1p
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. Elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak. Az előző negyedévhez képest jócskán megemelkedett a profit, miután a feldolgozás-kereskedelem szegmens ismét nyereséget termelt.

A Mol az első három hónapban 157,4 milliárd forint EBITDÁt ért el, 11 százalékkal kisebbet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a speciális tételek nélküli nettó eredmény 83,2 milliárd forint volt, míg a bázisidőszakban 99,5 milliárd forint. 2012 első negyedévében a speciális tételek nélküli EBITDA (175 milliárd forint) 6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőtti eredménynél, ugyanakkor 15 százalékkal magasabb az előző negyedévhez képest. A speciális tételek nélküli üzleti eredmény (101 milliárd forint) 17 százalékkal alacsonyabb 2011 első negyedévéhez képest.

A csökkenés mögött elsősorban a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág alacsonyabb szénhidrogén-termelése és a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág esetében tovább romló külső környezet áll. Ugyanakkor az eredmény 60 százalékkal magasabb az előző negyedévnél, miután a downstream a veszteséges 2011. negyedik negyedév után ismét nyereséget termelt. Az első negyedévben a Mol bevétele 1 348,3 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A közlemény idézi Hernádi Zsoltot, a cég elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: várhatóan kihívásokkal teli év lesz a 2012-es év is, ugyanakkor a Mol jó helyzetben van ahhoz, hogy kiemelkedő növekedést érjen el középtávon. Jelentős energiát fordítanak a Magyarországon, Horvátországban és Irak kurdisztáni részén folyó kutatási tevékenységükre, miközben felgyorsítják beruházási programjukat Oroszországban és Kazahsztánban is az új készletek felszínre hozatala érdekében.

Hernádi Zsolt kiemelte, hogy Kelet-Közép-Európában, elsősorban Horvátországban is folynak jelentős beruházások. A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág kedvezőtlen piaci környezete miatt egy átfogó programot dolgoznak ki és indítanak el a profitabilitás növelése, a pozíciók megőrzésére érdekében. Az új programtól a következő három évben 500-550 millió dollár kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) növekedést várnak.

A program a teljes integrált downstream értékláncra kiterjed a kőolaj szelekciótól a finomítói és petrolkémiai termelésen át, egészen a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenységekig. Az elsődleges cél a működési és fenntartási költségek csökkentése, ami a teljes 500-550 millió dolláros terv 60 százalékát teszi ki. Az egyik legfontosabb költségelem, az energiaköltség, amelynek racionalizálása a legnagyobb mértékben járul hozzá a költségcsökkentéshez.

Az upstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 11 százalékkal 78 milliárd forintra csökkent az első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az eredményt egyebek mellett csökkentette a lakossági célú földgáz árának magyarországi szabályozása; az alacsonyabb kelet-közép európai kitermelés, ezen belül főként a termelés természetes csökkenése, illetve a kedvezőtlen időjárási viszonyok hatása a horvát offshore mezőkön; a szíriai bevétel hiánya, ahonnan tavaly október óta nem érkezett kifizetés. A magyarországi termelés bányajáradéka 27 milliárd forint volt, 9 százalékkal magasabb az előző évhez viszonyítva.

A downstream szegmens 21 milliárd forint pozitív működési eredményt ért el az első negyedévben, ami 45 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, ugyanakkor jelentős javulás a 2011 negyedik negyedéves veszteséghez képest. Bár a termékek iránt nyomott a kereslet, a javuló termékszerkezet, az értékes motorüzemanyagok magasabb aránya mérsékelte a kedvezőtlen külső környezet hatását. Az előző negyedévben elkönyvelt 40 milliárd forintos negatív üzlet eredményhez képest a kedvezőbb nyersanyag- és termelési szerkezet, illetve a külső környezet mérsékelt javulása látványos eredménynövekedéshez vezetett.

A Mol-csoport teljes kőolaj- és petrolkémiai termék-értékesítése 7 százalékkal csökkent, amelynek fő oka a nyomott piaci kereslet a közép- és dél-kelet-európai piacokon. Ez alól csak Szlovákia volt kivétel. Ugyanakkor a motorüzemanyag-értékesítés csak mérsékelten esett vissza a teljes piachoz képest. A kiskereskedelmi értékesítés teljes mennyisége, beleértve a kenőanyag és autógáz értékesítést, 4 százalékkal csökkent 2011. első negyedévéhez képest.

A gáz szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye az első negyedévben 12 milliárd forint volt: a gázszállító cég, az FGSZ Zrt. eredménye jelentősen nőtt a bázishoz képest, amire azonban negatívan hatott a gáztarifák tavalyi ideiglenes befagyasztása. Ugyanakkor a horvát Prirodni Plin, az INA gázkereskedő cége 15 milliárd forint vesztesége rontotta a szegmens eredményét.

A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 4,7 milliárd forint volt az első negyedévében, szemben az egy évvel korábban elért 28,4 milliárd forint nyereséggel. A beruházások és befektetések értéke 38 milliárd forint volt 2012 első negyedévében, ami 11 százalékkal magasabb, mint az előző évben. A beruházások az upstream szegmensben a kelet-közép-európai régióra, Oroszországra és Irak kurdisztáni régiójára, míg a downstream szegmensben a Pozsonyi Hőerőmű (TPP) átépítésére irányultak.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40250 41200 +1,82% 0 0 11 155 484 560 HUF 2026-06-11 17:05:32
MOL 3930 3900 3990 +3,42% 0 0 3 191 843 102 HUF 2026-06-11 17:07:49
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 0 0 996 265 998 HUF 2026-06-11 17:05:21
RICHTER 11650 11600 11850 -1,44% 0 0 1 872 381 310 HUF 2026-06-11 17:12:05
OPUS 369 357 400 -7,29% 0 0 68 190 379 HUF 2026-06-11 17:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG