Elképzelhetőnek tartja Hiller István oktatási miniszter, hogy meg kell hosszabbítani a tanévet az influenzajárvány miatt
Elképzelhetőnek tartja Hiller István oktatási miniszter, hogy meg kell hosszabbítani a tanévet az influenzajárvány miatt, mert a vírus olyan gyorsan terjed, hogy valószínűleg egyre több oktatási intézményt kell majd bezárni - írja a Népszava pénteki számában.Csütörtökön újabb, ezúttal egy fővárosi általános iskolában hirdettek kényszerszünetet, miután a diákok jelentős számban betegedtek meg. A fertőzöttektől vett mintákban kimutatták a H1N1 vírust.
Előre láthatóan jövő hét csütörtökéig nem lesz tanítás a verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Zeneiskolában, a diákok nagy részének influenzaszerű tünetei vannak, az egyik tanuló pedig magas lázzal került kórházba, ahol kimutatták nála a H1N1 vírust - írja a Heves Megyei Hírlap online, a heol.hu.
A portál szerint Zrónik István, a település jegyzője elmondta: az oktatási intézmény vezetője jelezte, hogy a régi típusú influenza miatt számos hiányzójuk van, ezért várhatóan jövő csütörtökig bezárják az iskolát. Az intézményben 300 diák tanul. A betegek pontos aránya nem ismert, ám a jegyző úgy tudja: egy gyermeknél a H1N1 vírusát is kimutatták. Az ÁNTSZ-nek szerdán kora délután jelezte a verpeléti házi gyermekorvos, hogy a héten ugrásszerűen megnőtt az iskolából hiányzó diákok száma, a 280 tanulóból 109-en nem mentek iskolába. Ráadásul a betegek 90 százaléka influenzaszerű tünetekkel jelentkezett az orvosnál.
Közösségi járvány miatt egy hétre bezárták a baki óvodát is, mert a hét eleje óta folyamatosan nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma - írta pénteki számában a Zalai Hírlap. Az intézmény bezárását csütörtökön délután rendelték el, ekkor 48 gyermek közül 32 hiányozott. A zalaszentbalázsi általános iskola 144 tanulója közül a hét elején 57-en betegedtek meg, de mivel nem emelkedett a betegek száma, nem került sor az intézmény bezárására - nyilatkozta a lapnak Menyhárt Ildikó, az ÁNTSZ zalaegerszegi kirendeltségének vezetője. A kórokozók kiderítésére mindkét intézményből továbbították a vizsgálati anyagokat a laboratóriumba. A kirendeltségvezető tájékoztatása szerint a megyében megnövekedett az influenzaszerű megbetegedések száma, de a járványküszöböt még nem érte el.
Közben tovább emelkedett, és immár eléri a 239-et az influenza és a felső légúti megbetegedések halálos áldozatainak a száma Ukrajnában. Október vége óta több mint 1,25 millióan betegedtek meg - jelentette csütörtök este az Interfax ukrán hírügynökség a kijevi egészségügyi minisztériumra hivatkozva. Szerdán még 1,12 millió betegről és 189 halálos áldozatról számolt be a minisztérium.
Eddig 85 új típusú influenzás (H1N1) megbetegedést jegyeztek föl az országban, ezek közül 15 végződött halállal - közölték az ukrán egészségügyi hatóságok, némileg módosítva az előző nap ismertetett adatokat.
Sokan ugyanakkor bizalmatlanok a védőoltással szemben Ukrajnában. Viktor Juscsenko elnök bejelentette, ő kész beoltatni magát "az egész ország színe előtt", mint mondta, azért, hogy "példát mutasson".
Egy fővárosi iskolát is bezártak
Járvány idején is folytonosságra van szükségA fiatalokat fertőzi leginkább az újinfluenza
Újabb iskolát zártak be az influenza miatt
Újinfluenza: bezártak egy baranyai iskolát
MTI, Népszava
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Termelési kontroller - Hire-One Kft.





_fill_200x116.jpg)










