3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Tavaly év végén 14,1 év volt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel. Egyelőre tehát a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés is csak lassítani volt képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát.

A Jóautók.hu alábbi elemzéséből az is kiderül, hogy miközben 2017-ben öt százalékkal nőtt a hazai gépjármű-állomány, annak területi eloszlása – a gazdasági fejlettség függvényében – továbbra is igen egyenlőtlen.

A jelenlegi hideg időjárás főként az idősebb, romló műszaki állapotban lévő járműveket teszi próbára, amelyekből egyre több fut a magyar utakon. Az elmúlt évtizedben ugyanis 10,3-ról 14,1 évre nőtt a hazai személyautópark átlagéletkora.

2017-ben 116 ezer új autót adtak el, 20 százalékkal többet mind egy évvel korábban. Egyelőre azonban a kilenc év után ismét a 100 ezres szint fölé kerülő eladásszám is csak lassítani tudta a hazai személyautópark öregedését. A magasabb átlagéletkorhoz komoly mértékben hozzájárul az is, hogy tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, ezek 60 százaléka pedig legalább 10 éves volt.

Idén várhatóan további tízezerrel nő majd az újautó-eladások volumene, azonban az átlagéletkor csökkenéséhez ez sem lesz elegendő – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ahhoz a használtautó-import korösszetételének is változnia kell, amit csakis a jelenlegi szabályozás módosításával, a fiatalabb autók behozatalának ösztönzésével lehet elérni.

A gazdagabb megyékben már tízből négy lakosra jut egy autó

A hazai személygépjármű-park közel öt százalékkal bővült tavaly, így ezer főre immár átlagosan 350 autó jut. A gazdasági fejlettség mértéke szoros összefüggésben van az autók számával: míg Pest megyében 407, Győr-Moson-Sopron megyében 402, Vas megyében pedig 398 autó jut ezer főre, addig Észak- és Kelet-Magyarország egyes megyéi komoly lemaradást mutatnak ezen a téren. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindössze 271 az ezer főre jutó autók száma, de Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyében sem emelkedik 300 fölé ez az érték.

A hazai gyártású tömegmárkák a leggyakoribbak

A hazai személyautó-park negyedét két márka, az Opel (14%) és a Suzuki (12%) teszi ki. A második negyeden további három márka, a Volkswagen (10%), a Ford (8%) és a Renault (6%) osztozik.

A szocialista autómárkák immár teljesen eltűnőben vannak

Az utcaképet egészen az ezredfordulóig alapvetően meghatározó szocialista autómárkák ugyanakkor lassan teljesen kikopnak a hazai utakról. Ebben a körben csak az előző évben az állomány hatodát vonták ki a forgalomból. Az 1990-ig gyártott modelleket vizsgálva tízezer feletti példányszámmal immár csak a Lada (25 ezer) és a Trabant (13 ezer) büszkélkedhet, ezer példány felett további öt márka képviselői állnak még forgalomban: Wartburg, Skoda (7-7 ezer), Polski Fiat (4 ezer), UAZ és Dacia (1000-1000 darab).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG