3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A miniszter szerint a hiányszakmáknál az EU-ból és a harmadik országból lehetne megoldani a foglalkoztatást.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Jó a rendszer

A gazdasági kabinet eddig 43 ügyet tárgyalt, ebből 28-at lezárt, négyről úgy határozott, hogy a fontossága vagy a megegyezés hiányában a kormánynak kell dönteni róla, a többit pedig visszaadta az előterjesztőknek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban.

"Az új rendszer összességében hatékonyabbnak tűnik" - tette hozzá a gazdasági kabinetet vezető miniszter. 

Nem csökken az áfa?

Az interjúban a tárcavezető beszélt arról, hogy az ország nincs abban a helyzetben, hogy a legnagyobb közösségi bevételt jelentő általános forgalmi adó mértékét egységesen csökkenteni lehessen. A kormány nem is ezt akarja, mert adófilozófiája szerint a munkát és a jövedelmeket érintő terhek csökkentése mellett a szükséges forrást a fogyasztás adóztatásával kívánja továbbra is beszedni. Elismerte ugyanakkor, hogy az EU-ban legmagasabb adókulcs vonzza a visszaéléseket; "sajnos ezen a téren is tehetséges ötletgazda nép vagyunk" - állapította meg, hozzátéve: a termékek utaztatásával járó adóeltitkolással szemben uniós szinten kellene fellépni. 

Ezért Varga Mihály még mindig rendkívül magasnak minősítette a feketegazdaság GDP-hez viszonyított 20-21 százalékos arányát, de jelezte, hogy a Fidesz-kormányzás kezdetén ez még 26-27 százalékos volt. Ebben az összefüggésben jegyezte meg, hogy több mint 200 ezer online pénztárgép működik, és a jövő év elejétől új szolgáltatási köröknek kell alkalmazniuk. Mint az interjúban elmondta, a kaszinóüzemeltetőkhöz azért nem kell bekötni az online pénztárgépet, mert jelenleg is olyan ellenőrzési és adatszolgáltatási előírások vonatkoznak rájuk, amelyekkel lényegében azt is tudni lehet, "melyik asztalon mennyi zseton forgott".

A foglalkoztatottság és a munkaerőhiány kérdésére rátérve Varga Mihály a pályakezdő munkanélküliek 16-17 százalékos arányának csökkentését tartotta a legfontosabb szempontnak, aminek érdekében új munkahelyeket kell létrehozni. 

A miniszter közölte, felülvizsgálják a közmunka rendszerét, mert a közfoglalkoztatottakat érdekeltté akarják tenni abban, hogy visszakapcsolódjanak a munkaerőpiacra. Varga Mihály az idényjellegű munkákból úgy látta ugyanis, hogy az emberek szívesebben választják a közfoglalkoztatást, mint a piaci munkát. 

Jöhetnek a vendégmunkások?

Varga szerint a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak olyan körben szabad engedélyezni, ahol nincs megfelelő magyar munkaerő és csak olyan országokból, ahol a "kulturális-történelmi hagyományok hasonlóak, mint nálunk".

Hozzátette, hogy Csehországban és Lengyelországban sokkal elfogadottabb az ukrán munkaerő alkalmazása és 200-220 ezer, illetve csaknem kétmillió ukrán dolgozik ott. Becslések szerint 30-40 ezer kárpátaljai jár Magyarországra dolgozni, de erről nincs statisztika, mert többségük a magyar állampolgárságot is felvette.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
Makro / Külgazdaság Meglepetéssel indul a nap: gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a korábban vártnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:30
Enyhén felfelé javította második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második negyedéves, az áprilistól június végéig tartó időszakot felölelő GDP-adatot.
Makro / Külgazdaság Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:11
Gazdasági ügyekre, államadóssági kamatokra, valamint kultúrára, sportra és vallási célokra is GDP-arányosan többet költ Magyarország az uniós vagy régiós átlagnál a GKI szerint. A gazdaságkutató számításai alapján a kiadások mérséklésével összesen a GDP 4,7 százalékának megfelelő forrás válhatna átcsoportosíthatóvá.
Makro / Külgazdaság Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 18:22
Például szeptember 1-jén kezdődik az iskola, másképp kell nyugtát adni a kereskedőknek és szolgáltatóknak, és az agrárhitelekre vonatkozó moratórium is elindul – erről beszélt Herman Bernadett vezető szerkesztő a Trend FM hétfői adásában. 
Makro / Külgazdaság Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 17:20
Jelentősen átírná az idei költségvetés fő számait a kormány: a kiadások 49 ezer milliárd forint fölé emelkednének, a GDP-arányos hiánycél pedig 7,5 százalékra nőne. A módosító javaslatot hétfőn nyújtották be az Országgyűlésnek.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós helyreállítási alap utolsó szakasza
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 13:29
A végső szakaszába lépett az Európai Unió koronavírus-járvány utáni helyreállítási programja. A tagállamoknak már csak egy hónapjuk maradt utolsó kifizetési kérelmeik benyújtására, az Európai Bizottságnak pedig az év végéig kell folyósítania a jóváhagyott támogatásokat.
Makro / Külgazdaság Szerbia többet tud idén költeni, mint tervezte
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 11:31
Módosították a szerb költségvetést.
Makro / Külgazdaság NIncs inflációs nyomás az ipar részéről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:45
Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Tavalyhoz képest boldogság töltheti el a vásárlókat a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. augusztus 31. 05:57
Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.
Makro / Külgazdaság Futószalagon gyártják Oroszországban az atomerőműveket – a megrendelőnek örök hűséget kell fogadni
Elek Lenke | 2026. augusztus 30. 16:54
Soha nem látott mértékben bővíti a Roszatom a külföldi megrendeléseinek számát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG