Jeffrey Frankel, a Harvard (Kennedy School of Government) tanára szerint a keletkező megtakarításokat az elavult, egyre veszélyesebbé váló infrastruktúra megújítására és a közlekedés biztonságát szolgáló beruházásokra kell fordítani. A közgazdásszal az Alapblog készített interjút.

Elszállhat a kereslet

Az interjúalany abból indul ki, hogy az alacsony olajárak miatt egyrészt lassabban fognak teret nyerni a fosszilis energiát kiváltó technológiák, mint például az elektromos autók, másrészt az olajtermékek iránti kereslet nem kívánt mértékben megugrik. Ezt kell megakadályozni adóemeléssel és az ártámogatások leépítésével.

Zentai Péter: Az üzemanyag drágítását javasolja azáltal, hogy a rá kiszabott adók emelését szorgalmazza – mind Amerikában, mind a fejlett világban. Ezt azért nem értem, mert a végre olcsóbbá váló energia, az olcsó benzin az, ami hozzájárult a világgazdaság, köztük az Egyesült Államok gazdaságának talpra állásához…

Jeffrey Frankel: Először is, az üzemanyagra kiszabott adók emeléséből származó plusz jövedelmet olyan – például közlekedési – infrastrukturális beruházásokra fordíthatnák, amelyekre égetően szükség van, de az állami költségvetésekből sehol sem szánnak rájuk megfelelő pénzeket. Ha erre fordítanák a növekvő bevételeket, akkor ennek még inkább pozitív hatása lesz az általános fellendülésre. Másodszor, az Egyesült Államokban azért kezdik hamarosan emelni a kamatokat, hogy megakadályozzák a túlzott keresletélénkülést. Az üzemanyagárak növeléséből származó plusz bevételt ennél fogva akár – legalábbis az Egyesült Államokban – a költségvetési hiány lefaragására is fordíthatják.

Fotó: Alapblog

Legutóbbi, nagy vitát kiváltott írásában azt az érvet is felhozza, hogy az olcsó üzemanyag biztonságpolitikai veszélyeket rejt magában. Miért? Hiszen az Egyesült Államok kezd teljesen önellátóvá válni „energiafronton”, Európa pedig szépen halad azon az úton, amelynek a végén az energiaellátásban a megújuló források válnak főszereplővé.

Az energiaellátás valamelyest biztonságosabbá válása nem jelenti azt, hogy ne lehetne vagy ne kellene rajta javítani. Egyébként a felszín alatt ott lappang annak a veszélye, hogy az alacsony olajár túlzottan felturbózza Amerika, illetve a Nyugat energiafogyasztását. Külön veszélyt rejt magában – főként Amerikában – az olajtermelőknek nyújtott ártámogatás is.

Állítom, hogy az üzemanyag-fogyasztás korlátok közé szorítása, a benzin iránt megnövekvő kereslet megakadályozása javíthatja Amerika és Európa energiabiztonsági helyzetét.

Ön nem veszi komolyan azokat az eredményeket, amelyeket az elektromos autózás terén elérnek, a hibridtechnológia alkalmazásában pedig már elértek? A hidrogén üzemanyagként való alkalmazásáról nem is szólva…

Ugyan ezek izgalmas fejlemények, azonban az elektromos-, a hidrogén-, a hibridautók aránya a fejlett világ, pláne az egész világ közlekedésében egyelőre roppant csekély. Még az sem tudható, hogy ezen technológiák valóban átveszik-e belátható időn belül a vezető szerepet a közlekedésben. Az sem világos számomra, miként generálják az áramot, amit a gépkocsik fogyasztani fognak. Ha példának okáért a szükséges elektromos energia forrása a szén lesz, ami különösen olyan országokban fenyeget, ahol még mindig szubvencionálják a szenet, az nem segít.

Legutóbbi írásában eleve nagyon támadja a szubvenciók rendszerét. Azt állítja, hogy az ártámogatások inkább társadalmi igazságtalanságokat szülnek, mintsem hogy tompítanák azokat. Én ennek az ellenkezőjét feltételezném: alapvető cikkek, szolgáltatások szubvencionálásával a gyengéket segítik a kormányok, ha úgy tetszik, igazságot szolgáltatnak.

A támogatásoknak valóban van hatásuk a jövedelmek elosztására, csakhogy összességében nem csökkentik, hanem növelik a társadalmi, jövedelembeli egyenlőtlenségeket. A fosszilis üzemanyagokra fordított ártámogatásoknak sokkal kevesebb, mint húsz százaléka az, amely eljut az össznépesség legszegényebb húsz százalékához.

Az árszubvenciók általában a jobb módúak életét teszik még könnyebbé. Hiszen a szegények kevésbé engedhetik meg maguknak a saját gépkocsit, ők azok, akik a tömegközlekedést veszik igénybe vagy akár gyalogolnak.

Egyetlen év leforgása alatt felére zuhant az olaj világpiaci ára. Ebből az olajfogyasztó gazdaságok profitáltak, az olajtermelők pedig jelentős hátrányokat szenvedtek.

Azok, akik pusztán gazdasági megközelítést alkalmaznak, kihagyják a környezeti és egyéb következményeket. Ezeket is számításba véve azt szeretnénk, hogy emelkedjenek az olajárak, mérsékelve a fogyasztást, vagy azt, hogy csökkenjenek, ami pedig a termelést fogja vissza?

Ön szerint?

Mindkét célnak teljesülnie kellene! Az olajfogyasztók fizessenek többet, a kitermelőknek pedig jusson minél kevesebb ebből. Ez az olajtermékek erőteljesebb megadóztatásával és az olajtermelésre, illetve az olajszármazékokra költött szubvenciók megkurtításával érhető el.

A keletkező megtakarításokat az Amerikában omladozó és Európában is gyengülőben lévő, egyre veszélyesebb infrastruktúra megújítására kell fordítani!