Hirdetés
Hirdetés

Újabb bizonyítékok: hozzánk küldik a multik a gagyi árut

2017. július 19., 14:55

Sertéshús helyett húsnyesedék van a keleti konzervben és a mi pizzáinkon a sajt is kevesebb.

Fazekas Sándor
Fazekas Sándor

Újabb botrányos esetekre derült fény az élelmiszerminőség terén, ami bizonyítja, hogy a nagy multi cégek ugyanazt a csomagolású élelmiszert más-más minőségben hozzák forgalomba Európa keleti és nyugati országaiban - mondta a földművelésügyi miniszter.

Húsnyesedék és kevés sajt

Hirdetés

Fazekas Sándor azt követően beszélt az "élelmiszer kettős mércéről", hogy az ügy ismét szóba került a V4-ek megbeszélésén, mivel a visegrádi országok folyamatosasan vizsgálják ezt a területet, és most éppen Csehországban mértek be néhány újabb terméket.

Például konzerveket, amelyekben Németországban sertéshús van, Közép-Európában pedig húsnyesedék. Ez pedig egyáltalán nem mindegy. De ez a kettősség megfigyelhető például a pizzáknál is, mivel Ausztriában több az adott pizzán a mozzarella sajt, mint a Magyarországon vagy Csehországban vásárolt ugyanolyan terméken - sorolta a miniszter.

Az EU Bizottsága tanulmányozza a kérdést, a multik kénytelenek lesznek a szóban forgó gyakorlatot felszámolni - mondta Fazekas Sándor.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Az internetes kereskedelem háromszor olyan gyors tempóban bővül, mint a hagyományos - egyre gyakrabban vásárolunk hazai és külföldi weboldalakról, online áruházakból. De honnan tudhatjuk, hogy nem vernek át? Miről ismerszik meg a csaló webshop, mobilapp, hamis reklám? Ha mégis horogra akadtunk, mi a teendőnk?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?