Hirdetés
Hirdetés

Durva ügy: a török maffia szabadon mozoghat Európában

2017. november 14., 13:02

A török alvilág több ismert szereplője is hamis szerb útlevélhez jutott, és így szabadon mozoghat Európában.

A Blic belgrádi napilap nagy terjedelemben számolt be az útlevél-hamisítási ügyről, amelyben anyakönyvvezetőket és rendőröket tartóztattak le hamisítás gyanújával.

A lap információi szerint a hamis személyazonossági adatokkal kiállított úti okmányért akár tízezer eurót (3,12 millió forint) is fizethetett egy-egy ügyfél, míg az eredeti névre kiállított útlevelek kétezer euróba (624 ezer forint) kerültek. A feltételezések szerint a dokumentumokkal azok is szabadon mozoghattak Európában, akik egyébként az Interpol vörös körözési listáján szerepelnek.

Hirdetés

A hamis dokumentumok piaca a migránsválság kirobbanásakor kezdett el virágozni, és amióta lezárták a határokat a közel-keleti bevándorlók előtt, még gyümölcsözőbb üzletággá vált. A legkeresettebbek a szíriai útlevelek és jogosítványok, amelyek felmutatásával menedékjogot lehet kérni a nyugat-európai országokban. Ezeknek az útleveleknek az ára ezer és ötezer dollár (268 ezer és 1,34 millió forint) között mozog. A szerb állampolgárok vízum nélkül utazhatnak be az Európai Unióba, míg a törökökre vízumkötelezettség vonatkozik.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Hihetelen befektetések az e-autó piacon - mikor térül meg ennyi milliárd?

Hihetelen befektetések az e-autó piacon - mikor térül meg ennyi milliárd?

A nemzetközi autógyártók dollármilliárdokat öntenek az elektromos autók fejlesztésébe. A változás szelét leginkább Kína erősíti, aki jelentős változást szeretne látni a károsanyag-kibocsátás terén. A legnagyobbak máris fejest ugrottak, kérdés azonban, utoléri a kereslet a túlfűtött kínálatot?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)