2p
A legnagyobb orosz járműgyártó, az Avtovaz több mint 14 ezer darab Lada típusú autót értékesített szeptemberben a roncsprémium program keretében.

Az orosz kormány által augusztus végén meghirdetett program keretében a hatévesnél idősebb járművüket újra cserélők kedvezményeket kapnak. A programban minden járműtípus részt vehet, a támogatás összege pedig 40 ezertől 350 ezer rubelig (260 ezer forinttól 2,2 millió forintig) terjed.

Pénz még nincs, de muszáj volt belevágni

A hazai autógyártás támogatását célzó program szeptembertől december végéig tart, de a finanszírozásra szánt tízmilliárd rubel elkülönítéséről eddig nem érkezett hivatalos bejelentés. Ennek dacára a nagy autógyártók elindították a programot, miután a személyautók és a haszongépjárművek eladása augusztusban rekordmértékben, 26 százalékkal zuhant éves összevetésben, január-augusztusban pedig 18,5 százalékkal.

300 ezerrel olcsóbban adják a Ladát

Az AvtoVaz szeptember 4. és december 15. között vesz részt a roncsprémium programban, amelynek keretében 50 ezer rubeles (bő 300 ezer forintos) engedményt ad az új Ladák árából. A 14 283 darab autón kívül használt autó beszámításával további 1129 Ladát adtak el, itt az árengedmény 40 ezer rubel volt.

Az AvtoVaz szeptemberben összesen 36 513 Lada típusú autót értékesített a belföldi piacon, ami augusztushoz képest 38 százalékos növekedést jelent. További 1878 Ladát exportáltak, elsősorban Kazahsztánba.

Mit adnak 2,3 millióért?

Az AvtoVaz szeptemberben kezdte meg a Lada Granta modell árusítását. A modell alapfelszereltségébe már beletartozik az ABS, a tempomat, a légkondicionáló, két légzsák, biztonsági övek a hátsó üléseken, az ára pedig 357 400 rubel (több mint 2,3 millió forint).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Meglepetésekkel készül idén karácsonyra a Magyar Telekom
Natív tartalom | 2025. november 27. 12:50
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Vásárló Zuhanó borfogyasztás: minőségi választ ad egy magyar borászat
PR | 2025. november 19. 09:36
A borfogyasztás visszaesése által okozott krízisre a Jammertal a Nagyborral válaszol.
Vásárló Ötször annyi játékot vesznek a családok decemberben, mint máskor
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:57
Egy átlagos kisgyerekes családnak 88 ezer forintba kerül a karácsony. 
Vásárló Hogyan érheted el, hogy a webshopod előkelő helyen szerepeljen a keresőkben?
Márkázott tartalom | 2025. november 14. 18:04
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Milyen előnyei vannak a toló bukó erkélyajtónak?
Márkázott tartalom | 2025. november 10. 18:30
Ez egy rendkívül népszerű nyílászáró típus, amit az erkélyekhez, teraszokhoz és télikertekhez rendszeresen használnak. A kialakítása tulajdonképpen egy fix elemből és egy tolható szárnyból áll. Zárt állapotban a fix üvegfal síkjában helyezkedik el, így a gyakorlatban nem foglal el felesleges helyet.
Vásárló Az autóüveg javításának időtartamát befolyásoló tényezők
Márkázott tartalom | 2025. november 10. 09:12
Valószínűleg mind vissza tud idézni egy alkalmat, amikor egy kis kavics az úton repülve megcsapta a szélvédőt, látható sérülést okozva. Amennyire jelentéktelennek tűnhet is, a szélvédő megsérülése a biztonság szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hiszen a későbbi kockázatokat megelőzendő gyors beavatkozásra lehet szükség.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG