A főváros útjait folyamatosan takarítják az intenzív havazás miatt, de fél óra után újra minden fehér lesz. A BKV járművei akár 15 percet is késhetnek, a MÁV-nál nincs gond. Ne feledje, Önnek is kell takarítania
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének megfelelően szombaton hajnali három óra óta esik intenzíven a hó a fővárosban. A BKV fődiszpécsere az MTI-nek elmondta, hogy a havazás néhány perces késéseket okoz a villamos közlekedésben, ahol a váltók működését akadályozhatja a havazás. Az összes buszjárat - a hegyi vonalakon is - közlekedik - mondta a fődiszpécser még hajnalban, de a helyzet azóta sokat romlott. Nem sokkal 9 óra előtt már 15-20 perces késésekről számolt be a BKV szakembere, főleg a hegyi utakon kell késlekedéssel számolni az intenzív hóesés miatt. A MÁV-nál egyelőre nincs fennakadás a közlekedésben.
Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jelenleg 94 géppel takarítják Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalait és 870 hómunkás dolgozik a járdák, lépcsők takarításán.
Hólapát
A Fővárosi Közterület-fenntartó kéri a magánházak tulajdonosait, a társasházak üzemeltetőit, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól és síkosságmentesítsék a gyalogos balesetek elkerülése érdekében, de a havat ne a már letakarított úttestre tolják. A cég várja hómunkások jelentkezését is.
Hozzátette: eddig 8-10 centiméteres hó esett, és még legalább ugyanennyire számítanak a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján. Mivel folyamatosan havazik, a letakarított utak nagyjából fél órán belül újra havasak lesznek - jegyezte meg. A szóvivő felhívta az ingatlantulajdonosok, üzemeltetők figyelmét arra, hogy meg kell tisztítaniuk a járdákat.
Az előrejelzések szerint a fővárosban napközben további folyamatos havazás, nagy mennyiségű csapadék várható.
Nem lesz ma szmogriadó
A várótermekben is lehet melegedni
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!
Leállt a munka a Margit hídon
Holle anyó megint rázza: országszerte havazik
MTI, Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok





_fill_200x116.jpg)













