Az MDF elérte a küszöböt

2010. február 18., 17:51

Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben

Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

A kutatást a Századvég a Kód intézettel közösen végezte február 1. és 6. között ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével. A közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna - írták.

A felmérés szerint a biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében a Fidesz 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákat 23 százalék választaná. A harmadik legerősebb politikai erő a Jobbik, amelynek támogatottsága továbbra is 10 százalékos.

Változás az előző hónaphoz képest, hogy az MDF a biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében februárban elérte a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét. Az LMP három százalékon áll, míg az SZDSZ helyzete reménytelennek tűnik, mivel a pártra továbbra is csak a megkérdezettek egy százaléka szavazna.

A teljes népességen belül mért adatok szerint a Fidesz 33, az MSZP 15, a Jobbik 5, míg az MDF és az LMP 3-3 százalékon áll.

A megkérdezettek 37 százaléka Orbán Viktor miniszterelnökségét preferálja.
A szocialisták jelöltjét, Mesterházy Attilát 13 százalék, az MDF jelöltjét, Bokros Lajost 12 százalék, Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét pedig 3 százaléka választaná kormányfőnek.
   
A magukat jobboldalinak valló válaszadók 79 százaléka preferálja Orbán miniszterelnökségét; Vona öt százalékot, Mesterházy és Bokros egy-egy százalékot kapott.
   
Ön szerint változást hoz az új kormány? Szavazzon!
A "centrumban állók" 28 százaléka is Orbán miniszterelnökségével szimpatizál, míg 19 százalékuk Bokros Lajost látná szívesen miniszterelnökként.
A "középen állók" alig hét százaléka szimpatizál a baloldali jelölt, Mesterházy Attila miniszterelnökségével, míg Vona Gábort, az önmagukat a centrumhoz sorolók 4 százaléka támogatná.
  
A baloldali elkötelezettségű szavazók körében a legnagyobb támogatottsággal (50 százalék) Mesterházy Attila bír. Ugyanakkor továbbra is jelentős (20 százalékos) azon baloldali szavazók aránya, akik Bokros Lajos miniszterelnökségével szimpatizálnak. Orbán Viktorra e választói csoporton belül 6 százaléknyian szavaznának, míg Vona Gábort 1 százalék támogatná.
   
Az elemzés szerint összességében elmondható, hogy Orbán Viktor támogatottsága a centrumban és a jobboldalon továbbra is tekintélyes, míg Mesterházy Attila baloldali térnyerése együtt jár a centrumban történő támogatáscsökkenéssel. Bokros támogatottsága a centrumszavazók és a baloldali elkötelezettségűek körében továbbra sem elhanyagolható.
   
A legutóbb, szerdán a Nézőpont Intézet közölt politikai közvélemény-kutatási eredményeket. Az intézet február második hetében végzett felmérése szerint csökkent a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártra "most vasárnap" az aktív szavazók 43 százaléka szavazna, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 9 százaléka voksolna. Az intézet megállapítása szerint a korábbi Fidesz-szavazók inkább elbizonytalanodtak, nem pártoltak át más párthoz.

Orbán 20 évre tervez
Bokros: elvesztett évtized az elmúlt 10 év
Bokros: a nyugdíj nem segély! 
A népszerű intézkedések csak az adósságot növelik
Bokros Lajos megüzente az okos állam receptjét

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook