1p
Athén szerint a tavalyi görög államháztartási hiány kisebb lehet a korábban valószínűsítettnél az ingatlanadó bevezetése miatt. A tavalyi GDP 9,1-9,4 százalékán várják a hiányt, korábban 9,5 százalék felett becsülték a deficitet. A most valószínűsített adatok sem véglegesek, azonban a GDP-arányos tavalyi 9,1-9,4 százalékos hiány még mindig meghaladná az IMF-EU célkitűzést Görögország számára.

Szakértők szerint az alacsonyabb hiány főként annak köszönhető, hogy Görögország nagyjából 2 milliárd eurót szedett be a tavaly szeptemberben bevezetett ingatlanadóból. Az adófajta egyértelmű siker lett, mert bevezetésétől csupán 1,7 milliárd eurós bevételt vártak. Időközben a görög szakszervezetek és a munkaadói szövetségek egyaránt visszautasították a kormány által a magánszférában is követelt bércsökkentést, amint azt a kormányhoz intézett közös pénteki levelükben írták. A görög kormány ezzel ismét "két tűz közé" kerül: miközben a görög gazdasági helyzet felülvizsgálatát végző trojka újabb munkaügyi reformot követel a kormánytól, az elmúlt időszak megszorításaitól folyamatosan szenvedő munkavállalók már minden újabb megszorítást elutasítanak.

Görögország nemzetközi adósságfelügyelői csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy Athénnak az eddig emlegetett 130 milliárd eurós újabb mentőcsomag és a magánhitelezők mintegy 100 milliárd eurós tervezett leírása mellett további 15 milliárd euróra lenne szüksége. A görög kormány szintén tegnap jelentette be, hogy pénzügyi biztost nevez ki, aki a takarékossági célkitűzések megvalósulását fogja ellenőrizni, széleskörű jogokkal lesz felruházva, és kemény intézkedéseket foganatosíthat, ha eltérést tapasztal a főcsapástól: egyebek mellett kezdeményezheti a nyugdíjak csökkentését, állami vállalatok felszámolását, vagy éppen a társadalombiztosítási hozzájárulás megemelését. Athén korábban határozottan visszautasította azt a berlini javaslatot, hogy egy európai biztos felügyelje a görög költségvetést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG