115 ezren vesztették el állásukat egy év alatt

2010. január 06., 09:21

Tovább nőtt a munkanélküliség 2009 szeptember-novemberében, a ráta 10,5 százalék volt, magasabb mint az augusztus-októberi 10,4 százalék

Tovább nőtt a munkanélküliség 2009 szeptember-novemberében, a ráta 10,5 százalék volt, magasabb mint az augusztus-októberi 10,4 százalék - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2009. szeptember-novemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 788 ezer, a munkanélkülieké 445 ezer fő volt, ami 10,5%-os munkanélküliségi rátát jelentett.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 62,1%-a, ezen belül a 15–61 évesek 64,8%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. szeptember–novemberben átlagosan 3 millió 757 ezer fő volt, 118 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 55,6%-os foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,5 százalékponttal csökkent.

A 15–74 éves munkanélküliek létszáma 445 ezer fő volt, 115 ezer fővel több mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,5%-os értéke 2,7 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,3 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 19,4%-a a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,7%-os munkanélküliségi ráta 7,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 9,6% volt, 2,6 százalékponttal magasabb, mint 2008. szeptember–novemberben.

A munkanélküliek 43,3%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál.



Piaci elemzők a munkanélküliségi ráta további növekedését várják a következő hónapokban, s úgy vélik, hogy 11 százalék körül tetőzhet az állástalanok aránya az első vagy a második negyedévben.

Barta György, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője szerint nem volt meglepő a növekedés, sőt 2009 október-decemberre további emelkedés várható. Hozzáfűzte: a szeptember-novemberi ráta azért is emelkedett, mert az adatokból kikerültek a szezonális hatások, amelyek a nyári idénymunkák miatt javították a mutatót.

A szakember szerint kérdéses, hogy mikor fordul csökkenésbe az állástalanok aránya, mivel 2010-ben valószínűleg még túl lassú lesz a gazdasági növekedés ahhoz, hogy kellő számú munkahelyet teremtsenek. Ezzel párhuzamosan a fejlett piacokon is folytatódik a munkaerőpiaci romlás, s a jelenlegi fiskális ösztönzők - mint például a részmunkaidős támogatások - kifutásával tovább nőhet a munkanélküliség.

Barta György úgy vélte, az idén az első negyedévben még mindenképpen, de akár az első hat hónapban is tovább nőhet a ráta. Az elemző 2009 év végére 10,7 százalékos munkanélküliséggel számol. Elmondta: további bizonytalanságot okozhat a munkaerőpiacon az, hogy a választások után az új kormány milyen intézkedéseket tesz az inaktívak számának csökkentésére. Ugyanakkor az ilyen intézkedéseknek a fiskális kényszerek miatt kevés tere van - tette hozzá az elemző. Javíthat a helyzeten, ha a magyar termékek felvevőpiacán megnő a kereslet, hiszen ekkor legalább az exportorientált ágazatokban nőhet a foglalkoztatottság.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője szerint is nő a következő hónapokban a munkanélküliek száma. A szakember szerint 11 százalékon tetőzik majd az idei első negyedévben a mutató, amely az első három negyedévben ezen a szinten stabilizálódhat, így csökkenés majd csak 2010 utolsó hónapjaiban várható.Az idei év végére 10,5 százalékos rátát vár a Raiffeisen elemzője, aki szerint az állástalanok arányának határozottabb csökkenésére csak 2011-ben lehet számítani.

Hangsúlyozta: a 2010 második felére várt gazdasági növekedés és az annak nyomán valószínűleg növekvő termelés nem feltétlenül jár majd együtt a foglalkoztatottság emelkedésével. Ennek oka, hogy a cégek a szükségesnél kisebb mértékben építették le munkaerejüket.

Zsákutca: a pangás után újabb válság jön?
Túlélésért küzdenek a családi vállalkozások
Vigye a segélyt az új munkahelyére!
Könyvekből nem lehet megtanulni dolgozni
12 ezer ember kap jövőre munkát

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook