2p
A karácsony ünnepi forgatagában gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a biztonságról, az UNIQA biztosító most ehhez adott tanácsokat.
Tűzoltók oltják a Váci úton, egy társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tüzet. MTI Fotó: Lakatos Péter

Az év egyik legszebb időszaka köszönt ránk, amikor mindenki a karácsonyi készülődéssel van elfoglalva. Gyakran sajnos ezek a napok azonban nem a meghittségük miatt maradnak emlékezetesek. Sokszor egy apró figyelmetlenségből adódóan kisebb konyhai baleset vagy egy zárlatos égősor tönkre teheti az ünnepeket.

Az év végéhez közeledve a legtöbb és legnagyobb kárt szinte mindig a tűzesetek okozzák, ilyenkor az egész berendezés tönkremehet, a lakás vagy ház szerkezetéről nem is beszélve. A tavalyi évben advent első vasárnapjától 2016. január 6-ig, vízkeresztig vizsgált időszakban 32 tűzeset miatt összesen 21 millió forintot fizetett a biztosító.

Katasztrofális vége lehet, ha nem figyelsz

A gyakran tűzesetet okozó tárgyak közé tartozik a karácsonyfát díszítő égősor. Bár az utóbbi években sokat javult ezeknek a termékeknek a minősége, de most is javasolt inkább szaküzletben megvásárolni engedélyeztetett, bevizsgált terméket.

Fontos, hogy mindig ellenőrizzünk le az izzókat, és otthonunkból távozáskor kapcsoljunk le, mert ha zárlatos lesz, tüzet okozhat. Ugyanígy nem szabad őrizetlenül hagyni adventi koszorún meggyújtott gyertyát vagy mécsest sem, mert könnyen tüzet okozhatnak. Vegyes tüzelésű kályháknál, kazánoknál a befűtésnél az oxigén ellátáshoz nyitva hagyott kazán ajtón kipattanó szikra okozta tűz viszonylag gyakori, ezért semmiféleképpen ne hagyjuk ott őrizetlenül. Ne kapkodjunk! A sütés-főzés közben a tűzhelyen felejtett olaj lángra kaphat, közben inkább ne kezdjünk bele más tevékenységbe is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 10:41
A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is – közölte a társaság az MTI-vel.  
Ingatlan Lecsengett az Otthon Start-láz
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:14
Az érdeklődők jelentős része nem volt felkészült sem önerő, sem hitelképesség tekintetében a Duna House vezető elemzője szerint. Szeptemberben megugrott a tranzakciók száma, októberben viszont nem folytatódott az emelkedés.
Ingatlan Albérlettámogatást kapnak jövőre a fővárosban és környékén szolgáló rendvédelmi dolgozók
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 12:20
Kormánydöntés alapján jövő januártól havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást kaphatnak a Budapesten és Pest vármegyében szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók – közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Ingatlan Hihetetlen fordulat: egyre olcsóbb a lakhatás Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 11:47
Budapesten a kínálati bérleti díjak októberben 248 ezer forintra estek, a szeptemberben mért 253 ezer forint után; a csökkenés fő oka az Otthon Start program, amely egyszerre mérsékli a keresletet és növeli a kínálatot: a kedvezményes hitellel lakást vásárlók kiesnek a bérleti piacról, miközben a programmal szerzett befektetési lakások most jelennek meg a kínálati oldalon – közölte a Rentingo bérbeadási platform kedden az MTI-vel.
Ingatlan A dubaji ingatlanpiacon is megjelent a Duna House
Privátbankár.hu | 2025. október 30. 14:48
Az ingatlaniroda magyarul és angolul is segít a jogi és adminisztratív ügyintézésben, sőt, akár az ingatlanüzemeltetésben is. 
Ingatlan Rajtra készen állnak a munkagépek: 25 ezer új lakás épül hamarosan
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 11:46
A következő 2-3 hónapban az eddigi bejelentéseken felül a fejlesztők országszerte több mint 25 ezer új lakás építésével jelenhetnek meg a piacon és ezeknek a többsége az Otthon Start Program feltételeinek is megfelel majd – közölte piaci információi alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
Ingatlan Panellakás 100 millió forint felett?
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 10:22
A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket.
Ingatlan Gyorsan a kifulladás jeleit mutatja az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:00
Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti – írja a Bank360.
Ingatlan Normalizálódik a lakáspiac a nyári eufória után
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 11:29
Látványosan visszaesett a keresleti hullám.
Ingatlan Terézváros és Barcelona példáját követheti az egész Európai Unió
Vámosi Ágoston | 2025. október 15. 19:01
Nagyon nagy összeggel indulhat az Európai Unió első, megfizethető lakhatást célzó programja. A magyaroknak különösen nagy szüksége lenne erre, hiszen itt emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak és a lakásépítési költségek az elmúlt 15 évben. Ursula von der Leyen az első lakhatási fókuszú uniós csúcstalálkozót szervezi, az uniós lakhatási bizottság pedig leszámolhat az Airbnb-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG