4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Eseménytelennek ígérkezik a mai kereskedés, a nyitást követő órákban alig volt mozgás a piacokon. Magyar események nem borzolják majd a kedélyeket, az európai részvényindexeket azonban több, uniós és német adat is mozgathatja, ám a legtöbben még mindig a katalán autonómia felfüggesztését próbálják kiheverni. A forint szinte alig moccant a nyitást követően, az Opus részvényesei azonban jól jártak a múlt heti tőkeemeléssel.

A Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe, a BUX szerény, 0,25 százalékos emelkedéssel 39 765,45 ponttal nyitotta a heti kereskedést, a fő részvényindexek vegyesen mozogtak.  Egyedül a Magyar Telekom produkált gyenge kezdést, az OTP gyakorlatilag stagnált, míg a Richter fél százalék feletti emelkedést mutatott. A nap nyertesének a korai órákban a Mol tűnik, az olajpapír 1-1,5 százalék közötti emelkedésben ingadozott a nyitást követően.

A legfrissebb árfolyamokat itt találod meg a Privátbankár.hu-n. >>>

A forint szerény erősödést mutatott a nyitást követően, bár inkább csak oldalazott a 310,10-20-as szint között. Az eurónak ugyanakkor sikerült valamelyest korrigálnia a múlt héten elért veszteségét a dollárral szemben, a nyitásban 1,1615-ön jegyezték a dollárral szemben. Az euró még az EKB bejelentését követően ugrott fejest a betonba, miután Mario Draghiék közölték, hogy bár továbbra sem változtatnak a kamaton, ugyanakkor csökkentik az eszközvásárlási program keretét, a lejárati határidő meghosszabbításával együtt, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n.

A legfrissebb árfolyamokat itt találod meg a Privátbankár.hu-n. >>>

Bejött a tőkeemelés

Ahogy arról már korábban írtunk, tőkét emeltek Mészáros Lőrinc cégénél, az Opus Global Nyrt.-nél, ez a lépés pedig különösen jót tett a befektetőknek a Világgazdaság cikke szerint. A cég vezérigazgatója, Ódorné Angyal Zsuzsa szerint az egy részvényre jutó saját tőkemutató 20 százalékkal javult az emeléssel, ami így a társaság minden részvényese számára vagyonnövekményt jelent. A 25 és 310 forintos részvénykibocsátást követően részvényenként 285 forinttal, összesen több mint kétmilliárd forinttal növekszik a részvénytársaság saját tőkéje a tartaléksoron, fűzte hozzá a vezérigazgató.

Európában vihar előtti csend?

A főbb nyugat-európai indexek vegyesen indították a napot, a madridi tőzsde hozta a várakozásokat és mintegy 1,5 százalékos erősödésben indította a hetet. Frankfurt gyakorlatilag stagnált a nyitásban, míg London és Párizs szerény csökkenéssel kezdte a kereskedést. Az indexeket ma az euróövezet októberi gazdasági hangulatindexe befolyásolhatja, ezt ma adja ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága. Emellett a német szövetségi statisztikai hivatal ma közli a szeptemberi német kiskereskedelmi forgalmat, valamint a fogyasztói árak októberi alakulásáról szóló adatokat is.

A vegyes-gyenge teljesítmény jó eséllyel egy korrekció a pénteki rali után, ahol Madrid és Milánó zárt gyengüléssel, miután a katalán parlament megszavazta a független "Katalán Köztársaság" létrehozásáról szóló javaslatot. A spanyol szenátus ezt követően feloszlatta a katalán kormányt, ennek részleteiről itt olvashatsz bővebben.

Amerika bezzeg hangos

A pénteki kereskedést az amerikai indexek is nyereséggel fejezték be, hétfőn azonban a gyengülő kínai piacok miatt vegyes indexekkel indult el a globális tőzsdei kereskedési nap. New Yorkban a DJIA30 index 0,14 százalékkal, az S&P500 index 0,81 százalékkal, a Nasdaq Composite index 2,20 százalékkal emelkedett.

A gyorsjelentési szezonban elsősorban a technológiai ágazat papírjai vezették az emelkedést, közöttük az Intel 7,50 százalékkal, a Microsoft 6,22 százalékkal, az Apple 3,50 százalékkal erősödött. A legnagyobb vesztesek a Merck & Co. (6,20 százalék), a Chevron (4,50 százalék) és a General Electric (2,60 százalék) voltak. A Brent nyersolaj ára 0,08 százalékkal hordónként 60,18 dollárra, a WTI nyersolajé 0,09 százalékkal 53,95 dollárra emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42150 41800 42190 +0,84% 42110 42150 1 992 393 700 HUF 2026-11-02 11:23:12
MOL 4986 4986 5020 -0,28% 4986 4988 291 393 499 HUF 2026-11-02 11:23:27
MTELEKOM 2870 2790 2878 +2,50% 2864 2870 786 721 824 HUF 2026-11-02 11:21:54
RICHTER 12960 12730 13080 +0,08% 12950 12960 227 847 220 HUF 2026-11-02 11:21:24
OPUS 194 192 201 -0,92% 192 194 9 101 742 HUF 2026-11-02 11:10:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG