Átmeneti csökkenés után novemberben ismét megnőtt az ország devizatartaléka, és január végére is hasonlóan magas szinten maradt, annak ellenére, hogy január 29-én egy egymilliárd eurós, tíz évvel korábban kibocsátott devizakötvényt kellett törlesztenie az országnak.
A devizatartalékra számos okból lehet szükség: az importunk értékének kiegyenlítésére, különös tekintettel többek között a létfontosságú energiahordozókra, termelési nyersanyagokra, gyógyszerekre. Adósságaink törlesztése céljából, beleértve az állam, a magánszemélyek, a vállalatok adósságát egyaránt. Akkor is szükség lehet rá, ha az országban forintban állampapírokat vásároló külföldiek eladják befektetésüket, és ki akarják vinni a pénzüket. (Ha ezt nem tudnák megtenni, senki sem merne közülük újra vásárolni nálunk.)
A devizatartalék nő, ha devizahitelt veszünk fel, ez történt (kötvénykibocsátás útján) novemberben, vagy tavaly februárban. Ez egyébként mindig megdobja az államadósságot is. Ugyanúgy csökken a tartalék és az adósság, ha korábbi tartozásokat fizetünk vissza. Nő, ha valaki devizahitelt vesz fel, de többnyire mérséklődik, ha visszafizeti azt, ahogy az utóbbi években a lakossági hitelezésben történik, ahol folyamatosan csökken a devizahitelek értéke. (A végtörlesztéstől, egyéb állami akciókból függetlenül is.) Növeli a tartalékot az export és csökkenti az import, valamint sokat jelent az EU évi több milliárd eurós támogatása is.
A magas tartalék költséges, mert legalábbis egy részét az MNB „sterilizálja” a kéthetes kötvényekkel, amikre kamatot fizet, rendszerint jóval magasabbat, mint amennyit a devizaeszközeire kap. Ezért is jó az államháztartásnak a kamatcsökkentés (az MNB nyereségén keresztül).
A devizatartalékunk a válság miatt ugrott meg igazán, amint grafikonunkon is látható, a folyamat pont 2008 őszén kezdődött, amikor az IMF-től és az EU-tól nagy összegű pénzügyi segítséget, azaz hitelt kaptunk. Az összeg az egyes hitelrészletek lehívásával párhuzamosan tovább emelkedett, majd a piaci kibocsátások is növelték. De azóta sem igyekezett nagy mértékben csökkenteni sem a régi, sem az új jegybanki vezetés.
Simor András leköszönőben levő jegybankelnök majdnem pontosan egy éve nyilatkozta a devizatartalékról: „Annak kívánatos nagyságát több mutató alapján határozzák meg, amelyben kiemelt szerepe van az ország külföldi adósságának és ezen belül a rövid lejáratú adósságnak, ez az összeg jelenleg megközelítőleg 34 milliárd euró, annyi, amennyi az MNB devizatartaléka. Felelősségem tudatában jelentem ki, hogy a devizatartalék jelenleg csak nagy kockázat vállalása mellett csökkenthető. A devizatartalék ugyanis lényegében egyfajta biztosítás". Hozzátette, hogy ha olyan IMF-hitelszerződést kötött volna az ország, amely bármikor lehívható, ilyen az elővigyázatossági konstrukció, akkor a devizatartalék is kisebb lehetne.
Az ábrán látható, hogy a 2011. szeptemberi 38,8 milliárd eurós csúcsról azért már tendenciájában, az ingadozások mellett szépen lassan lefelé csorog a tartalék értéke (januárban 34,1 milliárd volt). Ennek oka lehet, hogy az ország devizaadóssága lassan csökken, ez azonban nem biztos, hogy rossz. Az államadósságon belül ugyanis nőtt a forint szerepe a devizaforrások rovására, a lakosság is törleszti devizahiteleit és nem vesz fel újat. A vállalatok pedig az MNB-től jutottak tavaly alacsony kamatozású forinthitelekhez tavaly.
Az 1998 körüli tartalék nagyon alacsonynak tűnik az ábrán, de gondoljunk bele: 15 év alatt az euró inflációja is lehetett valahol 40-80 százalék között, csak nagyon durva becsléssel. Másrészt akkor az adósságunk is jóval kisebb volt.
Le az elvekkel, éljen a pragmatizmus! 
