Az amerikai monetáris politikát teljes joggal követik a piacok, hisz egyrészt a világ legnagyobb gazdaságáról van szó, másrészt a 80 éve, a nagy válság óta alkalmazott kifinomult monetáris politika döntő a piacok szempontjából, hisz a pénz élteti a tőzsdét, mint forrás a patakot, és a pénzmennyiséget alapvetően a kamatszint határozza meg.
Sosem volt még ilyen
A mostani helyzet annyiban más a korábban megszokotthoz képest, hogy a monetáris politika történetében sosem volt még hosszabb távon 0 kamat, most pedig immár 7 éve az. Kamatemelés pedig közel 10 éve nem volt, így szinte történelmivé válik az esemény, ha végre újra lesz. És miután valamiért most gondolják először komolyan a piaci szereplők, hogy ezúttal tényleg sor kerül az emelésre, hát izgulnak a nagyon rég nem látott esemény előtt.
A lényeg nem is az, hogy egyszer lesz-e kamatemelés, hanem hogy egy tendencia kezdetét látjuk-e. Minden bizonnyal igen, hisz a múltban általában kamatemelési, ill. csökkentési ciklusok zajlottak, vagyis hosszabb időszak alatt egymás után több egyirányú kamatszint változtatás volt. Az elmúlt 45 évben 6-7 ilyen kamatemelési és értelemszerűen ugyanennyi komolyabb kamatcsökkentési ciklus volt.
Volt amikor az égig emelkedett
Az első nagy emelkedésre az 1973-as olajválság hatására került sor: akkor a megjelenő inflációt követve 5-ről 12 százalékig emelkedett a kamatszint, ami mai ésszel felfoghatatlanul magas. Ezt követte a válság utáni megnyugvás, ezalatt a kamatszint újra 5 százalékra csökkent. A 70-es évek végén aztán jött a második olajválság: ez sokkal nagyobb inflációt és kamatszintet hozott, a kamat 20 százalékon tetőzött. Ekkor gyorsan visszacsökkent 10-re, de szinte azonnal újra megemelték 20-ig, ami kivételesen nem egy ciklus volt, inkább egy pánikszerű reakciónak tűnik.
A világ nagy jegybankjainak szokatlan lehetett a magas infláció, hisz már rég nem találkoztak vele, így a monetáris politika sem volt könnyű helyzetben. Az olajválság végül megszűnt, de az infláció és a kamatszint lassan esett vissza az egyszámjegyű tartományba, erre tartósan csak 1985-ben került sor. Az 1987-es tőzsdekrach idején volt még egy kamatemelési ciklus, de ez már 10 százalékon tetőzött, utána a 90-es években már megindult a viszonylag alacsony kamatok kora, ami akkor 5 százalékot jelentett.
Hozzászoktunk
Nagy mélységbe először 2000 után, a dot.com lufi kipukkadásakor csökkentették a kamatokat, 2003-ban 1 százalék volt a mélypont. Innen még egyszer megemelték sok lépésben 2004-ig az akkori tőzsdei és egyben ingatlanpiaci emelkedésben, majd jött a válság, és pánikszerűen 0-ra csökkentett a FED, és azóta sem mert hozzányúlni a kamathoz, noha a gazdaság már régesrég rendben van, a munkanélküliség alacsony.
Pont ez okozhat aggodalmat a jövőre nézve: ha most évekig 0 volt a kamat, amikor a gazdaság viszonylag egészséges volt, mi lesz, ha újra jön egy válság? Milyen eszköz marad akkorra? Szabad volt-e ilyen hosszan kamatmentesen üzemelni? Tulajdonképpen nem is a 10 éve nem látott emelés ténye miatt izgulunk annyira, hanem amiatt, hogyan talál vissza majd a világ a normál szintű kamatok világába.
Marco Rubio szerint sosem szedhet áthaladási díjat Irán.
