A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2012 első három hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A születésszám januári kismértékű emelkedését követően februárban 8,4, márciusban pedig 2,5 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Összességében az év első három hónapjában 22 029 gyermek született 767-tel, 3,6 százalékkal több, mint 2011 első negyedévében.
A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 2,4 százalékos volt. A halálozások száma januárban jelentősen elmaradt az előző évitől, februárban és márciusban viszont többen hunytak el, mint egy évvel korábban. Különösen a márciusi halálozási többlet volt számottevő (7,5%), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak is meghatározó szerepe lehetett. Összességében az év első három hónapjában 1,2 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, ami az előző évhez viszonyítva 418-cal több halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának emelkedése az előbbinél kisebb mértékű, 0,1 százalék volt.
A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedését követően az idei év első három hónapjában ismét csökkenést mutatott. Az első negyedév mindhárom hónapjában kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Összességében 2012. január–márciusában 4064 házasságot kötöttek, ami 106-tal, 2,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi azonos nagyságú volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2011. I. negyedévi 5,6 ezrelékről 5,5 ezrelékre mérséklődött. 2012 első három hónapjában ezer élveszületésre 5,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január–márciusi 13 845-tel szemben 2012 első három hónapjában 13 496 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 953 ezer fő volt.
A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban emelkedett, ennek mértéke Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legjelentősebb (7,8, illetve 7,3%), Dél-Dunántúlon pedig a legkisebb (1,7%). A halálozások száma egyedül Közép-Dunántúlon csökkent, Dél-Dunántúlon közel azonos volt az előző évivel, a többi régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, ahol 8,0 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban.
Mindezek következtében 2012 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább fokozódott. Közép-Dunántúlon az emelkedő születések és a csökkenő halálozások következtében több mint 16 százalékkal mérséklődött, Dél-Alföldön viszont – főleg a magas halálozás miatt – közel 14 százalékkal növekedett a természetes fogyás mértéke. A házasságkötések száma három régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön (17,8%), négy régióban pedig csökkent, legjelentősebben Dél-Dunántúlon (9,1%).
Az előzetes adatok szerint 2012 első negyedévében 22 029 gyermek született, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A februári 8,4 százalékos baby boom után márciusban 2,5 százalékkal emelkedett a születések száma. Márciusban az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékkal emelkedett a halálozások száma, melyben az influenzajárványnak meghatározó szerepe lehetett.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
körülbelül 1 órája
-
Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
2 órája
-
Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
3 órája
-
Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
3 órája
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
4 órája
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
4 órája
-
Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
5 órája
Mfor.hu Top24
- Fű alatt oldódik meg az olajpiaci dráma?
- Kirúgták az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét?
- Magyar Péter: hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között
- A Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóját is menesztették
- Vitézy Dávid: Újragondoljuk a tavaly bevezetett MÁV+ applikációt
- Foci-vb: kiütötték Paraguayt
- Börtönben még nincs NER-es, de már hullanak a fejek és esnek ki a csontvázak
Személyes pénzügyek
Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek
Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek
Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek
2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek
Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek
Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek
Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek
Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt.
4 órája
Részvény / Deviza / Áru
Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
13:02
-
Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban
12:03
-
Döntés születetett: eddig maradnak a rögzített üzemanyagárak Magyarország szomszédjában
11:04
-
Baj van a Velencei-tónál: de mi lesz az ingatlanokkal?
10:06
-
Komoly mérföldkő után törtet előre a hazai e-kereskedelem
09:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
-
Magyar Péter leváltotta a négy nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
07:14
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
2026. június 12. 18:46
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2026. június 13. 09:51
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2026. június 13. 10:16
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
2026. június 12. 18:05






