Gőzünk sincs, hogyan spóroljunk a rezsin

2010. május 04., 13:42

Teljesen tájékozatlan a lakosság energiaügyekben, nem tudjuk, mennyit fogyasztunk és fizetünk, és nem ismerjük a lehetőségeket

Teljesen tájékozatlan a lakosság energiaügyekben, nemcsak azt nem tudja, hogy mennyit fogyaszt és fizet, de nem ismeri a lehetőségeit sem a költségeinek csökkentésére - derül ki az energiainfo.hu internetes portál és a Forsense közvélemény-kutató közös felméréséből.

Kmetty Zoltán, a Forsense vezető elemzője kedden, az 1.000 fős lakossági és 300 fős szakmai  felmérésről tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a megkérdezettek 33 százaléka elgondolkodott energiahatékonysági beruházáson, de nem hajlandó költeni rá. Azoknak az aránya viszont, akik legalább 500 ezer forintot szánnak ilyen beruházásra, mindössze 10 százalék.
   
A lakosság több mint 70 százaléka inkább támogatja a piaci versenyt és mindössze 5 százalékuk ellenzi.
   
A lakosság és az energiaszakma is támogatja a megújuló energiát. Azok a háztartási fogyasztók, akik egyáltalán hajlandók lennének többet fizetni érte, mindössze 5-10 százalékkal nagyobb költséget viselnének el a megújuló energiák támogatására.
   
Az állami szerepvállalást a lakosság nagyobb arányban támogatta, de még a szakmai válaszadók 6 százaléka is úgy vélte, hogy az állami szerepvállalásnak meghatározónak kell lennie. A szakma 36 százaléka azt szorgalmazná, hogy a háztartási fogyasztókat tekintve az állam tartsa meg közvetlen befolyását és minden más fogyasztói csoportban teremtsen tiszta viszonyokat.
   
Az energiapiac liberalizációjával a szakmai megkérdezetteknek mindössze 8 százaléka elégedett teljes mértékben, 19 százalékuk szerint viszont egyáltalán nem volt eredményes a piacnyitás, míg 29 százalék mondta azt, hogy részben sikeres volt.

Júliustól drágul a távfűtés Budapesten
Kénytelenek vagyunk húzni a nadrágszíjon
Végképp nem értjük a villanyszámlát

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

2012. május 23., 06:20
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.

Facebook