4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Sok hűhó semmiért: így jellemezhetjük a hétvégén lezajlott dohai konferenciát, ahol az olajtermelő-, és exportáló országok többsége összegyűlt, de nem jutottak megállapodásra. Miért nem sikerült ez, milyen érdekellentét lehetett a résztvevők között? Az olajáron túlmenően úgy tűnik, a geopolitika is komolyabb szerepet kapott.
Ali bin Ibrahim al-Naimi szaúdi olajipari és bányaügyi miniszter megérkezik a világ vezető olajtermelőinek csúcsértekezletére Dohában 2016. április 17-én. (MTI/EPA)

Miért nem sikerült?

A találkozónak úgy indultak neki a résztvevők, hogy Irán hallani sem akart a kitermelés befagyasztásáról, mivel ő most kezdi felfuttatni kitermelését a szankciók felfüggesztése után. Ez teljesen érthető is, miközben a többiek jórészt teljes kapacitással üzemelnek, számukra nem fájdalmas a korlátozás. Sokan el is fogadták volna Irán álláspontját, de Szaúd-Arábia nem tette. Múlt héten még úgy tűnt, az oroszok megállapodtak a szaúdiakkal az ügyben, de végül nem jött össze a dolog.

Ezen a ponton merül fel a kérdés, hogy ha a többségnek megfelelt volna az iráni kivétel, a szaúdiaknak miért nem? Itt jön be a geopolitika: az utóbbi időben kiélezettebb szunnita-síita, ezen belül is a szaúdi-iráni ellentét. Ez önmagában csak a két ország ellentéte lenne, amint erőfeszítéseket tesznek a regionális hatalmi szerep növelésére, de a szíriai-iraki polgárháború és az Iszlám Állam térnyerése miatt a nagyhatalmak is belekerültek a képbe.

Az orosz szál

Egyrészt Oroszország szoros kapcsolatba került Iránnal, azt követően, hogy Szíriában a síita Aszad elnök rendszerét kezdte támogatni az ellenzék és főleg az Iszlám Állam elleni harcban, és ebbe Irán is beszállt szakértőkkel, sőt kisebb földi erőkkel is. Ez óhatatlanul rontotta az orosz-szaúdi viszonyt, annak ellenére, hogy Oroszország megpróbált közben Szaúd-Arábiával is jóban maradni, sőt, most a csúcstalálkozó kapcsán is ezzel kísérletezett. A jelek szerint nem sikerült.

Megjátszották?

Az sem kizárható, hogy igazából nem is volt olyan fontos ez a megállapodás, csak a szándékot akarták mutatni. Ha ugyanis a többség valóban teljes gőzzel üzemel, akkor elvileg megállapodás nélkül sem termelnének ki többet, tehát semmi gyakorlati haszon nem lenne. Persze a teljes gőzzel való kitermelés egy relatív fogalom: mindig előfordulhat, hogy valaki új kutat fúr, új vezetéket épít ki, vagyis mégiscsak tudja növelni a kitermelését. Ebben az esetben már számítana a kitermelési limit.

Az amerikai tényező

Még egy tényező van, ami megzavarhatta a folyamatot, és ez a másik szuperhatalommal kapcsolatos. Amerikában felmerült, hogy újra vizsgálják a 2001-es terrorcselekményeket, és hogy egyes alacsonyabb rangú szaúdi állami tisztviselők is a támogatók között lehettek. Ezért a szaúdi kormányt akarják felelőssé tenni, ami több szempontból sem nézne ki jól. Eltelt 15 év, és ráadásul nem a kormányról van szó ténylegesen, hisz a szaúdiak végig kiálltak Amerika mellett, sőt együtt működtek velük mind a két Szaddam elleni háborúban, valamint még 2001-ben az afganisztáni tálib rendszer megdöntésére indított akcióban is.

Amerikának így Szaúd-Arábia stratégiai szövetségese, és ez nagyon fontos ebben a zűrös régióban. Obama elnök küzd is azért, hogy ne kerüljön sor semmilyen Szaúd-Arábia elleni intézkedésre, sőt el is utazik Rijádba, hogy megpróbálja elmagyarázni a problémát és megoldást találjanak rá. Kérdés, hogy ez szerepet játszott-e a merev szaúdi álláspont fenntartásában az iráni olajkitermelést érintően, vagy esetleg épp ellenkezőleg, emiatt gondolta a többi résztvevő, hogy Szaúd-Arábia engedékenyebb lesz. A háttérben mindenesetre Amerika és Oroszország szerepe döntőnek tűnik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az MNB: óvatos és megfontolt maradt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 14:00
Októberben is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A jegybank monetáris tanácsa ismét óvatos maradt, tavaly szeptember óta nem nyúlt az irányadó rátához. 
Makro / Külgazdaság Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
Litván Dániel | 2025. október 21. 11:17
Bezárná az uniós forrásokhoz vezető kiskapukat a svéd kormány tervezete. Eközben egyre nő a nyomás Ursula von der Leyenen a kémbotrányba keveredett Várhelyi Olivér miatt is.
Makro / Külgazdaság Ekkora a baj? A Mol hozzányúlhat a stratégiai olajkészletekhez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:22
Hónapokra kieshet ugyanis a százhalombattai finomító kapacitásának 40 százaléka. Eközben Orbán Viktor elrendelte a százhalombattai tűzeset kivizsgálását.
Makro / Külgazdaság Huncutkodnak a hazai benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:56
A gázolaj átlagárát kevésbé vitték le, mint amennyivel a Mol adja olcsóbban nekik.
Makro / Külgazdaság Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:15
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
Makro / Külgazdaság Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:35
Kiemelt beruházássá minősítenének bizonyos építési beruházásokat, a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket meg kiemelt jelentőségű üggyé.
Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
Makro / Külgazdaság 340 milliárdot adna a magyar kormány magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:18
Innovációra és kutatásra. Hét pályázati konstrukciót is meghirdettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG