Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Elkészült a 2013-as spanyol költségvetés, mely főleg a kiadás oldalon faragna. A kormány tartani akarja a hiánycélt, de a nyugdíjakat emeli. A befektetők fújtak egy nagyot.

Spórolnak, de nem a nyugdíjakon

Bemutatták a 2013-as spanyol költségvetést, mely nemcsak egy kiigazító csomagot tartalmaz, hanem egy széles reformcsomagot is. Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a jövő évi büdzsében a kiigazítás 58%-ban a kiadási oldalt, 42%-ban pedig a bevételeket érinti. Még hozzá úgy, hogy a kormány nem nyúl hozzá a szociális kiadásokhoz, a büdzsé teljes kiadási oldalának 63,6%-át adják ezek a tételek.

A madridi kabinet a nyugdíjak és a segélyek összegét emelni kívánja. A költségvetés a hiányt jövőre 40 milliárd euróval mérséklik, de közben a nyugdíjakat 1%-kal emelik. Ehhez persze arra is szükség lesz, hogy az állami nyugdíjalapból 3,096 milliárd eurót felszabadítsanak, az összeg a kincstárhoz kerül a "szükségletek" fedezetére (tulajdonképpen ez hasonló ahhoz, amit az Orbán-kormány csinált a nyugdíjpénztárak vagyonával, azzal az apró különbséggel, hogy Madrid az alap 95%-át érintetlenül hagyja).

Mariano Rajoy - spórol és nyugdíjat emel.



Emelkedő kamatterhek, optimista makropálya

A költségvetésért felelős miniszter, Cristobal Montoro elmondta, a büdzsét 0,5%-os GDP visszaesésre tervezték - a londoni prognózisokhoz képest ez meglehetősen optimista jóslatnak tűnik, a Cityben 2% feletti visszaesést sem tartanak valószínűtlennek jövőre. A büdzsében szereplő 24%-os munkanélküliség is inkább tűnik vágynak, mint reális prognózisnak. Montoro szerint a kormány ennek ellenére úgy számol, hogy 2013 lesz a recesszió utolsó éve.



A kiadási oldal jövőre 5,6%-kal nő, ami főleg a kamatkiadások növekedésének tudható be, ebben a sorban 10 milliárd euróval szerepel több, mint az idei évben (a teljes tétel közel 38 milliárd euró lesz). A kamatterhek növekedése jövőre felszívja az áfaemelésből befolyó teljes plusz bevételt. A kiadások a nyugdíjkifizetések miatt is emelkednek.

Montoro szerint az idei adóbevételi terveket teljesítik, jövőre az új intézkedések révén pedig 4,4 milliárd eurónyi plusz adóbevételhez juthat a költségvetés. Ezek közül az egyik újdonság a lottónyereményeket terhelő 40%-os különadó (2500 euró feletti nyereményekre), melyből 824 millió euró bevételre számítanak. A vagyonadó kiterjesztésével pedig újabb 700 millió euróra számít a Rajoy-kormány.



Vagy meglesz a hiánycél, vagy meglesz

A kormány azzal számol, hogy idén teljesíti a magasabbra engedett hiánycélt, ami a GDP 6,3%-a. Arra a felvetésre, hogy ez jövőre is összejön-e, miközben a gazdaság nem fog bővülni, Montoro azt mondta, hogy két út van előttük: "vagy igen, vagy igen" - azaz a kormányzat 4,5%-on tartja a jövő évi deficitcélt.

Luis De Guindos gazdasági miniszter a költségvetési tervezethez kapcsolódóan beszélt a kormány reformcsomagjáról is, a kabinet 43 törvényt akar elfogadni ennek keretében a következő 6 hónapban. Így létrejöhet egy független testület, mely a költségvetést ellenőrzi, a kabinet nem elsősorban magát akarja így kontrollálni, hanem a hiánycéljukat rendre átlépő autonóm tartományokat. A csomag tartalmazza a közintézmények és az állami cégek költségvetési kiadásainak megvágását is, a minisztériumoknak például 8,9%-kal kevesebb pénzből kell majd jövőre gazdálkodnia. A törvénykezési hajrában a kormány folytatja a munkaügyi reformját, Spanyolországban a válság előtt is nagy gondot jelentett ugyanis a fiatalok munkához juttatása.

Ismerős elemek...

Luis de Guindos szerint az év hátralévő részében még olyan fontos kérdésekről is beszélni kell, mint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága. Ennek keretében például a korengedményes nyugdíjazás szabályait is módosíthatják, hiszen a nyugdíjkasszán több milliárd eurós lyuk tátong. Ezenkívül valószínűleg felülvizsgálják majd a "táppénz" jogosultságok rendszerét és szigorúbban fogják büntetni a fiataloknál az iskolakerülést is.

Elkerülhető lesz a mentőcsomag?

A kiadási oldal erőteljes visszavágásával és az adóemelésekkel Madrid megpróbálja elkerülni, hogy mentőcsomagért kelljen folyamodnia a nemzetközi szervezetekhez, az elmúlt napokban a piacok össztűz alá vették a spanyol eszközöket, újra 6,1% fölé emelkedtek a hosszútávú kötvényhozamok, az ország kockázati mutatói romlottak, mintha a befektetők ki akarták volna kényszeríteni, hogy Madrid hivatalosan is mentőcsomagért folyamodjon a trojkához. Egy 300 milliárd eurós mentőcsomagról többször is felröppent a pletyka az elmúlt hetekben, de azt mind az IMF, az Európai Bizottság, mind pedig a spanyol kormány cáfolta. Spanyolország ennek ellenére igénybe fogja venni az EKB segítségét, részt vesz annak kötvényvásárlási programjában (ennek feltételei még kidolgozás alatt vannak). A kötvényhozamok lehűtésére nagy szükség van, már a jövő évi büdzsé tervezetéből is látszik, a kamatkiadások növekedése egyre nagyobb teher a központi költségvetésnek.

Lesz még miért izgulni



A tervezet bemutatása után az euró markáns erősödésnek indult a dollárral szemben, újra az 1,29-es szint fölé került a jegyzés. Ez azt tükrözi, hogy a befektetőket meggyőzte a költségvetési tervezet, a kedélyek ismét megnyugodhatnak egy időre. De ne felejtsük el, még mindig nem tudni mekkora összegre lesz szüksége a spanyol bankrendszernek, és még mindig nagy kockázat a hiány tartása szempontjából, hogy a tartományok - főleg a déliek - nyakig úsznak az adósságban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megmerevedtek a frontok Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:30
A fogyasztói árak augusztusban ugyanúgy átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, mint júliusban.
Makro / Külgazdaság Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:29
Nyelvvizsgára kellett volna jelentkeznie azoknak az orosz állampolgároknak, akiknek október 13-ig el kell hagyniuk Lettországot. Jövőre további 3400 ember költözhet kényszerből.
Makro / Külgazdaság Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 06:58
A moldáv kémelhárítás korábbi vezetője a magyar fővárost látta ideálisnak arra, hogy belarusz hírszerző tisztekkel találkozzon. Hétfő délután fogták el.
Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG