Egy hangyányival kisebb esést vár a PM

2010. március 11., 11:31

A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium, miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz

A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium (PM), miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz a korábban jelzett 4,1 százalékkal szemben - ismertette a tárca új makrogazdasági prognózisát Katona Tamás államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Nem változtatott a szaktárca az államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzésén: a pénzforgalmi hiány 878,8 milliárd forint lesz, a GDP 3,3 százaléka. Az első negyedéves deficit előrejelzés 651,3  milliárd forint, ami a GDP 2,5 százalékával egyenlő.
   
Az államháztartás  381,9 milliárd forint hiánnyal zárt februárban, az első két havi pénzforgalmi deficit 350,6 milliárd volt.
   
Katona Tamás bejelentette: március 12-én, pénteken a Pénzügyminisztérium valamennyi minisztérium által elkészített állapotfelmérési adatot átadja az Állami Számvevőszéknek. A konzultáció után, az államháztartási törvénynek megfelelően, a parlamenti választások előtt 15 nappal nyilvánosságra hozzák az államháztartás, az ország és egyes intézmények  állapotáról elkészült adatokat - tette hozzá.

Az infláció utat nyit a kamatvágásnak
Hat százalék alatt az infláció - a benzin győzött
Csányi: meg kell tartani a jelenlegi irányt
2 604 000 forint/fő: tovább esett a GDP

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook