5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

13. születésnapra történelmi rekord jár: sosem került még olyan sokba a nagybevásárlás, mint azt a Privátbankár.hu Árkosár-felmérésének februári eredményei mutatják. Hajszál híján 21 ezer forint lett a bevásárlás átlagos végösszege, miközben az is kiderült: a párizsi már egyáltalán nem egy olcsó felvágott, de talán már tetőzik a sertéshús áremelkedése - miközben mindent eláraszt a szerelem.

13. születésnapjához érkezett a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése. 2007 februárjában publikáltuk az első eredményeit annak a sorozatnak, amelynek keretében havi rendszerességgel járunk végig 3 hazai hipermarketet, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 élelmiszerből álló minta-kosarunk ellenértéke. Ez idő alatt a módszertan és a vizsgált termékek köre is változatlan maradt, a szereplők körében volt némi változás: a Cora kivonulása után az Interspart vettük be a felmérésbe, így a mostani trió adatait 2012 szeptemberéig visszamenőleg vizsgálhatjuk, míg 13 évre visszamenő adatsorunk a Tesco és az Auchan árszínvonalát mutatja be. A 30 termék pontos listáját a felmérés tisztasága érdekében továbbra sem tesszük közzé, de jól leképezi egy átlagos család átlagos havi nagybevásárlását.

A jubileumi, egyébként 157. epizód inkább nekünk ünnepi, mint a vásárlóknak: történelmi csúcsra emelkedtek ugyanis az árak. Bár az éves áremelkedés tempója valamelyest lassult az előző hónaphoz képest, még sosem kellett ennyi pénzt a kasszánál hagynunk, amióta a felmérést publikáljuk.

Az Auchan, az Interspar és a Tesco egy-egy egységét február 10-én jártuk végig. A hangulat ennek megfelelően már Valentin-napi, plüssállatos-csokiszíves-pezsgős tematikus blokkok várják a vásárlókat - erről a szokásos cikk végi Havi legolcsóbbak rovatban külön is megemlékezünk. A Tescóban egyébként még I love you feliratos-szívecskés almát is árulnak:

A szerelmes kedvet elronthatja, hogy mindhárom áruház emelte az árait - mind az előző hónaphoz, mind pedig tavaly februárhoz képest.

A legtöbbet most az Interspar emelt, így ők az élről a harmadik helyre csúsztak vissza, a kosárérték bőven 21 ezer forint fölé került. Az élen most a Tesco áll, szorosan követi őket az Auchan.

Az előző hónaphoz képest 2,3 százalékot emelt átlagosan a három áruház az élelmiszerárakon. Az éves áremelkedés mértéke (az előző havi 3,5 százalék után) februárban 3,4 százalék lett.

A három áruház átlaga már csak 21 forinttal van 21 ezer forint alatt - a 20 979 forintos átlagos végösszeg történelmi csúcsot jelent. A különbség továbbra sem jelentős az egyes áruházak között, kicsi a szórás - mindössze 675 forint. Olyan nagyot akkor sem tudnánk spórolni, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják: ez esetben 19 775 forint lenne a vásárlás végösszege. Az alig 1200 forintos spóroláshoz pedig három helyre kellene ellátogatnunk, ami hamar elvenné a minimális árelőnyt is.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult? - Luxus lesz a párizsi, olcsóbb a csirke

Az előző hónaphoz képest nagyot drágult a tej, a sajt és a narancslé, mindhárom termék 14 százalékkal kerül többe. 19 százalékkal olcsóbb lett viszont az alma, 13-mal a csirkemellfilé és a liszt, 10-zel a kávé és a tea, mint januárban.

Sertéshús-ár: ennél már nem lesz rosszabb?

Az előző hónapban és most is megnéztük, hol és mennyiért szerezhetünk be legolcsóbban sertéscombot. A hús kilója 1549 forint volt az Auchanban és a Tescóban is, 1699 az Intersparban - fillérre pontosan ugyanennyiért adták mindhárom helyen egy hónappal ezelőtt, a helyzet tehát ezen a fronton legalábbis stagnál.

Egy év alatt a legnagyobb mértékben a sertéspárizsi drágult - több cikkben is beszámoltunk róla, hogy a sertésinfluenza felborította a sertéshús piacát, az árak az egekben, ami a csemegepultokban is meglátszik. Közel 40 (!) százalékkal drágább most a sertéspárizsi, mint tavaly februárban, már rég nem számít olcsó felvágottnak - kilónként jó 2100-2200 forintot elkérnek érte. 26 százalékkal drágult egy év alatt a rizs, 20 fölött a tojás, a sajt és egyes üdítők. 10 százalékot meghaladó éves áremelést mértünk a cukornál, a száraztésztánál és a tejfölnél, de dübörög a kenyéráremelés is, egy év alatt 14 százalékkal került nagyobb szám az árcímkére. Jelentősebb, 10 százalékot meghaladó éves árcsökkenést csak a margarinnál, a csirkemellnél és a kávénál mértünk.

Január 15-től a csomagolatlan sertéshúsokra nem csak ki kell írni a termék származását, hanem a nagyobb boltokban, a hipermarketek húspultjaiban még nemzeti színű zászlókat is ki kell tenni a szöveg mellé - az Auchanban és a többi hipermarketben is teljesítették a kormány óhaját. Fotó: Privátbankár

Havi legolcsóbbak: mennyibe kerül egy spórolós Valentin-nap?

Ebben a rovatban márkára és minőségre való tekintet nélkül szoktunk 3 élelmiszert megvizsgálni - egész pontosan azt, hogy ha tényleg csak az olcsóság az egyetlen szempont a választásnál, akkor hol érdemes beszereznünk a termékeket. Ezúttal a low-cost Valentin-nap kellékeit jártuk körül.

Tematikus Valentin-sziget a Tescóban. Fotó: Privátbankár

Egy üveg pezsgőt akár 599 forintért is beszerezhetünk - ennyiért az Auchanban Rex Danubius márkájút adnak. 699-ért a Tescóban König, az Intersparban Burg pezsgőt tudunk venni.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>>

Epret a legolcsóbban a Tescóban találtunk, kilónként 1997 forintért, természetesen szív alakú matricával díszített dobozban, egyenesen Spanyolországból. Az Auchanban 2169 forintért adták a spanyol eper kilóját, az Intersparban viszont nem árultak ottjártunkkor epret.

Tejszínhabot (vagy legalábbis növényi hozzávalókkal is felütött habot) 295 forintért találtunk a legolcsóbban (Auchan, Tuti Tipp); 299-ért Creamfields-et árul a Tesco, míg az Interspar legolcsóbb versenyzője 419-ért a Topping Star.

A KSH a legfrissebb, januárra vonatkozó inflációs statisztikáit csütörtökön teszi közzé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG