Egy cég négy orosz városban 732 százalékos éves kamattal ajánl gyors mini hiteleket, rövid idő alatt máris félmillió ügyfélnek összesen hatmillió dollárt kölcsönzött
A cég képviselői élelmiszerboltokban és szupermarketekben várják az ügyfeleket, s fülkéiken azt hirdetik, hogy napi 2 százalék a hitel ára. A kölcsön 1000 rubeltől maximum 5000-ig terjed és a leghosszabb futamidő két hét, vagyis a maximális fizetendő kamat 1400 rubel. (1 rubel = 7,21 forint) A kérelmekről a helyszínen, 15 perc alatt döntenek. A hiteleket olyan emberek veszik igénybe, akiknek a következő fizetésig van szükségük egy kis áthidaló kölcsönre, s inkább fizetnek érte, mint hogy ismerősöktől kérjenek.
A hatóságok a jogszabályok alapos tanulmányozása után arra jutottak, hogy a cég tevékenysége nem törvénysértő, ugyanis sehol nem szerepel, hogy kizárólag a bankok hitelezhetnek, s a Polgári Törvénykönyv ezt bármely vállalt számára lehetővé teszi.
A gyorshitelek piaca Oroszországban újra dinamikusan nő, s több nagy bank a válság lecsengése és az üzletág újbóli fellendülése után lépett be a területre, háttérbe szorítva a piacot eddig uraló, erre szakosodott pénzintézeteket. Érdeklődésüket egyebek mellett az indokolja, hogy ez a legjövedelmezőbb hitelezési forma, kamatai évi 40-60 százalékot tesznek ki.
A Frank Research Group most közzétett tanulmánya az ügyfeleket az üzletekben váró, szakosodott bankok visszaszorulását annak tulajdonítja, hogy a gyorshitelek piaca teljesen leállt 2008-ban, a válság kezdetekor, s csak tavaly nyáron kezdett újra beindulni. Most az első helyen a HKF Bank (Home Credit Bank) áll 27,2 százalékos piaci résszel, 26,7 milliárd rubeles gyorshitel-portfólióval, a második az OTP Bank 18,2 százalékos piaci résszel és 17,9 milliárdos portfólióval, s a harmadik az Alfa Bank 10,2 százalékos résszel és 10 milliárd rubeles portfólióval.
A tanulmány szerint a gyorshitelekre szakosodott bankok azért veszítettek piaci pozíciójukból, mert külföldi finanszírozásra rendezkedtek be, s a piacok bezárulásával nehéz helyzetbe kerültek, míg az univerzális bankok saját belső forrásaikra támaszkodhattak. Kivétel az első helyre került, valójában szintén gyorshitelekre szakosodott HKF Bank, amely anyacége, a Közép- és Kelet-Európa legnagyobb befektető csoportjának tekintett PPF Group forrásait vehette igénybe.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
Legfrissebb híreink
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










