Nagyszabású bemutató keretében mutatkoztak be a magyar borok Svédországban. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal által szervezett rendezvényt kiemelkedő figyelem kísérte volt kiállítói és látogatói oldalról egyaránt. A stockholmi magyar nagykövetségen megrendezett kóstolón 19 kiállító 32 magyar pincészet 129 termékét mutatta be a csaknem 100, kizárólag szakmai körökből érkező vendégnek.
A svéd borszakma képviselői (importőrök, sommelier-k, újságírók és az állami monopólium beszerzői) tematikus mesterkurzusokon ismerkedhettek meg Magyarország autentikus terroir boraival, az egyes terroirok jellegzetességeivel, illetve az egyes borrégiókra jellemző különböző fajtákkal. A kurzusok után sétáló kóstoló következett, ahol a vendégek kötetlen párbeszéd keretében ismerkedhettek a magyar termelőkkel és boraikkal.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal kiegészítő jelleggel, exportfejlesztési tevékenysége keretében foglalkozik a magyar borok külpiaci megjelenésének támogatásával. Tevékenységét stratégiai megfontolásokból kevés, de a magyar borok szempontjából fontos piacra összpontosítja, így szerepel a kiemelt célterületek között a skandináv piac is.
A hivatal jövő év elején tovább folytatja skandináv piaci aktivitását, a norvég piacon másodszorra szervez önálló magyar borbemutatót és emellett lehetőséget biztosít a magyar termelőknek, hogy az eddig még érintetlen dán piacon is bemutatkozhassanak.
A magyar borokat népszerűsítette a svéd borászszakma előtt a Nemzeti Külgazdasági Hivatal. Az állami tulajdonú bolthálózatot elsősorban a rozéborok érdekelték.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Waberer's nyerte az MVM logisztikai tenderét
25 perce
-
Jerome Powell beszédére várva nyitottak az amerikai tőzsdék
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
körülbelül 1 órája
-
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
körülbelül 1 órája
-
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
2 órája
-
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
2 órája
-
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
3 órája
Mfor.hu Top24
- Felkelt a padlóról a forint, de nem bikázta be a pénteket
- Harmadszor is leállt a Barátság-kőolajvezeték, Szijjártó Péter szerint újabb támadás történt
- Senki nem tudja, meddig, de meghosszabbította a kormány az árrésstopot
- A kisbolt-tulajdonosok 18 százaléka készül bezárni az árrésstop miatt
- Friss felmérés: szkeptikusak a nyugdíjasok a mesterséges intelligenciával szemben
- Mellár Tamás döntő lépésre szánta el magát
- 54 ezer havi átlagfizetés: ennyi hamis pénzt talált az Europol
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Jerome Powell beszédére várva nyitottak az amerikai tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
A „Magyar” hívójelű parancsnok vezette az újabb akciót a Barátság kőolajvezeték ellen.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Jason Momoa Budapesten: bemutatta saját készítésű vodkáját
08:08
-
Irodalom és blues egy különleges helyszínen
07:07
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
-
Orosz mintára reszkethetnek a külföldi futárok Romániában
2025. augusztus 21. 19:16
