A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium célja, hogy ősszel ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek
Szeptember közepéig valószínűleg sikerül megállapodni a szolgáltatókkal arról, hogy ősszel ne emelkedjen a gáz ára, miután a tárgyalások lényegi része még augusztusban lezajlik - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gázárról tárgyaló infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.Völner Pál kifejtette: bízik a megállapodásban, hogy ne csak miniszteri diktátum határozza meg az árakat, hanem a szolgáltatók részéről is elfogadható legyen az a fajta árképzés, amit az NFM tervezett.
A minisztérium terveinek célja, hogy ne növekedjenek a lakossági terhek, tehát az egyetemes szolgáltatók ne emeljenek árat. Ehhez kerestek olyan módozatokat, amelyek a szolgáltatók költségeinek a csökkenésén keresztül lehetővé is teszi azt, hogy a szolgáltatóknak ne kelljen árat emelniük. Azaz ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek.
A gázár kapcsán két kedvezőtlen hatás érvényesül: az egyik a kőolajár, illetve a kőolaj árához kötött gázárképzés, amely az emelkedő kőolajárak miatt általában kedvezőtlen, a másik pedig a dollár/forint árfolyam, amelynek a megingásai szintén befolyásolják a beszerzési árak miatt a gáz bekerülési költségét - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Hozzátette: ebben az irányban kell tehát eljutni addig, hogy - mivel a gáz világpiaci ára jelenleg alacsonyabb, mint a hosszú távú szerződésekben biztosított gáz ára - a különböző forrásokból beszerzett gázok esetében egy olyan ármix képződjön, amely átlagosan alacsonyabb beszerzési árat tesz lehetővé, mint a hosszú távú szerződésekben foglalt ár.
Az NFM a tárgyalásokon felvetette a lehetőségét annak - mondta az államtitkár -, hogy a szolgáltatók jelezzék, milyen költségcsökkentési lehetőségeket látnak, adott esetben jogszabályváltozás révén. A tárgyalópartnerek ennek kapcsán egy 33 pontos javaslatot tettek le az asztalra, a pontok jó része akceptálható is - mondta Völner Pál. Az NFM reményei szerint ezek a változások a szolgáltatók költségeit úgy csökkentik, hogy a fogyasztók felé kedvezményt tudnak érvényesíteni, így az ár nem módosul.
Elképzelhető például, hogy nyugati irányból alacsonyabb árú gázt szerezzenek be Magyarországra. Az ezt biztosító vezeték használatáról az NFM igyekszik megállapodni a gáz-nagykereskedővel, az E.On-nal, amely így a szolgáltatóknak alacsonyabb áron biztosíthat gázt, mint a hosszú távú szerződések alapján.
Az MTI érdeklődésére az államtitkár kitért arra is: a szolgáltatók jelezték, hogy a nemfizető fogyasztóknál ne 90 nap, hanem 60 vagy akár 45 nap lehessen a "kikötés"határideje, mert ezzel el lehetne érni, hogy a hátralékosok minél hamarabb kifizessék tartozásaikat. Az államtitkár szerint ez is téma lehet, azt kell megvizsgálni, hogy ezekben az esetekben hogyan tudnak eljárni, hogyan lehet biztosítani egy minimális szolgáltatás, vagy alternatív fűtési, illetve melegvíz-szolgáltatást. Megoldás lehet akár a kártyás mérő felszerelése, illetve egyfajta szociális támogatás a helyi önkormányzatoktól vagy az illetékes hatóságoktól - véli Völner Pál. Az E.On-nál az MTI érdeklődésre azt közölték: a tárgyalások lezárultáig nem nyilatkoznak az ügyben.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










