A Hír TV-nél eltöltött utolsó éveiről, a Fidesztől való elfordulásáról és jövőbeni terveiről is beszélt egy lapinterjúban Jáky-Szabó Gergely, a televízió korábbi hírolvasója és műsorvezetője.
Forrás: Facebook/Hír TV
„A 2015 és 2018 közti Hír TV egyik fő erőssége volt, hogy nagyon sokféle világlátású ember dolgozott ott. A vállaltan radikális jobboldalitól a vállaltan balliberálisig bezárólag akadt mindenki, mégis szóba tudtunk állni egymással, sőt!”
- jelentette ki a Magyar Hangnak adott, ma megjelent interjúban Jáky-Szabó Gergely. A hírolvasó-műsorvezető idén nyáron mondott fel a Hír TV-nél, miután az ismét kormánybarát médium lett.
Szerinte 2015 és 2018 között jó műsorokat készítettek, és csupán egyetlen kirohanása volt, az is az egyik vendéggel szemben.
„A választási műsorban az egyik meghívott, Kéri László – már az eredmény ismeretében – minősíthetetlen jelzőkkel illette a Fidesz-szavazókat. A folyosón nagyon keményen kikeltem magamból, mondván: az ő válla fölött ugyanaz a cégér, mint az enyém fölött, és semmiképp sem szeretném, hogy engem ezzel a stílussal, ezzel a gondolatmenettel azonosítsanak. Sajnos ezt nem sikerült személyesen tisztáznom az illetővel, hiszen jelenésem volt a másik stúdióban.”
Jáky-Szabó Gergely Kálmán Olgáról (a Hír TV akkori, Egyenesen című műsorának vezetőjéről – a szerk.) azt mondta: mindenkire lőtt, mindegy, melyik párt politikusa volt. Hozzátette: hírolvasóként nem kapott olyan utasítást, hogy a Jobbikot kímélni (vagy támogatni) kellene.
A televízió egykori munkatársa beszélt arról is, hogy a jelenlegi kormány főleg erkölcsi szempontból okozott neki csalódást, ugyanakkor sok olyan intézkedése is van, amit vállalhatónak tart. Szerinte számos, jobboldalinak mondott sajtótermék (Lokál, Ripost) valójában nem jobboldali, a jobboldali és a polgári jelzőt pedig manapság összemossák.
Hozzátette: az úgynevezett belgák azért kényelmetlenek mindkét oldal számára, mert nyitottak a párbeszédre.
„Én nem vagyok sem ’Fidesz-náci’, sem ’Soros-bérenc, sem libsi migrássimogató.’ Egy, a hazáját szerető, konzervatív gondolkodású, istenhívő ember vagyok, aki szívesen beszélget és vitázik bárkivel. Azt tapasztalom, hogy erre egyik oldalról sincs igény, mégpedig azért, mert nem tudnak ezzel a karakterrel mit kezdeni. Egyszerűbb rátolni őket az ellentáborra, és akkor szóba sem kell velük állni.”
Jáky-Szabó Gergely jelenleg főállású apa, a jövőben pedig – ahogy korábban is tette – szívesen készítene sportműsorokat.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.