékot már mi magyarok fogyasztanánk el. Vagyis 38-76 ezer nyúl helyett 350-700 ezer nyúl hazai fogyasztása lenne a cél.
A sertésnél kicsit más a helyzet, mert eleve sokat eszünk belőle, hagyományosan évi 25-30 kilogramm körül van az egy főre számított fogyasztás. A kormány azonban mérsékelni szeretné azt a kárt, amely a teljes agrárium szempontjából kulcsfontosságú, 2,8 milliós sertésállományú ágazatot érte az export visszaesése miatt. Magyarul az a cél, hogy a többek között az orosz embargó és a sertéspestis miatt külföldön eladhatatlanná vált, vagy csak túl olcsón eladható magyar sertést együk meg belföldön, és ezzel hajunknál fogva húzzuk ki magunkat a bajból.
A főbb húsfajták közül csak a marha és a baromfi ösztönzésére nem indult kampány az utóbbi időben. Pedig a baromfi legalább annyira fontosnak látszik, mint a sertés, mert az a másik húsfajta, amelyből évi mintegy 30 kilogrammot eszünk, és az agráriumban elég sokan élnek a tartásából.
Nem világos, hogy az Agrárminisztérium mire törekszik. Azt szeretné elérni, hogy a magyarok általánosságban több húst fogyasszanak, vagy azt, hogy a fogyasztáson belül a hangsúly azokra a fajtákra helyeződjön, amelyek mellett kampányol, vagyis a néhány marginális fajta mellett leginkább a sertésre? Többek között ezt is megkérdeztük a minisztériumtól és az Agrármarketing Centrumtól, cikkünk készítéséig azonban választ nem kaptunk. Ha megérkeznek a válaszok, cikkünket kiegészítjük.
De tényleg több húst vagy azon belül több sertést kellene ennünk?
A legutóbbi (sajnos 2014-es) Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) adatai szerint a magyar férfiak átlagos napi energiabevitele 2718 kilokalória volt, a nőké pedig 2034. A férfiaknál az energia 38,4 százaléka, a nőknél pedig 37,3 százaléka származott zsírból, és ezek sajnos elég magas arányok.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ajánlása szerint 20-35 százalék között kellene maradnia az értéknek, és a magyar ajánlás is legfeljebb 30 százalékot javasol. A zsírbevitel 2009 és 2014 között ráadásul még nőtt is, a nőknél sajnos jelentősen, és ennek következtében a férfiak 96, a nőknek pedig 91 százaléka nem tudja teljesíteni a magyar egészségügyi ajánlást.
Igaz, a túlzott zsírbevitelben – talán kissé meglepő módon – még mindig a főzéshez-sütéshez használt zsiradékok viszik a főszerepet, de a húsok és húskészítmények is nagy zsírforrások: a férfiaknál 34, a nőknél 25 százalékot képviselnek. Az arányokat tekintve a férfiak jól láthatóan több húst fogyasztanak, mint a nők, ez egyébként a bevitt koleszterin értékekből is kikövetkeztethető.
A zsírbevitel tehát eleve magas, a húsfogyasztás növelése pedig minden bizonnyal csak ronthat ezen a helyzeten.
A kormányzati marketing persze nem győzi hangsúlyozni, hogy a sertés mennyire egészséges, ám ha a bevitt zsír mennyiségét nézzük, akkor nem tűnik jó iránynak a soványabb húsokkal szemben.
A húsok azonban kiváló fehérjeforrások is, ezért érdemes megnézni az OTÁP erre vonatkozó adatait – hátha szükségünk van több fehérjére. A magyar férfiak naponta átlagosan 100, a nők 76 gramm fehérjét fogyasztanak, de a különbség eltűnik, ha testtömeg-kilogrammonként nézzük a mennyiséget: ekkor 1,1-1,2 gramm az átlagos napi adag.
Sajnos a fehérje csak a napi energiabevitelünk 15 százalékát adja, pont azért, mert az említett, viszonylag magas zsír-, illetve a szénhidrát fogyasztása rossz irányba tolja az arányokat. Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy a magyarok kevés fehérjét ennének, és a fehérje növelésével kellene helyreállítani az egyensúlyt.
A fehérjebevitelre vonatkozó ajánlás ugyanis csak 0,8 gramm testtömeg-kilogrammonként, azaz kétharmada a mai magyar valóságnak. Az OTÁP szerint ezt az értéket a férfiak 86, a nők 78 százaléka teljesíti (azaz többet eszik ennél). Az EFSA-nak nincs fehérjebeviteli maximum ajánlása, de azt mondja, hogy akár napi 1,67 grammot is lehet biztonsággal fogyasztani, amennyiben az ember egészséges, és ettől még az átlagunk elmarad. Csakhogy a helyzet mégsem jó, mert az OTÁP-adatok szerint a magyar férfiak 17 százaléka, a nők 9 százaléka még ennél a nagyon magas értéknél is több fehérjét visz be.
A húsfogyasztás növelése a fehérjebevitelt is könnyen mozgathatja el az extrém magas tartományok felé, ahol már ma is majdnem minden ötödik férfi és majdnem minden tizedik nő van.
Ráadásul a fehérjék típus szerinti megoszlása sem megfelelő. A húsfogyasztás (illetve a tejtermékek népszerűsége) miatt a fehérjéken belül 60 százalék az állati eredetű, és csak 40 százalék a növényi. Utóbbi származhatna például a hüvelyes zöldségekből vagy a szójás ételekből, de ezek messze nem olyan népszerűek, mint a hús és a tej.
Fontos lenne ezt az arányt elmozgatni az 50-50 százalék felé, a húsfogyasztás ösztönzése viszont pont az ellenkező irányba mutat.
A növényi eredetű fehérjék előtérbe helyezése részben azon az unalomig ismételt problémánkon is segíthetne, hogy a kelleténél jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. Zöldségfogyasztást ösztönző kampányról szóló tavalyi hírt azonban az Agrármarketing Centrumnál nem találtunk. A gyümölcsök közül a dinnyét és a meggyet támogatta a kormány tavaly, mindkettő szezonja meglehetősen rövid. Az utolsó almakampány 2018-ban volt.
A holland ING biztosító már egy 2017 végén készült felmérésében rámutatott arra, hogy a fehérjefogyasztási trend eltér Európa fejlettebb, nyugati felén és keleten. Míg nyugaton az egy főre jutó húsfogyasztás a korábbi magas, évi 80-90 kilogrammos szintről fokozatosan csökken, keleten még az alacsonyabb szintről növekszik, Magyarországon körülbelül 65-70 kilogrammnál tart.
A nálunk is favorizált sertés térnyerését leginkább Lengyelország és Románia hajtja, hosszú távon azonban mégis a baromfi lehet a nyertes. A trendek legnagyobb vesztesének jelenleg a marhahús és a tejipar tűnik, kivéve a sajtokat. A felmérések szerint a világ fejlett részében a tej vissza fog szorulni, de a sajtért változatlanul odavannak az európaiak, és a vásárlóerőben felzárkózó kelet-európaiak is folyamatosan egyre több sajtot vesznek.
Erős figyelmeztetés ugyanakkor, hogy
a megkérdezett európaiaknak már 2017-ben is a 27 százaléka mondta azt, hogy öt év múlva kevesebb húst fog enni, 5 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem fog húst enni.
A leszokás, illetve a fogyasztás csökkentése mögött elsősorban az áll, hogy egészségesebbnek tartják a növényi ételeket (40 százalék mondta ezt), aggódnak az állatok jólléte miatt (17 százalék), drágának tartják a húst (14 százalék), és már itt megjelenik a környezetvédelmi aggódás, 12 százalékos részaránnyal. Ez azonban 2017 végén volt, egy mai felmérés valószínűleg jóval nagyobb arányban mutatna rá az állattartás miatti környezetterhelési aggályokra. Ez ugyanis az elmúlt két év egyik legerősebb változása a fogyasztói hozzáállásban.
Az ING-felmérés adatai szerint egyébként egy kilogramm hús előállítására vetítve messze a birka okozza a legnagyobb környezeti terhelést, 40 kilogramm szén-dioxidnak megfelelő káros anyagot juttat a környezetbe. A juh csak azért nem közellenség ebből a szempontból, mert a többi húsfajtához képest elenyésző mennyiséget termelnek belőle.
A legrosszabb helyzetben így a marha van, mert egy kilogramm hús előállításához 22,6 kilogramm szén-dioxidot kell a környezetbe juttatni, ráadásul egyelőre még elég sok is fogy belőle. Az adatokhoz azonban mindig hozzá kell tenni, hogy csak átlag, mert a marhatartás körülményei alapvetően befolyásolják a károsanyag-kibocsátást, és a szórás óriási, azaz vannak kifejezetten durván környezetszennyező telepek, de sokkal modernebb, környezetbarátak is.
A fejlett világban mégis ezért fordulnak el az emberek a marhahústól, és a következő áldozat pont a magyar kormány által favorizált sertés lehet, mert Európában mennyiségben ez a vezető húsfajta, de jóval környezetszennyezőbb, mint a szintén kedvelt baromfi.
Mivel a magyar húsmarketing táplálkozás-egészségügy és környezetvédelmi szempontból is kevéssé indokolható,
a kampányokra elköltött pénz tulajdonképpen a tenyésztők és a forgalmazók közvetett marketingtámogatása.
A hatékonyságot azonban csökkenti, hogy egy-egy ilyen kampány nem tud különbséget tenni a hazai és az import hús között, vagyis a magyar állami forrás a külföldi tenyésztőket is segíti.
A vevő sokszor az ár alapján dönt, és ha azt mondják neki, hogy vegyen például több sertést, akkor nem feltétlenül az állat származási helye szerint választja ki az árut. Talán ezen akart segíteni a minisztérium, amikor rendeletben írta elő, hogy január 15-től a csomagolatlan sertéshúsokra is ki kell írni a pultban a származási országot, a nagyobb boltokban pedig még az ország zászlóját is ki kell tűzni a húsra.
Ám ez sem tűnik tökéletes megoldásnak, hiszen van, aki kifejezetten keresi a magyar terméket, de van, aki kerüli, másoknak pedig teljesen mindegy a származás, és ezek a vásárlói attitűdök aligha fognak megváltozni a zászlók kihelyezése után.
(G7)
