4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Míg a magyar külügyminisztert nem fogadták múlt héten a washingtoni külügyminisztériumban, a baltiak delegációjával mind a külügy-, mind a védelmi miniszter tárgyalt. A CEU vesszőfutása csak tovább ront a kétoldalú viszonyon. Washington már tavaly a budapesti nagykövetség első beosztottjának egy orosz-szakértő diplomatát küldött, aki tegnap kiállt a CEU zavartalan hazai működése mellett.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet felavatja Magyarország új washingtoni nagykövetségének épületét 2017. március 21-én. MTI Fotó: KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette, hogy hazánk washingtoni nagykövetét, Szemerkényi Rékát idő előtt hazarendelték. A stratégiai jelentőségű állomáshelyet a külgazdasági és külügyminiszter helyettese, Szabó László veheti át, aki csak 2014 óta ismerkedik a diplomácia rejtelmeivel. Szemerkényinek várhatóan június végén haza kell utaznia.

Komoly kádert szedett most le a fideszes politika, hiszen Szemerkényi volt még 1998-2002 között Orbán nemzetbiztonsági főtanácsadója. Elméletileg jó állt nagykövet-asszony csillagzata odakint is, hiszen nemrégen nevezték ki Trump mellé nemzetbiztonsági tanácsadónak azt a Gorka Sebestyént, aki Szermerkényivel együtt lett még 1992-ben Joó Rudolf államtitkár kabinetjének tanácsadója a hazai Honvédelmi Minisztériumban.

Szíjjártó felsülése

Nem akármilyen kétoldalú relációról van szó gazdasági téren Washington és Budapest között, hiszen már több mint kilencmilliárd dollárnyi amerikai beruházás van Magyarországon, és 1650 amerikai vállalat több, mint százezer magyar munkavállalót foglalkoztat. De az, hogy komoly zavar van a kétoldalú politikai kapcsolatokban, már napnál világosabban mutatkozott meg a múlt héten. Szíjjártó Péter miniszter ekkor adta át az új nagykövetségi épületet Washingtonban, de hivatalos útja ellenére egy árva lélek sem fogadta őt az amerikai külügyminisztériumban. Ezzel szöges ellentétben állt éppen múlt héten a balti országok külügyminisztereinek látogatása, akik találkoztak mind Tillerson külügyminiszterrel, mind Mattis védelmi miniszterrel.

A francia vezető Le Monde már tavaly augusztusban leírta, hogy Orbán szívesen lenne Trump megkülönböztetett partnere a november 8-i választás után. A francia lap azonban jól látta, hogy a hagyományos amerikai jobboldal bizalmatlanul figyeli Orbán közeledését a Kremlhez. A lap emlékeztetett, hogy McCain szenátor két éve Orbánt neofasiszta diktátornak nevezte.

Trump már defenzívában van

Ahogyan a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Ara-Kovács Attila külügyi szakértő megírta a minap, az apparátusból kiszivárgó hírek szerint Szijjártó múlt heti látogatásának első számú célja az volt, hogy intézzen el Orbánnak egy fehér házi fogadtatást, azaz egy hivatalos találkozót Donald Trumppal. A magyar vezetés számára ugyanis nagyon visszaütött a tavaly nyári tusnádfürdői, Trump melletti kiállást követő elbizakodottság és egyre nehezebb megmagyarázni a híveknek, hol is késik ez a megtisztelő meghívás.

Ara-Kovács szerint Orbánt a meghatározó republikánus politikusok nagy többsége elviselhetetlen figurának tartja, sőt az oroszok ügynökének. Így a magyarországi CEU-s hajsza orosz kapcsolatainak feltárulása után Trump - aki e téren is védekezni kényszerül - nem hívhatja ki maga ellen a végzetet azzal, hogy egy kelet-európai kisállam oroszbarát vezetőjével kezet rázzon. Ha mégis meghívná Washingtonba, azzal a Republikánus Pártnak és az ottani liberális sajtónak üzenne hadat.

Washington kiáll a CEU hazai működése mellett

Káncz Csaba

Orbán túlzott Kreml-barátságára adott reakcióként értelmezhető az is, hogy Washington már tavaly az itteni nagykövetség első beosztottjának egy korábban Moszkvában többször is szolgált, a putyini nyomulást jól ismerő karrierdiplomatát küldött. David J. Kostelancik egy chicagoi szlovák nemzetiségű családból származik és korábban többször is dolgozott a moszkvai amerikai követségen. Oroszország (beleértve az orosz hírszerzés) szakértőjének számít, és diplomáciai körökben általános a vélekedés, hogy azért küldték Budapestre, hogy közeli rálátása legyen az amerikai diplomácia részéről túlzottan is bizalmasnak ítélt Orbán-Putyin kapcsolatokra. Kostelancik tegnap közleményt tett közzé a CEU-t ledaráló törvényről, amelyben leszögezi, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll az egyetem zavartalan működése mellett Magyarországon.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A WHO nemzetközi jelentőségű vészhelyzetté nyilvánította a kongói ebolajárványt
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:52
A Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebolajárvány során regisztrált esetek száma valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, és igen csekély az esély arra, hogy három hónapon belül hatékony és biztonságos védőoltást fejlesszenek ki a vírus Bundibugyo-törzse ellen – figyelmeztetett a járványügyi felkészültséget szolgáló innovációk támogatására alakított Koalíció a Járványügyi Innovatív Felkészülésért (CEPI) igazgatótanácsának elnöke.
Makro / Külgazdaság Magasabb infláció, még erősebb forint: itt a friss előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:33
Az iráni válság a magyar gazdaságnak sem kedvez, de biztató jeleket is látnak a szakértők: megérkezhetnek az uniós források, az euróbevezetés híre pedig erősíti a bizalmat az ország iránt – írja az Mfor.hu.
Makro / Külgazdaság Így döntött az EU Orbán Viktor és a beperelt médiumok jogvitájáról
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:53
Nem alkalmazható visszamenőleg az Európai Unió médiaszabadságról szóló rendelete azokban a sajtó-helyreigazítási ügyekben, amelyek még a szabályozás teljes hatálybalépése előtt indultak.
Makro / Külgazdaság Vegyes, de reális évet jósol az Európai Bizottság Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:30
Az Európai Bizottság 2026. tavaszi gazdasági előrejelzése: lassul a növekedés, mivel az energiasokk felhajtja az inflációt. 
Makro / Külgazdaság Ennek nem fognak örülni a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Makro / Külgazdaság Kijutott hatmillió hordó olaj a Perzsa-öbölből
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:39
Ázsia felé tartanak a szupertankerek.
Makro / Külgazdaság Tényleg korlátoznák, hányszor lehet valaki miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 19:32
A kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában a Tisza-frakció két tagja szerdán.
Makro / Külgazdaság Egyre több magyar váltaná le Sulyok Tamást
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 17:27
A végkielégítések ügyében is nagy a kormányzati tervek támogatása. 
Makro / Külgazdaság Van egy szektor, ami nagyon lemaradt a fizetésekben – ezzel a Tisza-kormánynak is foglalkoznia kell
Imre Lőrinc | 2026. május 20. 17:04
Jelentős különbségek alakultak ki az egyes szektorok között a legfrissebb, márciusi kereseti adatokban, amiket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölt. A közszférában az egészségügy, a versenyszférában pedig a feldolgozóipar a legnagyobb vesztes.
Makro / Külgazdaság Nem lesz kontraproduktív a vagyonadó? Ezt is körbejárjuk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 15:33
A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG