IMF-Fidesz: nem tárgyaltak, csak beszélgettek

2010. március 02., 16:47

A Nemzetközi Valutaalap nem folytatott tárgyalásokat a Fidesszel - mondta a pénzügyi szervezet budapesti állandó irodájának vezetője

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytatott tárgyalásokat a Fidesszel - mondta kedden a Reuters hírügynökségnek a nemzetközi pénzügyi szervezet budapesti állandó irodájának vezetője.

Irina Ivascsenko hozzátette: "informális eszmecserét" ugyanakkor folytattak a legnagyobb ellenzéki párt képviselőivel. "Eszmecserét folytattunk a magyar gazdaság helyzetéről, és az IMF bemutatta világgazdasági előrejelzését" - mondta a szakember. Az informális találkozón a Fidesz képviselői azt mondták, hogy kormányra kerülése esetén a párt a költségvetési hiány csökkentésére törekedik - mondta az IMF budapesti irodavezetője.

Irina Ivascsenko hozzátette: a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolt "2010-es államháztartási hiánycél még mindig 3,8 százalék." Szapáry György, volt jegybanki alelnök, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen, korábban az MTI-nek elmondta, hogy az új kormány a megalakulása után mihamarabb tárgyalásokat fog kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és ebben egyetértés volt a Fidesz és az IMF-küldöttség tagjai között februárban, amikor az IMF delegációja Magyarországon járt.

IMF-Fidesz: újraírják a büdzsét, amint lehet 
 "Elmondtuk, hogy a Fidesz elkötelezett a pénzügyi stabilitás mellett, de számokról nem beszéltünk, hiszen a Fidesz akkor tud csak leltárt készíteni a valós helyzetről, ha kormányra kerül. Semmilyen előzetes megállapodás nem történt, nem is történhetett, hiszen az IMF nem pártokkal, hanem kormányokkal állapodik meg" - hangsúlyozta Szapáry György.

Orbán Viktor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi rendezvénye után újságíróknak az esetleges IMF-Fidesz-megállapodást firtató kérdésre azt válaszolta: "a Fidesz a törvényes rend pártja, ez azt jelenti, hogy amíg nem kapunk felhatalmazást a választóktól, nem állapodunk meg senkivel semmiről".

A hét kérdése: Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!

Nem lesz jobb a beruházási helyzet
FAZ: a Fidesz az MSZP-vel köthetne koalíciót?
Csak 5 dolgot nem tudott megtenni a kormány
Bajnai sem teljesítette minden ígéretét
Elbizonytalanodtak a Fidesz-szavazók

 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook