6p
Nem vár nagyobb összeomlást a forint árfolyamában a KBC Equitas, de gyengülésre számít. A Richtert és a Molt nem tekinti vételi célpontnak, az OTP túl bizonytalan, a Magyar Telekom viszont vonzónak tűnik. A kicsik közül a Rába, a Danubius és a TVK a favorit.

Magyarországon a főbb makromutatók terén kedvező a kép, az ország jó értelemben lóg ki a mezőnyből. Az infláció azonban mesterségesen alacsony, emiatt arra számítanak, hogy ez emelkedik idővel. Az erőteljes kamatvágás meghatározó, emiatt gyengülő, de nem zuhanó forintra számítanak. Nincs okunk nagyobb forintösszeomlást várni, mint 2012-ben, amikor az utcán álltak sorba az emberek, hogy devizát vásároljanak – mondták el a KBC Equitas sajtóbeszélgetésén.

A Richter kiesett a pixisből

A kötvénybefektetések szerintük az idén már nem fognak olyan jól teljesíteni, mint az utóbbi egy-két évben. A BUX index forgalmában pedig valószínűleg már megvolt a mélypont, innét valószínűleg felfelé tart majd. Azok a papírok, amelyeket az Equitas egy évvel ezelőtt a magyar piacon szeretett (gyógyszergyártók, kispapírok), általában szépen teljesítettek, abba az irányba mentek, amerre várták, egyedül az OTP okozott csalódást.

A Richterrel kapcsolatban már nem olyan optimisták, már nem kedvencük, mert nagyon gyenge volt a gyorsjelentése. Sőt már több negyedéven keresztül látszott egy erőteljes költségoldali nyomás, romlik a profitabilitása. A menedzsment is pesszimista, csökkenő eredményt várt euróban, Ukrajnára pedig nem is fogalmazott meg várakozást. Az új gyógyszerek bevezetése csúszik, az Aberdeen mint nagy tulajdonos is csökkenti részesedését.

Telekom igen, Mol még mindig nem

A Magyar Telekomot annál inkább kedvelik, úgy látják, már minden rossz beépült az árba, ami korábban kockázati tényező volt. Eközben a legolcsóbb európai telekomcég lett, és ez esetleg a Deutsche Telekomnak is megtetszhet. Nem tartják véletlennek, hogy egyre erősebbek a kivásárlási spekulációk. Persze a szabályozói kockázatok továbbra is fennállnak a cégnél, mint egy esetleges újabb rezsicsökkentés.

A Molt még mindig kerülik, a tavaly júniusi eladási ajánlást fenntartják. Kedvezőtlen az európai finomítói környezet, a kitermelési szegmens is gyenge. Nagy kérdés, mi lesz az INA-val, erről azonban az elemzők nehezen tudnak véleményt mondani, mivel annyira átpolitizált kérdésről van szó. Ha eladják a részesedést, akkor nagy kérdés, milyen áron teszik azt meg. Ha jó lenne az ár, akkor az egy komoly ralit is eredményezhetne.

Mi lesz veled, OTP?

Az OTP nagy kérdőjel az Equitas számára. Bár a többi európai bankkal összehasonlítva vonzó és alulárazott részvény, de számosak a kockázati tényezők. A devizahiteles-probléma, a kamatmarzs szűkülése és az ukrajnai folyamatok is negatív irányba befolyásolhatják a bank profitkilátásait. Pozitív lenne viszont, ha ismét jelentősebb akvizíciót hajtana végre.

A kisebb részvények közül a Danubiust, a Rábát és a TVK-t tartják jó vételnek. A Danubius eredményessége válság előtti szinten van, a szállodaipari környezet kedvező és igen értékes az ingatlanvagyona is.

Lélektani határ alatt a kamatok

A Rába erős eredmény-növekedést tudott produkálni és új megbízásokat szerzett, és nem számít drágának. A TVK az európai konjunktúra egyik nyertese lehet, ambíciózus beruházási tervei vannak és a szektortársakhoz képest is olcsó.

A betéti kamatok nagyon fontosak a magyar lakosság számára, ám tavaly 4,5-5,0 százalék körül átléptek egy olyan lélektani határt, amely alatt a háztartások már alternatív megoldásokat keresnek. A 2013-as évben a befektetési alapok rekordévet zártak, a kötvényalapok voltak az egyik nagy nyertes kategória. (Lásd korábbi cikkeinket.) Ezek azonban a közeljövőben már várhatóan nem fognak annyira jól teljesíteni – vélik az Equitas elemzői.

A magyar lakosság teljesen lemaradt a nemzetközi részvénypiaci rallyról, a részvényalapokból továbbra is inkább vette ki a pénzét, a háztartások közvetlen részvényállománya is folyamatosan csökken.

Már nem hír a tapír

Pedig, ami a nagyvilágot illeti, a 2013-as év remek év volt a fejlett részvénypiacokon. Az eddigi sztorik, mint a tapír, azonban már nem meglepőek, újabb sztorik körvonalazódnak. Főleg a növekedés és az infláció – mondták el.

Nem szakadhatunk el sokáig a tankönyvektől, ha expanzív monetáris politika van és emellé megérkezik a növekedés, akkor az inflációnak jelen kell lennie a rendszerben, nem maradhat annyira alacsony. A statisztikákban még mindig nincsen nyoma, de a várakozásokba egyre inkább bevonul. Erre utal az arany emelkedése is, az infláció megjelenésekor automatikusan ehhez az eszközhöz nyúlnak a piaci szereplők.

Felrobbanóban a BRIC

A Fed visszavonulásával a könnyítésektől a kötvényhozamok emelkednek. A részvényeknek azonban egyelőre nem árt a hozamemelkedés, a tapasztalatok szerint ez csak hozzávetőleg öt százalékos kötvényhozamok felett szokott bekövetkezni. A részvénypiaci kilátások jók az amerikai és az európai piacokon is. Az értékeltségek azonban egyre magasabbak, a korrekció nem akar jönni, csak egészen visszafogott megbicsaklások vannak. Ez viszont eléggé sokáig is eltarthat, volt már rá példa, hogy hét és fél évig tartott – tették hozzá.

A BRIC felbomlik, mindenütt sajátos problémák vannak, itt infláció (India), ott árnyék-bankrendszer (Kína), amott a lemorzsolódó olajár (Oroszország). A kisebb feltörekvő piacok, mint Argentína, Venezuela vagy Törökország is nagy gondokkal küzdenek, amelyeket a gazdaságpolitika rendszerint inkább csak tovább súlyosbít. De pontosan ezek a problémák teremthetnek remek befektetési lehetőségeket, lehet, hogy 2014 végén, lehet, hogy 2015-ben, nem tudjuk – így az Equitas.

Éljenek a sztorik!

Az európai részvények értékeltsége kedvezőbb, az európai periféria piacai (például Spanyolország, Olaszország) stabilizálódtak. A K&H Equitas egyedi sztorikat keres a részvénypiacokon, mint a technológiai óriások (EBay, GGoogle), telekom-felvásárlási sztorik (Telekom Austria, esetleg Magyar Telekom).

Amit tavaly ilyenkor várt a brókercég a piacoktól, nagyjából bejött, néhány különbséggel. Az inflációs nyomás például még mindig nem jelent meg a világban, a fejlett piacokon nem érkezett meg a korrekció, sőt még az idén év elején sem. Magyarországon pedig az inflációt várták magasabbra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG