Hirdetés
Kis mértékben zsugorodott a teljes magyar biztosítási piac, mind a bevételek, mind a szerződések számát tekintve
Hirdetés
A biztosítási szerződések száma 2009-ben összességében 3,3 százalékkal csökkent, ezen belül az életbiztosítási szerződések száma 8 százalékkal, a nem-életbiztosítási szerződések száma 2,1 százalékkal esett vissza – jelentette be Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkára.A folyamatos díjas szerződésállományra vonatkoztatott állománydíj 2009. december végén 683 milliárd 565 millió forint volt, ez az előző év azonos időszakához képest kismértékű 3,38 százalékos csökkenést jelent. Biztosítási ágakra lebontva ez az életbiztosításoknál 2,9 százalékos, a nem-életbiztosításoknál pedig 3,7 százalékos állománydíj-visszaesés volt tapasztalható. Ugyanakkor a kárráfordítások összességében 4 százalékkal mérséklődtek, ezen belül az életbiztosításoknál a kárráfordítások a visszavásárlások erősödése miatt 2,2 százalékkal emelkedtek, a nem-életbiztosításoknál viszont összességében 12,3 százalékos kárráfordítás mérséklődés volt tapasztalható.
A nagyok dominálnak
A társaságok közül a legnagyobb piaci részesedéssel továbbra is az Allianz Hungária Biztosító Zrt. rendelkezik 20,06 százalékkal. Második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll 15,48 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen a két önálló biztosító összevonásával létrejött Groupama Garancia Biztosító Zrt. áll 10,55 százalékos részesedéssel. A 2009. évben a piaci koncentráció gyakorlatilag változatlan maradt, az első öt helyen álló társaság összes piaci részesedése 65,84 százalék.
| Kártalanítási alap A MABISZ január 1-tıő megkezdte a Kártalanítási Számlához kapcsolódó gfb Kártalanítási Alap feltöltését, és működési szabályainak kialakítását. Az Alapba a biztosítók negyedévenként az előző évi gfb díjbevételük 0,25 %-át fizetik be egy MABISZ által meghatározott, átlagkárral korrigált kockázati szorzó alapján. A feltöltés mindaddig tart, míg az Alap rendelkezésére álló pénzeszközök (az időközi hozamokkal együtt) el nem érik az előző évi összpiaci gfb díjbevétel 6 százalékát. Ha a PSZÁF – gfb üzletágat is művelő - biztosító felszámolását rendeli el, haladéktalanul értesíti az Alap kezelőjét. A Mabisz a tájékoztatást követő három munkanapon belül a saját és a Felügyelet honlapján is tájékoztatja a károsultakat a kártérítési igények érvényesítési lehetőségéről. |
százalékot tett ki.
A tagbiztosítók közül az életbiztosítási piacon továbbra is az ING Biztosító Zrt. a piacvezető 19,23 százalékos piaci részesedéssel (24,50 százalék korrigált piaci részesedéssel). A második helyen ismét a Generali-Providencia Zrt. áll, az előző évivel csaknem azonos nagyságú, 10,59 százalékos piaci részesedéssel (12,74 százalék korrigált piaci részesedés). A harmadik helyen az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. végzett 10,24 százalékos piaci részesedéssel (14,13 százalék korrigált piaci részesedéssel).
Az első öt társaság 58,5 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak, ami piaci szinten közel másfél százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, a csökkenés elsősorban a piacvezető ING és az Allianz részesedésének csökkenése következtében következett be.
A nem-életbiztosítási ág 2009-ben 414 milliárd 105 millió forint bruttó díjbevételt ért el, 3,5 százalékkel kevesebbet, mit az előző évben, azonban ez a csökkenés kevesebb, mint a fele a teljes piac visszaesésének. A tagbiztosítók közül az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tartja piacvezető pozícióját (31,69 százalék), második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll (20,33 százalék), harmadik helyre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. került 10,94 százalékos piaci részesedéssel. Az első öt társaság együttesen 80,80 százalékos piaci részesedést birtokol a non-life piacon.
Az utolsó GFB-kampány
A nem-életbiztosítási ágazatok között - kissé csökkenve - továbbra is a gépjármű-biztosítások (KGFB és CASCO) adták a díjbevétel 52 százalékát. A KGFB ágazat díjbevétele 3,3 százalékkal csökkent a tavalyi évben, ami a gazdasági válság mellett az erősödő árverseny hatásának köszönhető. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a fogyasztói árszint növekedése 2009-ben 4,2 százalékos volt. Az ágazatban az első három társaság sorrendje megfelel a nem-életbiztosítási sorrendnek: Allianz Hungária Biztosító Zrt. (38,23 százalék), Generali-Providencia Zrt. (12,28 százalék), Groupama Garancia Biztosító Zrt. (7,82 százalék).
Az év végi – sok szempontból utolsónak hirdetett – gfb kampány zökkenő-mentesen zajlott le. Az akció egybeesett az új gépjármű felelősségbiztosítási törvény (Gfbt.) rendelkezéseinek megismertetésével, bár decemberben sor került a még hatályba sem lépett jogszabály módosítására is. Az új törvényi szabályozás szerint az esedékességtől számítva 60 nap áll az autós rendelkezésére a következmények nélküli díjfizetésre.
Műszaki vizsgálat gépjárműkár esetén
A még hatálybalépése előtt módosított Gfbt. – április 1-től – „hatósági” feladat elvégzésére kötelezi a biztosítókat. Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a gép-jármű kormányműve, futóműve vagy karosszériaeleme olyan sérülést szenvedett, amely miatt – a kárfelvételkor - a forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthető, 8 napon belül értesítenie kell a közlekedési hatóságot, amely műszaki vizsgálatra rendeli be a károsultat. (A rendelkezés a károkozó gépjárművére nem vonatkozik!)
A műszaki vizsgálat eredményének közléséig a biztosító a kár nettó összegének csak a 60%-át térítheti meg. A műszaki vizsgálat költségei a vétlen károsultat terhelik. A műszaki vizsgálatra kötelezéssel kapcsolatos rendelkezés nem vonatkozik a külföldi károsultakra.
Trunkó Barnabás elmondta, hogy a biztosítók a jogszabály értelmezésekor és alkalmazásakor az autósok érdekeit fogják szem előtt tartani.
A rendelkezés súlyosan sérti az autósok érdekeit, valamint a kártérítési jog általános szabályait, ezen kívül megnehezíti és jelentősen meghosszabbítja a biztosítók kárrendezését is. A jogbiztonságot valamint a jogegyenlőséget sértő szabály ellen az Autóklub és a MABISZ is tiltakozott, mind a parlamenti vita, mind a jogszabály kihirdetése során, eredménytelenül. Az értelmetlen és értelmezhetetlen törvényi szabály miatt a MABISZ az Alkotmánybírósághoz fordul.
Kgfb: az autók harmadát átsorolják
Befektetések és adókedvezmény: mi a választék?
Karambol után kötelező lesz a műszaki
Aláhulló jégcsapok - ki a felelős?
Felkészültek a hazai biztosítók egy földrengésre?
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Legfrissebb híreink
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Kiemelt szakértő
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





_fill_200x116.jpg)













