Demszky Gábor szerint októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége, ha az Orbán-kormány nem fizeti ki a Bajnai-kabinet által 2009. vállalt támogatást
A főpolgármesteri hivatal hétfőn az MTI-nek küldött közleményében azt írta, nem érkezett meg a kormány és a főváros között szerződésben rögzített 7,4 milliárd forintos részlet a július 15-ei határidőig. Közölték, nehéz helyzetbe hozhatja a kormány a következő városvezetést, ha nem teljesíti a BKV finanszírozásáról kötött kormány-főváros szerződést.
A közlés szerint Demszky Gábor levélben hívta fel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter figyelmét arra, hogy a támogatás folyósításának elmaradása esetén már októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége.
Mint írták, a vissza nem térítendő támogatás mellett a megállapodás arról is rendelkezett, hogy a Magyar Fejlesztési Bank állami kezességvállalás mellett 5 milliárd forint hitelt nyújt a BKV-nak a társaság októberben lejáró hiteltartozásainak refinanszírozására. A hitelszerződésről áprilisban még az előző kormány döntött, de a kormányváltás után a készfizető kezességvállalás végrehajtása már nem történt meg.
Utaltak arra is, hogy a támogatásokat szigorú feltételekhez kötötte a Bajnai-kabinet, amelyet a főváros és a BKV teljesített, így a Fővárosi Közgyűlés 15 milliárd forintra növelte a BKV-nak nyújtott önkormányzati támogatás összegét, és 4 százalékos, inflációkövető tarifaemelésről is határozott.
Azt hangoztatták: az állami szerepvállalás elengedhetetlen a BKV pénzügyi hiányának finanszírozásához és fizetőképességének fenntartásához. A folyósítás késedelme rövidtávon is komoly kockázatot jelent a BKV pénzügyi stabilitására, mivel a finanszírozó bankok hitelezési készségét a megállapodásban foglaltak teljesülése alapvetően befolyásolja.
Úgy látják, a hitelező bankok bizalomvesztéséhez vezethet, ha azt érzékelik, hogy a kormány nem kívánja betartani a megállapodást, és így az egyéb lejáró hitelek meghosszabbítása is meghiúsulhat, ami a teljes, mintegy 80 milliárd forintos hitelállomány konszolidálásának igényét hozhatja magával.
Arra figyelmeztettek, hogy "egy ilyen bizalomhiányos állapot kialakulása teljes finanszírozási válságot okozhat a BKV-nál, amelyet az új városvezetésnek kellene már októberben menedzselnie, s a kezelés jóval többe kerülne az adófizetőknek, mint az eredeti megállapodás betartása".
MTI
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










