3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kriptopénz árfolyama 29 százalékkal, 9200 dollár fölé emelkedett 2020 első hónapjában, aminek eredményeként a piaci kapitalizációja megközelítette a 40 milliárd dollárt. Drágulását szakértők annak tudják be, hogy a kínai koronavírus miatt sokan az arany mellett a Bitcoinba menekítették a pénzeiket.

Az ideinél pazarabb januárt 2013-ban produkált a Bitcoin, amikor árfolyama még a mostani 29 százaléknál is jobban, 54 százalékkal ment fel. Szakértők szerint számos tényező játszott közre a 2020 eleji szárnyalásban. Mindenekelőtt az, hogy a koronavírus miatt aggódó befektetők számára a kriptodeviza igazi menedékeszköznek bizonyult – a hagyományosan ilyen arany és amerikai dollár mellett –, valamint az is növelte a keresletet, hogy a kínaiak visszatértek a Holdújév miatti ünneplésből (a sanghaji tőzsde nyolcnapos szünet után nyitott ki újra hétfőn, egy méretes zakóval).

Koronavírus-hatás

A Wuhanból indult koronavírus eddig már több mint 360 áldozatot követelt. Számos légitársaság felfüggesztette a Kínába tartó járatait, a vállalatok pedig a működésüket, még annál is hosszabb időre, mint azt a holdújév idején szokták. S a befektetők körében nőtt a félelem amiatt, hogy a koronavírus a világgazdasági növekedést is visszafoghatja.

Nigel Green, a deVere Group pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cég elnök-vezérigazgatója a Bitcoin a bizonytalan időkben népszerű menedékeszközök egyikének nevezte, ennek tudta be a kriptodeviza elmúlt havi keresettségét. „Jól láthatóan a Bitcoin árfolyama korrelál a koronavírus terjedésével” – közölte a CNBC-vel Green, ami, ha így van, akkor további drágulásra lehet számítani, mivel szakértők nem tudják megmondani, meddig pusztíthat a kór.  Minél több esetet azonosítanak és több ország lesz érintett, az annál jobban nyomás alá helyezheti a hagyományos pénzpiacokat, ezzel szemben a Bitcoin árfolyamát annál feljebb lökheti.

Irány a 15 ezer dollár?

Ugyanakkor az is növelhette a kriptodeviza iránti keresletét, hogy véget ért a Holdújév miatti munkaszünet, és az emberek ismét dolgozni kezdtek. Ennek jelentős szerepe van – mutatott rá a CNBC-nek Vijay Ayyar, a Luno nevű kriptodeviza-tőzsde vezetője. Sok olyan pénzt fektettek be ugyanis, amelyek a börzék zárva tartása miatt az elmúlt napokban parlagon hevertek.

A kereskedők számára a Bitcoint az annak technikai jellemzőin végrehajtott fejlesztések is izgalmassá teszik, amelyek a kriptodeviza mögöttes technológiájára, a blockchainre vonatkoznak. A speciális számítógépekkel felszerelt bányászok egymással versengve próbálják megoldani a matematikai problémákat annak érdekében, hogy validálják a Bitcoin-ügyleteket. A győztesek jutalma Bitcoin. Jelenleg a bányászok minden feltárt blokkért 12,5 Bitcoinban részesülnek. Ezek a jutalmak általában néhány év elteltével rendre megfeleződnek, így 2020 májusában már csak 6,25 egységnyi Bitcoinhoz juthat egy élelmes bányász.

Márpedig ez a feleződés a piacra kerülő kriptodeviza-kínálat szűkülésével jár, ami viszont a szűnni nem akaró kereslet miatt az ár emelkedéséhez vezethet. Mindezek alapján Jehan Chu, a blockchain-re összpontosító Kenetic Capital nevű cég társalapítója egyenesen azt jósolja, a most 9200 dollár felett gazdát cserélő Bitcoin árfolyama 2020 közepén eléri a 15 ezer dollárt. Más kérdés, ahogy a tőzsdén, úgy a részvényeknél jóval volatilisebb Bitcoinnál pláne nem szabad az ilyen jövendöléseket kész-, illetve kriptopénznek venni.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG