Félredobják az óvatosságot - végre van ürügy?
Németország a második világháború befejezése óta meglehetősen óvatos külpolitikát folytatott, amelyen a berlini vezetés az elmúlt hetekben minden jel szerint változtatni szándékozik, és eltökéltnek látszik abban, hogy az ország mind katonailag, mind politikailag nagyobb szerepet játsszon a nemzetközi színtéren. Az ukrajnai események megfelelő alkalmat szolgáltatnak a német vezetésnek, hogy a német nacionalizmustól és agresszív külpolitikától való félelmek felkeltése nélkül aktívabban léphessenek fel saját stratégiai érdekeik érvényesítése érdekében.
Ebben az összefüggésben az "alkalom" szó helyett akár az "ürügyet" is használhatnánk, hiszen Ukrajna nem kulcsfontosságú Németország vagy az Európai Unió számára. Az energiaszállítás szempontjából nyilván megvan a maga jelentősége, de Oroszországnak sokkal fontosabb nemzetbiztonsági érdekei fűződnek Ukrajnához, mint a Nyugatnak.
Fordulat az orosz viszonyban
Németország az Egyesült Államok által finanszírozott „narancsos forradalomhoz” hasonlóan segíti a nyugatbarát ellenzéket, de a támogatás mind tettekben, mind szavakban meglehetősen mérsékelt, nyilvánvalóan az Oroszországgal történő nyílt konfrontáció elkerülése érdekében. Mindesetre a német vezetés részéről egyfajta Oroszországgal kapcsolatos paradigmaváltás figyelhető meg.
Az elmúlt évtizedben Németországnak nem állt érdekében, hogy elidegenítse magától Oroszországot: a német gazdaságnak szüksége volt olcsó energiára, olcsó munkaerő utánpótlásra, és az ország alternatív exportpiacokat keresett a gyengülő dél és kelet-európai kereslet kiváltására. Oroszország fontos diplomáciai partnernek is számított, hiszen Németország az iraki konfliktus során elhidegült legnagyobb szövetségesétől, az Egyesült Államoktól, a Merkel kancellár nevével fémjelezett takarékossági és megszorítási politikával pedig a válságba jutott déli országokat és Franciaországot is magára haragította.
Azáltal azonban, hogy Oroszország Putyin elnök alatt meglehetősen autoriter berendezkedésűvé vált, és látványosan igyekezett megerősíteni pozícióit Kelet-Közép-Európában, Németország stratégiai érdekei sérültek, ami a német kormányt politikájának átértékelésére sarkallta.
Aggódnak a magyar-orosz közeledés miatt
Németország gazdasága számára továbbra is az európai piac meghatározó, és Lengyelországra, Csehországra, valamint Szlovákiára mind beszállítóként, mind felvevőpiacként szüksége van. A befolyási övezet megőrzése fontosabb, mint az oroszokhoz fűződő puszta jó viszony, akik a német elemzők szerint egyébként sem olyan erősek, mint amilyennek tűnnek, hiszen súlyos belső gondokkal küzdenek, az energiahordozók szállítását pedig saját érdekeik miatt amúgy sem fogják leállítani.
Berlin lépéskényszerben van, nem kis részben Magyarország politikája miatt, amely a tanulmány megállapításai szerint teljesen önálló irányt vett, és amelyet szomszédjai és partnerei meglehetős aggodalommal figyelnek.
Németország stratégiai érdeke az európai integráció egyben tartása, így az új külpolitikai irányvonalban a katonai és politikai együttműködés erősítése nem véletlenül kap hangsúlyos szerepet. Mindezzel a berlini vezetés az orosz fenyegetést hagyományosan ellensúlyozni kívánó kelet-európai és balti országoknak igyekszik kedvében járni, míg az afrikai akciókban való részvétel erősítése Franciaország felé tett gesztusként értelmezhető. Mindazonáltal, a franciák által már régóta szorgalmazott katonai és politikai együttműködés erősítése paradox módon hosszú távon az Európai Unión belüli feszültségek növekedéséhez vezethet, hiszen Cameron brit miniszterelnök és Holland elnök találkozóján a két politikus világossá tette, hogy az európai integrációról vallott, néha gyökeresen ellentételes nézeteik ellenére katonai szövetségesként, és ami még fontosabb, Németországgal szembeni ellensúlyként tekintenek magukra.
