Transznacionális vállalatok beszállítóiként, összeszerelő műhelyeként nem lehet elérni a nyugat-európai foglalkoztatási szinteket – mondta az FBAMSZ alkuszkonferenciáján Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense. Szerinte megtévesztő a GDP-arányos felzárkózásban mérni a konvergenciát, miközben a foglalkoztatási és a jövedelmi mutatókban komoly lemaradásban vagyunk.
Tényleg nem nyugati az árszint?
A nominális fogyasztási szintekhez képest régiónk az arányszámok szerint felzárkózóban van, ám közben – hiába növekszik a régió – a tényleges különbségek nőnek. A kép nem jobb, ha az árakat is belekeverjük a súlyozott képbe. Ha a hivatalos fogyasztói árindexet vizsgáljuk, akkor a magyar fogyasztási árszint nagyjából fele a nyugat-európai szinteknek, ám a szakember szerint a legnagyobb baj, hogy az árdeflátorba beleszámítódnak az állami szolgáltatások árai, ráadásul ezen szolgáltatásokhoz kapcsolt béreket is figyelembe veszik. Ha szűrünk, akkor láthatjuk, hogy az élelmiszereknél az uniós szint 80 százalékán állunk, s például a ruházati szinteknél már 100 százalék felett áll a fogyasztói árszint Nyugat-Európához képest, ezen adatokkal már nehéz azzal érvelni, hogy a helyi árszint a helyi bérszínvonalhoz konvergál.
Hol tart nyugat-európai szinteken a magyar elit?
A 150 ezer forintos nettó átlagbérrel egy polgár jövedelme meghaladja a magyar keresők kétharmadát. Ennél is nagyobb probléma, hogy ezzel a keresettel nagyjából azon a szinten él a magyar egyharmad, mint a legszegényebb európai polgárok. A legégetőbb gond, hogy a 4 millió létminimum alatt élő magyar polgárhoz hasonló szinten élő nyugat-európai embert alig találunk – ilyen szegmens lényegében nincs abban az országcsoportban, amihez elvben nekünk konvergálnunk kellene. Épp ezért komoly gond, hogy az elmúlt 25 évben nem sikerült a jövedelem-konvergencia – ehelyett most inkább arról kell vitatkozni, hogy stagnálás vagy épp divergencia van.
A magyar társadalom nagy részében nem élnek meg a családok és nem él meg az államháztartás sem. Ezen az ár- és bérszínvonalon nincs megoldás sem a családok, sem az állam számára. Megszorításokkal, korrekciókkal lehet élni, de egyszerűen nincs olyan adóbevételi összeg, amely érdemi eszközt adna a kormány kezébe a szükséges intézkedésekhez. Pogátsa Zoltán Ferge Zsuzsát idézte, aki szerint perverz redisztribució van: a szegények fizetik a gazdagok életét, tekintve, hogy tőlük sokkal könnyebben beszedhetőek az elvonások. Az alacsony bérszínvonalnak köszönhetően itthon nem működik a multiplikátor-hatás: nyugaton megszokott, hogy az ember nem maga intézi a dolgokat, hanem szolgáltatásként veszi igénybe, azaz a magasabb bérből mások jövedelmét is biztosítja.
Az alacsony minimálbér elkényelmesít
Nyugat-Európában a minimálbér arra is rákényszeríti a cégeket, hogy hatékonyak, termelékenyebbek és innovatívabbak legyenek, hiszen az élőmunka drága – hívta fel a figyelmet a közgazdász. Nálunk ugyanakkor az alacsony minimálbér ezzel szembe megy: a magyar cégek az emberek kizsákmányolása és nem a fejlesztések révén tudnak olcsón termelni. A termelékenységi mutatók jól jelzik, hogy hazánk emiatt elmaradásban van: régiónk többi országához hasonlóan egyre jobban távolodunk az európai szintektől. Pogátsa Zoltán szerint ennek nem a humán tőke hiánya az oka – ezt az OECD ezt vizsgáló PIACC- felmérése is igazolja. A közgazdász szerint a visegrádi országokban mért a 2 eurós átlagos minimálbérhez alacsonyabb termelékenységű termék és szolgáltatás is meg tud telepedni. Nyugat-Európában ugyanakkor a 12 eurós minimálbérhez csak olyan termék/szolgáltatás kapcsolható, aminek hozzáadott értéke kibírja ezt a költséget. Ez tehát önmagában hordozza a régió további leszakadását. Ráadásul az alacsony jövedelem egyéb területen is komoly gondokat okoz. Ha nem ilyen bérszinttel ment volna be az átlagmagyar a devizahiteles problémába a gazdasági válság nyomán, sokkal könnyebben lehetett volna elviselni az árfolyam-emelkedését.
A közgazdász szerint nem igazolt, hogy a minimálbér-emelés csökkenő foglalkoztatottságot hozna – amikor az átlagbér 30 százalékáról 50 százalékra emelték a minimálbért akkor 400 ezer minimálbéres közvetlen béremeléssel szembesült és a minimálbérhez kötött jövedelemmel rendelkezők további százezrei jártak jól, miközben kimutathatóan a minimálbér-emelés 12 ezer munkahely megszűnéséhez vezetett.
Tényleg a munkanélküli fiatal termeli ki a nyugdíjunkat?
Az ifjúsági munkanélküliség Európában csak Németországban, Ausztriában, Dániában és Hollandiában van 20 százalék alatt – valóban az elveszett nemzedékről beszélhetünk. A kelet-közép-európai országok itt is a statisztikák alsó részében áll, mint ahogy hazánk is. Ennek ellenére is költeni kell az oktatásra, hiszen ez is kitörést hozhat. Pogátsa Zoltán emlékeztetett: az első Orbán-kormány még sikerrel felzárkóztatta az uniós GDP-arányos szintre az oktatásra fordított összeget, ám azóta folyamatos a zuhanás – idén a GDP 3,9 százalékát fordítjuk oktatásra a nyugat-európai 6 és az észak-amerikai 8 százalékhoz képest.
Pogátsa Zoltán szerint nem igaz, hogy a kevés születés miatt van komoly veszélyben a nyugdíjrendszer, hiszen a több gyermek szinte bizonyosan csak a fiatalkori munkanélküliséget növelné, azaz több járulékbefizető bizonyosan nem lenne. A szociológus-közgazdász szerint épp ezért az igazi megoldást az jelenti, ha az átlagos foglalkoztatási szintet 700 ezerrel lehetne növelni – és persze a bérszínvonalt is emelni kellene. Egyszerűen nem várható el, hogy mindenki tudatos legyen – főleg a hazai megtakarítási lehetőségek ismeretében. Pogátsa Zoltán szerint az öngondoskodás a gazdagok és a megtakarítani képesek privilégiuma – a szegényebbek számára a nyugdíjrendszer az egyetlen lehetőség. A felmérések szerin a 18-35 évesek 75 százaléka képtelen megtakarítani, akik pedig képesek, azok átlagosan 9529 forintot tudnak félretenni, ami édeskevés. Ennek ellenére a hazai háztartások megtakarítási rátája a válságot követően 5 éves átlagban 4 százalékos, ami ugyanakkor szép eredmény és igenis jelzi, hogy azért van szemléletváltozás.
Keleten a helyzet változatlanul borús. 
