1p
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén szerdán elsöprő többséggel elvetették a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA). A parlament döntésével így egyetlen uniós tagország sem alkalmazhatja az ACTA-t.

Az EP ezzel az unió működését szabályozó Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta most először élt azzal az új jogosítványával, hogy megakadályozhatja a számára elfogadhatatlan nemzetközi kereskedelmi megállapodások beillesztését az uniós joganyagba. Az EP-képviselők közül 478-an szavaztak az ACTA ellen, mindössze 39-en mellette, 165-en pedig tartózkodtak.


Az ACTA-megállapodást az EU, Ausztrália, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Mexikó, Marokkó, Szingapúr, valamint Új-Zéland kötötte meg, most azonban, az EP elutasító döntése nyomán sem az unió, sem annak egyetlen tagországa nem alkalmazhatja.

A részben az internetes közegben érzékeny termékhamisítási kérdések, illetve a digitális kalózkodás rendezését célzó megállapodás ellen globális és európai szinten egyaránt erőteljes tiltakozás bontakozott ki, amelynek az volt a legfőbb közös alapja, hogy az ACTA a szellemi tulajdon védelmének szempontjait különböző alapvető szabadságjogoknak - a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának, az információ szabad áramlásának - az aláásása, illetve mellőzése révén igyekszik érvényesíteni.

Karel De Gucht kereskedelmi EU-biztos kénytelen volt tudomásul venni a szavazás eredményét, ugyanakkor megjegyezte: a vitának ettől még folytatódnia kell a termékhamisítás elleni védekezés és a szellemi tulajdon globális megvédése ügyében. Martin Schulz, az EP német szociáldemokrata elnöke azt hangsúlyozta: a szavazás nem a szellemi tulajdon védelme ellen irányult, hanem azt fejezte ki, hogy a képviselők többsége szerint az ACTA rossz válaszokat ad a felmerülő kérdésekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Új korszakba lép a Dr. Martens
Buksza blog | 2024. december 3. 12:56
Hiába a hírnév, a Dr. Martensnél a túlélésről szólt az elmúlt fél év.
Vásárló A Temu megtalálta a vásárlók gyenge pontját
Buksza blog | 2024. december 3. 11:48
Egy évvel ezelőtt a két kínai online óriás, amelyek hatalmas felfordulást hoztak a kiskereskedelemben, még nem tudták kimazsolázni az év végi bevásárlási szezon legjobb falatját.
Vásárló Ijesztő drágulás a magyar diszkontokban – majdnem a duplájára nőtt a legolcsóbb tojások ára
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. december 2. 05:41
Összességében visszafogottan emelkedett havi és éves szinten is a diszkontokban megvehető alapélelmiszerek ára a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Ugyanakkor a tojás egészen durva mutatvánnyal rukkolt elő, ami a külföldi helyzetet tekintve annyira nem is meglepő. 
Vásárló A kozmetikai ipar trükkjei – nesze neked, fogyasztóvédelem
Elek Lenke | 2024. december 1. 14:46
Elképesztő mennyiségű, márkájú, fajtájú arc-, kéz- és lábkrémet, lemosót, tonikot, arcmaszkot, szemránckrémet lehet kapni – de hogy melyiket válasszuk, abban senki sem segít. Közben trükkök százaival próbálnak minket befolyásolni.
Vásárló Éves megyei matrica – egy költséghatékony opció
Márkázott tartalom | 2024. november 28. 10:54
Az autópálya matrica kínálat változásainak első lépése a 2015-ben, vármegyékre érvényes matricák bevezetése volt. Az új termék népszerűsége pedig azóta is töretlen, hiszen évek óta az eladási statisztikák élén találhatjuk azt, ez pedig várhatóan jövőre sem változik.
Vásárló A nap képe: dupla annyiba kerül a kolbász Budapesten, mint Bécsben
Privátbankár.hu | 2024. november 27. 17:04
Hihetetlenül hangzik, de igaz: a magyar fővárosban sokkal drágább az utcán kolbászozni, mint az osztrákban.
Vásárló Mi kell egy modern ergonomikus irodába?
Márkázott tartalom | 2024. november 25. 17:48
A modern, egészséges munkakörnyezet már régen nem csupán egy asztal és egy szék kombinációját jelenti. Az ergonomikus iroda kialakítása kulcsfontosságú a munkavállalók egészsége, kényelme – és produktivitása szempontjából is. A dolgozók fizikai és mentális jólétének támogatása kulcsfontosságú egy vállalat működése során, hiszen ezáltal elhivatottságuk, munkakedvük és hatékonyságuk is nő, de mi mindenre van szükség egy ergonomikus iroda kialakításához? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban. 
Vásárló Árat csökkentett a Penny tulajdonosa az egyik kedvenc piacán
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. november 24. 19:44
A kelet- és közép-európai országok kiskereskedelmének sokszínűségére példa, hogy a Magyarországon a Pennyvel jelen lévő német REWE Group Bulgáriában a Billa áruházakkal szerzett nagy piaci részesedést.
Vásárló Kedves Temu, kérlek, menj innen!
Buksza blog | 2024. november 24. 14:31
Miközben a számos országban letarolják az online kereskedelmet az ágazat kínai óriásai, Délkelet-Ázsiában nem fogadják tárt karokkal a „nagy sárkányokat”. Magyarország és ellencsapásra készül. 
Vásárló Ikonikus termékével csábítja a vásárlókat legújabb boltjába az Ikea
Buksza blog | 2024. november 23. 16:49
Egy olyan, már-már prózai termék, mint a bevásárlószatyor, akár ikonná is válhat, amelyre marketingkampányt lehet építeni. Az Ikea pontosan ezt teszi az igencsak elegánsnak ígérkező új boltjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG