Hirdetés
Bár az egyik legnépszerűbb táplálékkiegészítő a C-vitamin, nagy adagban szedve fokozza a szürkehályog kialakulását - főleg a korosodó hölgyeknek kell vigyázniuk
Hirdetés
A C-vitamin egyik legnépszerűbb táplálékkiegészítő, melynek folyamatos szedését szinte minden kóros állapot gyógyítására ajánlanak. Az utóbbi években viszont több nagy vizsgálat arra utalt, hogy ez legfeljebb akkor igaz, ha valamilyen, súlyos betegség miatt valakinek C-vitamin hiánya van.Tovább bonyolították a helyzetet a nagy adag C-vitamint tartalmazó tablettákkal végzett állatkísérletek, melyek azt jelezték, hogy az ilyen kezelés gyorsítja az életkor előrehaladásával egyébként is megjelenő szürkehályog kialakulását. Susanne Rautiainen és munkatársai ezért ki akarták deríteni, hogy ez a megfigyelés mennyire igaz emberre is.
Svédországban 1997 és 2005 között 24 593 korosodó hölgyet vizsgáltak mammográfiával. Az emlőrák szűrése mellett a nők igen részletes táplálkozási és gyógyszerszedési adatait is följegyezték, illetve azokat az információkat ugyancsak beszerezték, hogy kinek volt szüksége hályogműtétre a nyolc év során.Kiderült, hogy azokhoz képest, akik soha nem szedtek C-vitamint, vagy olyan multivitamin készítményt, mely C-vitamint is tartalmazott, az éveken át rendszeresen C-vitamint szedők sokkal gyakrabban és előbb kerültek szürkehályog miatt szemműtétre. A 65 évesnél idősebb nők szemlencséje 38 százalékkal gyakrabban elszürkült, ha valamilyen formában C-vitamin készítményt kaptak.
Még aggasztóbb adatokat jelzett, hogy azoknak, akik hormonkezelésben is részesültek és szedték a C-vitamint, 56 százalékkal nagyobb lett a szürkehályog esélye, mint a vitaminkészítményt nem fogyasztóknak. Ennél is kockázatosabbnak bizonyult a mellékvesehormonnal kezeltek és C-vitamint szedők szemészeti állapota.
Évekkel ezelőtt már történt vizsgálat Ausztráliában, mely ugyancsak nem tudta bizonyítani különféle vitaminok, és egyéb, igen egészségesnek mondható antioxidánsoknak a szürkehályog kifejlődését megelőző, kedvező hatását. A svéd tanulmány még jobban megerősíti azt az igazságot, hogy a legtöbb vitamin alkalmazása csak akkor előnyös, ha ténylegesen vitaminhiány állapota alakul ki.
MTI
Hirdetés
Címlapon
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
2012. május 25., 19:14
A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Megtáltosodott az OTP
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Hirdetés
Még több Karrier
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Legfrissebb híreink
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
Legfrissebb híreink
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Ismét 300 forint fölé kúszott ez euró




