Ma az állami kórházakban bizonyos beavatkozásoknál akár másfél éves is lehet a várólista. Az egyik biztosító olyan termékkel jelent meg márciusban, amely fedezi az alapellátás és a szakrendelés költségeit. Egy drágább csomag pedig már szinte az összes műtétet is fizeti a szerződött állami kórházakban – mondja Schaub Erika, a Generali üzletág-igazgatója. Szerinte nem okoznak hátrányt az ilyen biztosítással nem rendelkező betegeknek a várólistás műtétek esetében, hiszen hiába adottak az operációkhoz szükséges feltételek a kórházakban, csak bizonyos számú beavatkozás költségeit fedezi az állam, azaz a „szabad időben” történik a biztosítottak ellátása. Ráadásul a várólistás betegek ellátása is javulhat a kórház plusz bevételeitől – magyarázta.
Egészségbiztosítást egy tavalyi törvénymódosítás miatt adómentesen kaphatnak a dolgozók a cafeteria rendszeren keresztül - így a munkáltatók is érdekeltté váltak abban, hogy biztosítsák alkalmazottaikat. Az eddig szűk piacra a törvényi háttér megváltozása után több biztosító is megpróbál belépni. A Generali most induló programjának lényege, hogy a biztosító az egészségügyi szolgáltatásokat közvetlenül a kórháznak fizeti ki (nem pedig a biztosított kapja a pénzt).
A Magyar Orvosi Kamara elnöke elítéli a pénzért előzést a várólistán egy állami kórházban, és az állami intézmény fizetős szolgáltatásának igénybe vétele is felvethet etikai aggályokat. A köztudottan gyengén és teljesítményük alatt finanszírozott kórházak könnyen a fizetős ellátást választhatják majd, mert ez számukra bevételt jelent. Ez pedig a fizetni nem képes betegek háttérbe szorulását okozhatja – vélekedett Éger István.
Jogos a kamara félelme Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint is. Valóban vannak szabad kapacitások az állami kórházakban „műtői oldalon”, de orvos-nővér vonatkozásban ez már nehezebb kérdés, jóval szűkebb a kapacitás. Könnyen elképzelhető, hogy egyes kórházak több fizetős műtétet végeznek majd a nem fizetősök kárára, és ezt nehéz lesz megakadályozni – mondta Sinkó Eszter.
Az egészségügyi közgazdász úgy tudja: a kormány is foglalkozik ennek a területnek a szabályozásával, és bízik benne, hogy az ilyen anomáliákat meg lehet majd akadályozni. A biztosítók egy része szerint a törvényi változtatás kedvező az alulfinanszírozott magyar egészségügyre, hiszen így már megéri befektetni az ágazatba. A hazai biztosítók közül 4-5-en látnak egyelőre fantáziát ebben a szegmensben. Vannak olyan társaságok akik szerint még nem megfelelő a szabályozás, például épp az állami és magánintézmények között.
Aggályosnak tartja az orvosi kamara elnöke a magyar piacon nemrég megjelent egészségügyi biztosítást. A szervezet szerint a várólisták nélkül ígért műtétek tovább mélyítik a szakadékot a gazdagok és szegények között – idézi a Biztosítási Szemle Éger Istvánt, aki a közrádió Krónika című műsorában nyilatkozott. Az egyik biztosító ezt cáfolja, sőt, álláspontja szerint ezzel a kórházak plusz bevételhez jutnak, ami jó a többi betegnek is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
9 perce
-
Nagyon hasított a Mol csütörtökön
35 perce
-
Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
körülbelül 1 órája
-
Indul a foci-vb – a norvég csapat nagyon bespájzolt lazacból
2 órája
-
Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
2 órája
-
Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
3 órája
-
Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
3 órája
Mfor.hu Top24
- Lezárta a tárgyalásokat a Mol a NIS felvásárlásáról
- Felhalmozta szabadságait Matolcsy György, bruttó 170 millióval távozott az MNB-től
- Gyengüléssel indított a forint csütörtökön
- Ennyivel jártak rosszabbul a gyermektelenek a többgyerekeseknél 2010 óta
- Kapitány István bejelentette: így lehet okosmérőkre és elosztókra pályázni
- Döntött a kormány a Diákhitel-kamatstop sorsáról
- Újabb csontvázakra bukkant Vitézy Dávid – kövesse velünk percről percre a Kormányszóvivői tájékoztatót
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nagyon hasított a Mol csütörtökön
A BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
35 perce
Részvény / Deviza / Áru
Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
A technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Vitézy: „ez egy állatorvosi ló”.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több mint 170 millió forinttal búcsúzott Matolcsy György a jegybank éléről
17:15
-
Baleset történt az M3-as autópályán, Budapest felé, Kerekharaszt térségében
17:04
-
Elővigyázatosságra kérik a lakosságot Nagytályán, medve jelenlétére utaló jeleket észleltek
16:22
-
Billie Eilish: amikor a popzene a lélekhez suttog
15:04
-
Rejtélyes vérontás: az anyós szerint baleset történt, a rendőrség szerint majdnem gyilkosság - videó
12:30
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
-
Megszűnik a határellenőrzés Magyarország egyik külső határán
2026. június 11. 15:25
-
Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
2026. június 11. 08:07
-
Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
2026. június 11. 07:23
-
Áll a bál Londonban: lemondott a brit védelmi miniszter
2026. június 11. 13:51






