Az UNION Biztosító a teljes díjbevétel tekintetében a 2,7%-os piaci csökkenéssel ellentétben összesen 3,2%-os növekedést produkált, a díjbevétel 25,4 milliárd forintra nőtt. Ebből 10,7 milliárd forinttal részesedtek az életbiztosítások, ami azt jelenti, hogy a társaság szinten tudta tartani üzletágát, kicsivel felülteljesítve a piacot. A piacot meghaladó növekedés alapját a folyamatos díjas szerződések 11%-os díjbevétel-növekedése adta, amivel a díjbevétel 5,3 milliárd forintra nőtt.
A nem-életbiztosítások 5,8%-os növekedéssel 14,7 milliárd forintra nőttek, ezzel párhuzamosan a piaci díjbevétel épp ellenkezőleg – közel azonos mértékben, 5% körüli értékkel csökkent. A kizárólag az életbiztosítási szegmensben tevékenykedő Erste Biztosító 14,2 milliárd forint díjbevétellel zárta az évet, ami 13,9%-os növekedést jelent az előző éves adatokhoz viszonyítva. A VIG két magyarországi konszernvállalata összesen 791,4 millió forint adózás előtti eredményt ért el, így közel háromszorosára növekedett a 2010-es eredményekhez képest.
Az UNION Biztosító tavaly 422,2 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ez 59%-kal több, mint 2010-ben; testvérvállalata, az Erste Biztosító pedig 369,2 millió forintot produkált. Az adózott eredmény az UNION Biztosító esetében 399,2 millió forintot tett ki, ez 56,6%-os növekedést jelent 2010-hez képest, az Erste Biztosító pedig a tavalyi évben 352,8 millió forint adózott eredménnyel zárta az évet. Mindkét vállalat adatai a magyar számviteli szabályoknak megfelelően kerültek meghatározásra.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Forgalommal szemben a sztrádán? A magyar kamatpolitika kényszerű normalizálódása – Bod Péter Ákos írása
8 perce
-
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
10 órája
-
Trump szerint súlyos csapásra készülnek Iránnal szemben csütörtök este
11 órája
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
11 órája
-
Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
11 órája
-
Nagyon hasított a Mol csütörtökön
12 órája
-
Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
12 órája
- Felhalmozta szabadságait Matolcsy György, bruttó 170 millióval távozott az MNB-től
- Budapesten stagnálnak az albérletárak, de Szegeden már 200 ezret kérnek havonta
- Magyar Péter kommentben ment neki Sulyok Tamásnak, mert az államfő az Alkotmánybírósághoz fordul
- Döntött a kormány az uniós források felhasználásáról, órákon belül bejelenthetik a részleteket
- Döntött a kormány a Diákhitel-kamatstop sorsáról
- Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a Hankó-Krausz féle szerződésből
- Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.
Trump szerint súlyos csapásra készülnek Iránnal szemben csütörtök este
Az Egyesült Államok „ma este rendkívül keményen” le fog csapni Iránra.
Nagyon hasított a Mol csütörtökön
A BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
-
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
-
Több mint 170 millió forinttal búcsúzott Matolcsy György a jegybank éléről
17:15
-
Baleset történt az M3-as autópályán, Budapest felé, Kerekharaszt térségében
17:04
-
Elővigyázatosságra kérik a lakosságot Nagytályán, medve jelenlétére utaló jeleket észleltek
16:22
-
Billie Eilish: amikor a popzene a lélekhez suttog
15:04
-
Rejtélyes vérontás: az anyós szerint baleset történt, a rendőrség szerint majdnem gyilkosság - videó
12:30
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszűnik a határellenőrzés Magyarország egyik külső határán
2026. június 11. 15:25
-
Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
2026. június 11. 08:07
-
Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
2026. június 11. 07:23
-
Áll a bál Londonban: lemondott a brit védelmi miniszter
2026. június 11. 13:51
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
2026. június 11. 18:46






