Az amerikai kormány a 2008-as pénzügyi válság kapcsán "felelősségi díjat" ró ki a vezető bankokra - ezt csütörtökön jelentette be Barack Obama
A Fehér Ház több mint húsz nagybankot és egyéb pénzintézeteket sarcol meg annak a veszteségnek a megtérítésére, amely a Wall Street-i cégek megmentését célzó tavaly előtti rendkívüli segélyprogramban keletkezett.
A kormány összesen 117 milliárd, ebből az elkövetkező tíz év során 90 milliárd dollárt akar begyűjteni a bankoktól.
"Vissza akarjuk kapni a pénzünket" - fogalmazott az elnök, utalva a szövetségi kormány által a bankoknak nyújtott 700 milliárdos segélyprogramra (TARP), ami mintegy 117 milliárd dolláros veszteséggel fog zárulni.
Az Obama-adminisztráció tavaly augusztus óta tervezi, hogy valamilyen formában - mint Obama csütörtökön fogalmazott - az utolsó centig visszafizetteti a krízis idején nyújtott segélyeket. A Fehér Házban különösen annak nyomán erősödött meg ez a törekvés, hogy a közvélemény felháborodott: a bankoknál a válsághelyzet után rekord nagyságú jutalmakat fizettek ki, és folytatódnak a kockázatos pénzügyi műveletek.
Obama is felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a bankoknál - miközben az adófizetők pénzéből mentették meg őket - "obszcén" nagyságú jutalmakat fizetnek ki.
Elemzők szerint az elnöknek a bankok megsarcolásával nyilván az is a szándéka, hogy az idei választási évben - amikor a két számjegyű munkanélküliség leszorításával is gondok lesznek - csillapítsa a közvéleménynek a bankok magatartása miatti dühét.
A Fehér Házból kiszivárgott nem hivatalos értesülés szerint a TARP-díj fizetése alól mentesítenék a kisegített autóipari vállalatokat - a General Motorst és a Chryslert -, valamint az AIG óriásbiztosítót, jóllehet várhatóan éppen ezek a cégek fogják produkálni a segélyprogram veszteségeinek döntő hányadát.
Az úgynevezett felelősségi díj programja várhatóan 10 évnél tovább fog tartani, és az 50 milliárd dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező, mintegy 50 cégre - bankokra, brókercégekre és biztosítókra - fog kiterjedni, amennyiben azt a kongresszus jóváhagyja. Az elképzelés szerint olyan vállalatokra is kivetnék a díjat, amelyek már teljes egészében megtérítették a nekik nyújtott segítséget, illetve amelyek nem is részesültek közvetlen állami segélyben. A kormányzati indoklás szerint a TARP 2008 őszén véget vetett a pénzügyi pániknak, s ebből minden jelentős pénzintézetnek haszna származott, olcsóbban jutottak hitelekhez. A kormány szerint a Wall Street-i cégek, ha kimagaslóan nagy jutalmakat tudnak fizetni vezetőiknek, akkor képesek lesznek az új díj befizetésére is.
Az amerikai bankárszövetség közölte: a kormánynak várhatóan egyáltalán nem lesznek veszteségei a bankoknak adott tőkeinjekciókból, a segélycsomag veszteségeit az AIG és az autógyártók produkálják.
Banki bukták: még hátravan a feketeleves!
Kódex: a PSZÁF ránéz a bankok körmére
Az EU nagyon elégedett a magyar bankmentéssel
Túl magabiztosak a nagybankok
Amerika bevasalja a mentőakciók árát
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










