4p
Bár a Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős, ez az első, amely kimondta Tarsoly Csaba jogi felelősségét a Quaestor-ügyben, és vagyoni kártérítésre kötelezte. A Quaestor 32 ezer egykori ügyfelének összesen 77 milliárd forint kárt okozott. Tarsoly Csaba ellen több bírósági eljárás is folyik.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A 2015 márciusában kipattant botrány - amelynek felgöngyölítése során kiderült, hogy a Quaestor 32 ezer egykori ügyfelének különösen jelentős, 77 milliárd forint kárt okozott - miatt indult bírósági ügyekben először született ítélet. A Fővárosi Törvényszék  megállapította Tarsoly Csaba személyes felelősségét abban a perben, amelyet a Quaestor-csoport anyacége, a Quaestor Pénzügyi Zrt. (QPT) ellen a társaság felszámolója, a Kvantál Kft. indított, amely a hitelezők érdekeit képviselve arra törekszik, hogy a peres eljárások során a károk a lehető legnagyobb mértékben megtérüljenek.

A bíróság ítéletében kimondta, hogy Tarsoly Csaba a QPT fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét, de legalább 2012. január 1-jét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, és ezáltal követeléseik kielégítését legalább 11,2 milliárd forinttal meghiúsította, tekintettel arra, hogy a QPT vagyona ezzel az összeggel csökkent. Ennek alapján a bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében kötelezte Tarsoly Csabát, hogy mintegy 11,2 milliárd forintot fizessen meg vagyoni biztosítékként a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának letéti számlájára.

Az ítélet abból a szempontból különösen fontos, hogy ez az első, mely kimondta Tarsoly Csaba jogi felelősségét a Quaestor-ügyben, és vagyoni kártérítésre kötelezte.

Nem az egyetlen bírósági ügy

A rendszerváltást követő legnagyobb brókerbotrányt előidéző Tarsoly Csabával szemben több bírósági eljárás is folyik. A Fővárosi Főügyészség 2017 októberében emelt vádat ellene és Orgován Béla ellen közokirat-hamisítás miatt. Amiatt, hogy Tarsoly a Quaestor Értékpapír Zrt. 2015. március elejei emlékezetes bukásának előestéjén a szerteágazó Quaestor-vállalatbirodalom két legfontosabb tagja – az anyacég QPT és egyik leánya, a Quaestor Invest Kft. – irányítását átadta a mindössze nyolc osztályt végzett, tápiósági illetőségű, ráadásul büntetett előéletű Orgován Bélára. A vád szerint a Tarsoly által tulajdonolt cégcsoport nagyarányú, mintegy 210 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásaiból – melyekből 150 milliárdnyi fiktív volt – eredő visszafizetési kötelezettségei 2015-re már kezelhetetlenné váltak, ezért döntött úgy Tarsoly, hogy a pénzügyi tanácsadó cég és a befektetésekkel foglalkozó kft. képviseletét egy strómanra, Orgovánra ruházza át. Aki azonban még Tarsolyt is átvágta, legalábbis a vád szerint sem a Quaestor-vezért, sem a cégeljárásban közreműködő ügyvédet nem tájékoztatta arról, hogy megbízatása büntetett előélete miatt törvénysértő. Az ügyészség Tarsolyt társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, míg Orgovánt emellett még folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolja.

Kiemelt jelentőségű az a büntetőügy, amelyik öt vádpontban, bűnszervezetben elkövetett, 5458 rendbeli sikkasztás- és csalássorozat miatt folyik Tarsollyal és tíz társával szemben.

Egy másik büntetőügyben a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt Tarsolyt és hét társát azzal vádolja, hogy a 47 társaságból állt Quaestor-csoport működtetésének részeként 2007-től olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak az eltulajdonítása volt. Jelesül a Quaestor Kurázsi befektetési jegyek értékesítésével 2009–2010-ben mintegy 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételre tettek szert jogtalanul, hogy biztosítsák a Quaestor-cégcsoport további működését.

Egy polgári perben pedig a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. 16 milliárd forintot követel Tarsolytól, mert utóbbi a Quaestor-botrány kirobbanásakor nem a hitelezők érdekeit képviselte és ezzel meghiúsította a követeléseik kielégítését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG