3p
Végre volt telitalálatos szelvény az ötös lottón - gondolhatja a nyertes. Megint nem én vittem el a milliárdokat - gondolhatja mindenki más.
Fotó: MTI/Mónus Márton

Volt ötös az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4 milliárd 194 millió 319 ezer 530 forinttal gazdagodott. A nyerőszámok: 14, 21, 53, 60, 90.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a mostani összeg a játék történetének harmadik legnagyobb főnyereménye: 2003-ban valaki 5,092 milliárd forintot vihetett haza, majd 2015-ben egy másik szerencsés 5,049 milliárdot. A 2003-as győztes szelvényt az eddigi leghosszabb halmozódás előzte meg: akkor 38 héten keresztül nem volt telitalálat.

Valószínűleg sosem tudjuk meg, ki nyert

Hazánkban nem jellemző, hogy a nagynyertesek kiállnának a nyilvánosság elé és felvállalnák, hogy esetleg több milliárdot nyertek. Míg Amerikában erre törvény kötelezi a nyerteseket, egyes európai országokban pedig úgy tűnik, egyfajta elismertséget hoz a nagy nyeremény, addig nálunk és szomszédainknál inkább az a jellemző, hogy a nyertesek tudatosan őrzik anonimitásukat.

Bár évekkel ezelőtt egy szegedi rendezvényen egy néző nyilvánosan elmondta a színpadon, hogy ő bizony korábban már nyert a lottón több mint 200 millió forintot, a médianyilvánosságot ugyanakkor már nem vállalta. A legnagyobb visszhangot azonban egy magyar lottómilliomos valós vagy elképzelt életéről az a könyv keltette, mely 2005-ben jelent meg mintegy két évvel azután, hogy valaki megnyerte minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét.

A könyvet állítólag egy olyan férfi írta, aki néhány évvel korábban milliárdokat nyert a lottón. Élményeit egy naplóban rögzítette 15 hónapon keresztül. A csaknem 100 oldalas olvasmányból kiderül, hogy a magát nyertesnek valló férfi 53 éves, gépészmérnök, egy dél-magyarországi kisváros lakója, 15 éve lottózik és az álomnyereményig mindössze egy hármasa volt. A megjátszott számok a családja születési dátumai. A magát István álnéven nevező férfi a könyvben részletesen leírja, hogyan élte meg az óriási örömöt, és hogy mire költötte el a temérdek pénzt. Elsőként egy vagyonba kerülő Ferrarit vett magának Németországban. A regényről sosem derült ki, hogy egy valóságos történetet örökít meg vagy pedig egy szemfüles szerző és kiadó lottólázat kihasználó marketing-akciója - írja összefoglalójában a Szerencsejáték Zrt.

Haszontalan tények veszteseknek: így volt ez régen

A Szerencsejáték Zrt. az elsöprő többséget, akik nem nyertek milliárdokat szombat este, néhány érdekes információval igyekszik kárpótolni. Például azzal, hogy korábban az ötös lottó heti számhúzásait havi rendszerességgel tárgynyeremény-sorsolás kísérte. Az 1957-től a hatvanas évek végéig tartó időszakban a legnagyobb értékű nyereménynek az öröklakás számított. Akkor összesen 505 lakást és 224 családi házat, üdülőt sorsoltak ki.

Magyarország "legszerencsésebb nyaralótelepe" 1963-ban Balatonalmádiban volt, ahol minden tulajdonos a lottón nyerte az ingatlanát. A győztesek nem egyszer azt pingálták az üdülő táblájára: "nyer-telek".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG