Putyin elnök visszahívta az orosz csapatokat Ukrajna keleti határaitól, de továbbra sem hagyott fel a fenyegető retorikával. Felszólította a Nyugatot, hogy maradjon ki a konfliktusból, valamint alig leplezett fenyegetésként kijelentette, hogy az invázió csakis legvégső opcióként jöhet szóba.

Hadd vigyék a Krímet az oroszok?

Nyugaton sokan úgy érvelnek, hogy fel kell ismerni a realitásokat, még akkor is, ha azok számukra kellemetlenek. A Krím 1954-ig Oroszország része volt, a lakosság oroszajkú, hadd vigye Putyin a stratégiai fontosságú félszigetet. Ukrajna Oroszországnak mindig is fontosabb volt és lesz, mint a Nyugatnak, nem érdemes miatta sem egy háborút, sem egy súlyos gazdasági válságot kockáztatni. Különben is, Putyin felajánlott egy vállalható kiutat a konfliktusból, miért ne ragadnák meg. Ez a gondolkodásmód azonban hibás. Ha valaki egyszer enged az emberrablóknak, később súlyos következményekkel kell szembenéznie - olvasható a cikkben.

Népszavazás egy Kalasnyikov célkeresztjében

A Majdanon tüntető ukránok nem azért váltották le autokrata vezetőjüket, hogy gyorsan egy másikra cseréljék. A Donyeckben vagy Harkovban élő oroszajkú fiatalok egy jelentős része ugyanolyan szívesen élne egy független Ukrajnában, mint kijevi vagy lviv-i honfitársaik, a nyugati orientációtól ugyanis a korrupció leküzdését és a gazdasági fejlődés megindulását remélik.

A Krím ezzel szemben Oroszország felé fordulni látszik, és ha lakosai a kiírt népszavazáson az elszakadás mellett döntenek, nagy valószínűséggel megkapják a külvilág jóváhagyását. A népszavazás azonban mondhatni egy Kalasnyikov célkeresztjében fog lezajlani, és nehéz nem észrevenni a történelmi párhuzamokat.

Nem fognak megállni Ukrajnánál

A The Economist összeállítása szerint amikor Putyin az oroszajkú lakosság védelméről beszél, hasonló elvekre hivatkozik, mint Hitler a harmincas években, és egyúttal precedenst szándékozik teremteni a beavatkozásra orosz kisebbségek védelmében, Közép-Ázsiától egészen a Baltikumig.  Más hatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, vagy éppen az Egyesült Államok is nemegyszer megsértették a nemzetközi jogot, de Putyin a helyzetet és a normákat kizárólag úgy értelmezi, hogy jogalapot teremtsen tervei megvalósításához.

Az átlag orosz nagyon jól ismeri ezt a logikát: a jog nem korlátozza, hanem szolgálja a hatalmat. Nem valószínű, hogy Putyin, aki szerint a Szovjetunió összeomlása a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt, meg fog állni Ukrajnánál. Amennyiben nem kell a Nyugat határozott ellenállásától tartania, Putyin meg fogja kísérelni az orosz birodalom újjáépítését, ami súlyos fenyegetést jelent szomszédjaira nézve.

Mivel lehet büntetni Oroszországot?

A Nyugatnak nincsenek olyan erős érdekeltségei Ukrajnában, hogy miattuk megkockáztatna egy nukleáris háborút, de Putyint csak olyan intézkedések ijeszthetik el további hasonló lépésektől, amik meghaladják a várakozásait. Szankcióként szóba jöhetne a Putyint támogató képviselőkre és üzletemberekre vonatkozó beutazási tilalom, egyes számlák befagyasztása, Kreml barát pénzügyi cégek elszigetelése a nemzetközi pénzpiacokon, a fegyverszállítások leállítása, és egy, az orosz olajra és gázra vonatkozó embargó előkészítése.

Ukrajnának nem csak azért van segítségre szüksége, mert csődben van, hanem mert Oroszország komolyan árthat a gazdaságának, és alááshatja a függetlenségpárti kormány intézkedéseit. Az országnak valószínűleg egy nagy IMF csomagra, az EU tagság távoli ígéretére, de mindenekelőtt egy felügyelt és tiszta választásra lesz szüksége.

Figyelembe véve az európai gazdaságok törékeny helyzetét és Oroszország esetleges bosszúját, sok európai tart a fenti intézkedések költségeitől. Putyin azonban éppen az alapján próbálja felbecsülni cselekedeteinek következményeit, hogy a Nyugat vajon milyen magas árat hajlandó fizetni, hogy megállítsa. Sokan azzal érvelnek, hogy Oroszországra szükség van a szíriai helyzet rendezésében is, de látnivaló, hogy Putyinnak a nemzetközi egyezmények, köztük az Ukrajna területi integritását garantáló megállapodás, vajmi keveset jelentenek. A The Economist összeállítása szerint egyértelműnek tűnik tehát, hogy a nyugati vezetőknek le kell számolniuk azzal az illúzióval, hogy az országaikat Oroszországhoz fűző gazdasági szálak képesek visszafogni a Kreml harci kedvét