6p
„Bargain hunting” – alkalmi, filléres vételekre, leértékelt, vagy mélyen lealkudható árú termékekre történő vadászat. Befektetéseknél ez is egy módszer a sok közül, vannak, akik ezt sikeresen művelik, mások életveszélyesnek tartják és soha nem nyúlnának hozzá ilyesmihez.

Ha körülnézünk a nagyvilágban, sok olyan tőzsdeindexet, árucikket, iparágat, szektort találunk, amelynek ára több éves mélyponton van – jelenleg főleg az árupiacokhoz valamilyen módon kapcsolódó termékeknél, területeken, országokban.

Nagy veszélye ezeknek, hogy ha az árupiacok trendszerű mélyrepülése még újabb évekig eltart, esetleg egy recesszió vagy egy komoly dollárerősödés fel is erősíti, akkor az összes árupiaci kitettségű befektetés egyszerre értéktelenedhet el. Így ha bárki kipróbálná valamely ötletet, csak pénze kis részével és alapos szakmai vizsgálat után tegye.

1. Aranybányák

Az aranybányák részvényeit ábrázoló Arca Gold Bugs Index (HUI) nemrég többször is 2002 óta nem látott, tehát mintegy 13 éves mélypontra süllyedt, 105 pont körül. Innét azután többször visszapattant. Az aranybányák többségének kitermelési költségei még állítólag bőven a jelenlegi aranyár alatt vannak.

Így ha az arany emelkedik vagy legalább nem esik jelentősen tovább, a cégek nyereségesek maradhatnak és némi osztalékot is fizethetnek. Akár nagyot esik, akár nagyot emelkedik az arany, a fém árváltozásának többszörösét is produkálhatják az aranybányák. (Lásd korábbi cikkünket is.)

2. Ezüstbányák

Van, aki szerint 2016 az ezüst éve lesz az inflációs tendenciák beindulása és a napelem-gyártás miatt. Ez a nemesfém, amely egyben ipari fém is, tapasztalataink szerint esésben is, emelkedésben is gyakran túlteljesíti az aranyat. Az utóbbi három évben például az arany mintegy 35 százalékot esett dollárban, az ezüst ötvenet.

Az ezüstbányák részvényárfolyamait tartalmazó iShares MSCI Global Silver Miners (SLVP), valamint Global X Silver Miners (SIL) ETF-ek árfolyama harmadára-negyedére esett az utóbbi három-négy évben, persze óriási volatilitás mellett. Sokkal nagyobbat estek magánál az ezüstnél.

3. Kínai részvények

A Shanghai Composite kínai részvényindex tavaly tavasszal 5200 pont körül tetőzött, de most is még viszonylag magasan, 3300 pont körül jár. Így itt még valószínűleg nem vennénk belőle, de ha visszaesne a 2014 eleji 2000-2100 pont közötti értékekre, és a kínai gazdaságban sem történik nagy tragédia, biztosan megfontolnánk.

Egy esetleges újabb esés egyik jele most volt: január negyedikén egy nap alatt hét százalékot zuhant a kínai részvénypiac. Ráadásul a kínai kormányzat a részvénypiac árait mesterségesen, központi beavatkozással igyekszik fenntartani, de várható, hogy előbb-utóbb a piaci realitás nyer, utat tör magának. Ezért is várunk egy esetleges újabb nagyobb esést.

4. Brazil index, reálban

Brazíliával rengeteg rossz dolog történt mostanában, recesszió, devizaleértékelődés, magas infláció és kamat, korrupciós és politikai botrány. A Bovespa részvényindex egy év alatt 11, három év alatt 31 százalékot esett brazil reálban, de ehhez jön még a deviza gyengülése is, amely három év alatt elvesztette értékének felét a dollárhoz képest.

A brazil részvények tehát olcsók, a három évvel ezelőttinek 35 százaléka körül járnak dollárban. Kérdés, minden, még egy esetleges államcsőd is be van-e már árazva az árfolyamokba. Az ország meglehetősen nyersanyagfüggő, a nyersanyagárak további esése könnyen teljesen tönkreteheti.

5. Orosz eszközök, rubelben

Nagyon hasonló történet a brazilhoz, sok nyersanyagfüggőséggel, de ráadásul nemzetközi politikával, Ukrajnával, Szíriával is leöntve. Az orosz RTS index dollárban számolva megfeleződött három év alatt, most is a 2008-2009-es mélyrepülés óta nem látott szinten van. (Eközben ugyanis a dollár/rubel felment 140 százalékkal, azaz a deviza elvesztette értékének 70 százalékát.)

Sok a kérdés, kibírják-e az olcsó olajat, nem fogynak-e el a nemzetközi tartalékok, nem bonyolódnak-e valahol hosszú és véres háborúba. (Lásd korábbi interjúnkat is.)

6. Német energetikai cégek

A Volkswagen ugyan nagyobb port vert fel, a német tőzsdei energetikai cégek – RWE, E.ON –nagyobbat, 40-50 százalékkal estek tavaly. Az RWE kétféle részvénysorozata öt év alatt értéke 70 és 80 százalékát vesztette el, az E.ON papírja 50 százalékot. Ennek oka részben az atomenergiából való német kivonulás (Fukushima után), részben a nagy széndioxid-kibocsátású szénerőművek fokozatos háttérbe szorítása, a megújuló energia terjedése.

A papírok horribilis, hat, illetve kilenc százalékos (elvi) osztalékhozammal forognának, ha ugyanannyit fizetnének utánuk, mint korábban. Ez persze most valószínűtlen, de az energia-szolgáltatás jó üzlet maradhat hosszú távon. A cégek is folyton lobbiznak a német kormánynál, például káraik megtérítése érdekében. Átstrukturálnak, kiszerveznek (szétválasztják a nyereséges és veszteséges üzletágakat), leányvállalatok tőzsdére bevezetését tervezik, tőkeemelés is szóba került.

7. Amerikai szénbányák

Soros György milliárdos befektetései kapcsán írtunk október végén a szintén környezetvédelmi, politikai döntésektől szenvedő, csőd közelében tántorgó amerikai szénbányákról. Azóta az említett szénbányarészvény-index (Dow Jones Coal, DJUSCL) többször ide-oda pattogott 16,0 pont és 21,5 pont között, ami 34 százalékos különbség.

Miután egy lényegében halálra ítélt szektorról van szó, enyhén szólva sem egy életbiztosítás, de valószínűleg van az az ár, amelyen érdemes lenne belevásárolni.

8. Összeomlott a biotech, de vajon eléggé?

Végre nem nyersanyag, nem energia. Egy hatalmas felfutást követően tavaly tavasszal csúcsra ért, majd pár hét alatt harmadolódott az Amerikában forgó biotechnológiai cégek értéke az egyik ETF (tőzsdén kereskedett alap) áralakulása szerint. Ezzel a 2011-es szinten van.

A magyarázat szerteágazó, az amerikai egészségügyi rendszer várható átalakításától kezdve az emelkedő kamatokig, a túl drága gyógyszerkutatásoktól a túl kevés osztalékig a Fool.com hét okot sorol fel. Egy biztos, a gyógyszergyártás és a rokon területek felettébb nyereséges üzletágak tudnak lenni, így a szektort érdemes megfigyelés alatt tartani.

9. Magyar filléres részvények

Magyarországon is akadnak filléres vagy sok éves mélyponton levő papírok, de ritkán támadnak fel poraikból, vagy ritkán tartósan. Ma a megszüntetésre ítélt Synergon emelkedik tíz százalékkal, nemrég a Buda-Cash Brókerházhoz és a korábbi Phylaxiához köthető Opimus ment fel pár nap alatt 70-80 százalékkal egy eszközeladás miatt.

A hosszú távú tapasztalatok szerint a befektetők ritkán járnak jól az ilyen papírokkal, ennyit biztosan állíthatunk. De lehetnek kivételek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28410 28410 28640 -0,35% 0 0 6 839 258 250 HUF 2025-07-30 17:05:16
MOL 3050 3016 3050 +0,26% 0 0 1 294 999 974 HUF 2025-07-30 17:08:42
MTELEKOM 1758 1746 1760 +0,46% 0 0 352 581 250 HUF 2025-07-30 17:05:25
RICHTER 10310 10310 10440 -0,77% 0 0 1 022 467 560 HUF 2025-07-30 17:11:53
OPUS 579 577 588 -0,86% 0 0 81 497 580 HUF 2025-07-30 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fejbe kólintották a forintot: nézze csak!
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:52
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Amerikát nézték a budapesti befektetők is
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,55 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 100 843,67 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, jó hírt hozott a délután
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:09
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
Részvény / Deviza / Áru Újra a rémálomhatáron táncol a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:08
Hajszálra a 400-tól az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru A keddi csalódások után nagy tűzijáték jöhet Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 06:19
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, nem sültek el jól a gyorsjelentések – a következő két nap extra izgalmakat hozhat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos határ közelében aludt be a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:35
A magyar deviza bizony gyengébb lett a bankközi kereskedésben kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 238,51 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 101 068,22 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A technológiai részvények muzsikáltak New York ébredéséhez
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:08
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Boldog Telekom, szomorú Mol
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,30 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG