1p
Közös, 11 pontból álló nyilatkozatot írt alá Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki szécsényi találkozóján
Közös, 11 pontból álló nyilatkozatot írt alá Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki szécsényi találkozóján. Ebben a többi között sajnálkozásukat fejezik Sólyom László államfő meghiúsult révkomáromi útjának körülményei miatt, valamint elfogadják az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának minden ajánlását a szlovák nyelvtörvény ügyében.

A kormányszóvivői honlapon nyilvánosságra hozott nyilatkozat szerint a két ország közös érdeke a politikai feszültség enyhítése. A dokumentum értelmében a két kormányfő rá kívánja irányítani minden felelős politikai párt figyelmét a társadalmi kockázatokra, továbbá felszólítja a két ország állampolgárait, hogy tanúsítsanak egymás iránt türelmet és megértést.

A felek deklarálták: tudatában vannak annak, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak a kölcsönös bizalomra, átláthatóságra, a pragmatikus és építő jellegű kétoldalú párbeszédre kell épülniük. Jelezték: élni kívánnak az együttműködés minden rendelkezésre álló formájával és eszközével, beleértve a kormányfői szintű további kapcsolattartást is.

A két kormányfő – fenntartva eltérő véleményüket a kérdés jogi aspektusára vonatkozóan – sajnálkozását fejezte ki Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-ei, Révkomáromba tervezett látogatásának körülményei miatt. Hogy elkerüljék a jövőben a hasonló eseteket, felkérik szakértőiket, dolgozzanak ki közösen egy javaslatcsomagot. 

Leszögezték azt is, hogy elfogadják az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának minden ajánlását a szlovák államnyelvtörvényének módosítására vonatkozóan. A szlovák fél megerősítette: együttműködik a főbiztos hivatalával az ajánlások megvalósításában. 

Megerősítették a két köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalását a Szlovákiában és Magyarországon élő nemzeti kisebbségek tagjai jogainak tiszteletben tartására és biztosítására.

Megállapodtak abban is, hogy határozott intézkedéseket tesznek a szélsőséges jelenségekkel és csoportokkal szemben, fellépnek az idegengyűlölet, az intolerancia, a sovinizmus és a nacionalizmus, az erőszak minden megjelenési formájával, valamint azok más országokba irányuló exportjával szemben. 

"Minden jogi eszközt felhasználnak, hogy az országaikban élő polgáraikat megakadályozzák a gyűlölet, az idegengyűlölet, az intolerancia, a sértő nyelvezet és a diszkrimináció terjesztésében" - tartalmazza a dokumentum. Hozzátették: a két kormány mindent megtesz, hogy megakadályozza a szélsőséges erők térnyerését, különös tekintettel a betiltott vagy vádeljárás alatt álló félkatonai szervezetekre. A nyilatkozat szerint a felek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy erre a célra közös rendőrségi munkacsoportot állítsanak fel két hónapon belül.

A miniszterelnökök aláhúzták a két ország közötti Jószomszédi Kapcsolatokról és Baráti Együttműködésről Szóló Szerződés végrehajtására létrehozott vegyesbizottságok újbóli összehívásának szükségességét, hogy feltárják a két kormány jövőbeli együttes ülésének lehetőségét, előfeltételeit és céljait. A kormányfők döntése alapján felgyorsítják a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó kétoldalú vegyesbizottság keretében elvégzendő munkát. A vegyesbizottságot rendszeresen összehívják, üléseire a főbiztos hivatalának képviselőit is meghívják.

Megállapodtak arról is, hogy Magyar-Szlovák Együttműködési Tanács néven felállítanak egy független tanácsadó testületet, amelynek célja a két ország közötti együttműködés erősítése lesz. A tanács évente jelentést készít a kapcsolatok fejlődéséről, egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a két ország közötti viszony javítására. Ez a szerv felügyeli a tervezett Magyar-Szlovák Együttműködési Alapot, amelynek feladata projektek, ösztöndíjak, diákcsereprogramok, a magyar-szlovák együttélést és együttműködést segítő kulturális, művészeti és sportesemények támogatása lesz.

A kormányfők megegyeztek abban is, hogy megbízzák külügyminisztereiket egy kibővített együttműködési csomag elkészítésével. A két hónapon belül elkészítendő csomag tartalmazza majd a Magyar-Szlovák Együttműködési Tanács és a Magyar-Szlovák Együttműködési Alap részleteit, a két ország energiabiztonságát érintő együttműködési projektek listáját, a közúti és vasúti összeköttetés fejlesztésének menetrendjét, a Duna és Ipoly folyókon tervezett új hidakról szóló keretmegállapodást, a határ menti régiókban a munkanélküliség csökkentésére irányuló közös intézkedéscsomagokat, az előkészítés alatt álló közös történelem tankönyv használatát és a közös történelmi kutatások folytatását, továbbá a mindkét állam számára kihívást jelentő roma integráció erősítésének együttműködési tervét.

A két kormányfő megegyezett abban is, hogy védnökséget vállalnak a két köztársaság között Párizsban, 1995. március 19-én aláírt, a Jószomszédi Kapcsolatokról és Baráti Együttműködésről Szóló Szerződés megkötése 15. évfordulójának méltó megemlékezésére.

Mit kezd a szlovák nyelvtörvénnyel Bajnai?
Sólyom: ügyes a Jobbik, de egyedül van
Gyerekek, irány haza! Jön Robert Fico
Harc a nyelvtörvény ellen: Brüsszel is beszáll?
Egy darabig még nem jár büntetés a magyar beszédért

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG