1p
Hasznosnak és eredményesnek ítélte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az elmúlt két hónap parlamenti munkáját, ami szerinte igazi "nemzeti vágta" volt
Hasznosnak és eredményesnek ítélte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az elmúlt két hónap parlamenti munkáját az MTI-nek adott, ülésszakot értékelő interjújában.

"Igazi nemzeti vágta volt az elmúlt két hónap a magyar parlamentben" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus, aki kiemelte: nem volt szükség száznapos türelmi időre, nagy ütemben és energiával végezték a munkát. Sikerült bebizonyítani, hogy üres kasszával is lehet olyan törvényeket hozni, amik jelentősen befolyásolják a polgárok életét és a nemzet egészének jövőjét. Vannak olyan dolgok, amiket pénz nélkül is el lehet és el is kell intézni - mondta a kormánypárti politikus.

Kiemelkedő fontosságúnak nevezte az eddig elfogadott jogszabályok közül a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról hozott törvényt, és kitért a rendészeti területen alkotott törvényekre is, a "három csapásra", illetve szabálysértéssel kapcsolatos módosításokra. Megemlítette az oktatás területén hozott kisebb változtatásokat, és a fontos módosítások között beszélt a médiavilág szabályozásáról szóló törvénycsomagról. Az igazságosság szempontjait érvényesíti a bankadó, amelynek lényege, hogy nem a munkavállalók vállára kerül ismét a teher, hanem ott próbál bevételt realizálni, ahol a nyereségek nagyok - fejtette ki.

Fékpedál
Tegnapi, HírTV-nek adott interjúja végén Orbán Viktor kormányfő elismerte a törvényhozás gyors tempójából adódóan követtek el hibákat, de megerősítette, az ősztől lassúbb tempóra váltanak.
Harrach Péter azt mondta, hogy bár a tempó az ellenzéket meglepte, de a kormánypárti képviselők erre fel voltak készülve, mint ahogy a pártszövetség támogatói is ezt várták.

A kereszténydemokrata frakció első embere kiemelte a KDNP-s politikusok által felügyelt területek tevékenységét a kormányon belül, így a nemzetpolitika miniszterelnök-helyettesi, az oktatás, a szociális és az egyházi ügyek államtitkári szintű irányítását, valamint a honvédelmi és igazságügyi tárcánál tevékenykedő parlamenti államtitkárokat.

A Fidesszel való együttműködésről azt mondta, hogy jól működnek az egyeztetés fórumai: a frakcióelnökség, az együttes frakcióülések. Ősszel pedig együttes, kihelyezett frakcióülésen tekintik át az elkövetkező időszak feladatokat.

Harrach Péter a 36 tagúra bővült KDNP-frakció munkájával elégedett. Mint mondta, a képviselőcsoport összetétele szerencsés, minden szakterületen képviseltetik magukat, minden bizottságban tudtak képviselőket küldeni. A képviselők jó színvonalú munkát végeznek - értékelt a KDNP-s politikus.

A frakcióvezető az őszi ülésszakról előzetesen elmondta: az ősz már a kormányzati előterjesztések ideje lesz. Elsősorban a gazdasági kérdésekre fog a kormányzat koncentrálni, a második gazdasági akcióterv részletei mellett a jövő évi költségvetés előkészítése határozza meg a munkát. A KDNP-nek az a szándéka, hogy azok - az elsősorban a társadalmi kérdéseket érintő - területek erősödjenek meg, amelyek képviseletét kiemelten fontosnak tartják. Emellett a munkavállalók és a kisemberek érdekeinek védelme, a közösségek megerősítése jelentős hangsúlyt kapnak majd a KDNP-s politikusok megszólalásaiban.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG