Budapestre látogat az Európai Parlament elnöke

2009. november 26., 07:55

Kétnapos hivatalos látogatást kezd Magyarországon csütörtökön Jerzy Buzek. Az Európai Parlament elnöke ezzel Katona Béla országgyűlési elnök meghívásának tesz eleget

Kétnapos hivatalos látogatást kezd Magyarországon csütörtökön Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke - jelentették be Strasbourgban.

A látogatással Katona Béla országgyűlési elnök meghívásának tesz eleget. Jerzy Buzek találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Balázs Péter külügyminiszterrel, valamint a parlamenti pártok elnökeivel, így Orbán Viktorral, az ellenzéki Fidesz vezetőjével is.
   
Látogatását megelőzően az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy "az Európai Parlament első olyan elnökeként, aki Európának ezen régiójából származik, teljes mértékben azon országok képviselőjének érzi magát, amelyek 2004-ben és 2007-ben csatlakoztak az Európai Unióhoz".
   
A látogatását kiváló alkalomnak minősítette a véleménycserére az Európai Unió intézményi kérdéseiről, figyelembe véve azt is, hogy a Lisszaboni Szerződés pár nap múlva életbe lép és Magyarország egyike annak a három országnak, amely a következő másfél évben betölti a soros elnökséget. "Ez az időszak az Európai Unió jövője szempontjából döntő fontosságú" - jelentette ki.
   
Jerzy Buzek csütörtök este az Európai Tudományos Akadémia által szervezett hivatalos vacsorán vesz részt, amelyen megnyitja az éves Globális Kerekasztal Konferenciát (Global Round Table Conference). Ebben az évben a konferencia középpontjában a gazdasági válság és annak társadalmi hatásai állnak. A magyar politikusokkal pénteken fog tárgyalni.

Az EP rábólintott a hírközlési keretcsomagra
Ölni tudnának a biztosi posztokért
Európa új urának még ki kell találnia saját magát

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

2012. február 12., 10:35
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.

Facebook