Betiltott termékek a vásárokon

2009. november 24., 13:29

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte a karácsonyi ünnepek előtti ellenőrzést - jelentette be Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte a karácsonyi ünnepek előtti ellenőrzést - jelentette be Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: az országos, kiemelt karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzés november 23. és december 31. között lesz. Az ellenőrzések során kiemelt hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi akciók ellenőrzésére, valamint a kiemelt termékek piacfelügyeletére - mondta Wittich Tamás.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzést leginkább a vásárlók által nagy számban felkeresett helyeken, például vásárokon, piacokon, bevásárlóközpontokban, kitelepült árusítóhelyeken végzik, az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a szezonális termékekre, köztük a fényfüzérekre, valamint a gyermekeknek szóló árukra.

A tavalyi karácsonyi ellenőrzésről Wittich Tamás elmondta, hogy a megelőző évinél kedvezőbb tapasztalattal zárult, mert míg 2007-ben a kifogásolási arány 58 százalék volt, addig 2008-ban 45 százalékra mérséklődött.

Kedvezőtlen tapasztalat viszont, hogy a korábban betiltott termékek, áruk visszakerülnek a polcokra - hangoztatta Wittich Tamás.

Ön mennyit költ az idén karácsonyi ajándékokra? Szavazzon!
A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy tudatosan készüljenek a fogyasztók a karácsonyi vásárlásra. A játékok esetén figyeljenek a biztonsági követelményekre, gyermekruháknál pedig nézzék meg a díszítés rögzítését. A fényfüzérekkel kapcsolatban a főigazgató kiemelte: ezeket tilos árusítani piacokon, aluljárókban.

Wittich Tamás hangsúlyozta: a jogos érdeket csak nyugták, blokkok megőrzése mellett lehet érvényesíteni. Figyeljenek a vásárlók arra is, hogy az akció során a polcon feltüntetett és a pénztárnál számolt ár egyezzen. A kereskedelmi akciókkal kapcsolatban a főigazgató megjegyezte: az akciós termékekre is kötelező és érvényes a szavatosság, a jótállás. A vásárlói tanácsok között elhangzott, hogy bár utólagos cserére nincs kötelezettsége az eladónak, de tapasztalatok szerint a kereskedők a vásárlás előtt ezt felajánlják.

Schreibertné Molnár Erzsébet, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság általános főigazgató-helyettese elmondta, hogy laboratóriumi vizsgálatokkal is kiszűrik a nem megfelelő termékeket. Példaként említette, hogy kiemelten vizsgálják a fényfüzérek biztonságát, a távirányítós kisautók felmelegedését, a textíliák, a csokoládé és kakaó összetételét.

Kérdésre válaszolva Wittich Tamás elmondta, hogy első alkalommal többnyire figyelmeztetik a hiányosságokra a kereskedőket, ismételt jogszabálysértés után bírságolnak. Ugyancsak kérdésre válaszolva a főigazgató arról tájékoztatott, hogy az idén is lesz decemberben nyolc hatóság által végezett ellenőrzés regionális, helyi együttműködésében.

Bezárták a csengőhanggal trükköző honlapokat
Vigyáznak ránk: nem ügyeskednek majd a pénzünkkel 
Megbukott a külföldi internetes vásárlás
Hatékony a fogyasztóvédelmi hatóságok triója

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook